Külföldi karriert és nemzetközi nagyvállalatokat céloznak meg a pályakezdők
Az IT, műszaki, és államtudományi területen tanulók továbbra is az átlagnál magasabb bérigénnyel rendelkeznek.
Az IT, műszaki, és államtudományi területen tanulók továbbra is az átlagnál magasabb bérigénnyel rendelkeznek.
Lehetővé teszi, hogy az állampolgárok akár a nyaralás alatt is magyar közvetítéssel követhessék a párizsi olimpia eseményeit.
Változatlanul a teljes futamidőre fix 0 százalékos ügyleti kamat mellett támogatja a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozásokat.
25 évvel ezelőtt a Mátrix című mozifilmben óva intettek attól, hogy emberek végezzék el azt, amire a számítógépek képesek. A gépek uralma még nem jött el, de azóta már gyakran felmerülő kérdés, hogy mely munkákat és feladatokat érdemes átadni a mesterséges intelligenciának.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Élményalapú Digitális Oktatási Kutatóműhelye és az EduTech Hungary Zrt. közösen rendezi meg az EdTech Summit Hungary 2024 - Magyar Oktatástechnológia Konferenciát és Kiállítást augusztus 31-én, az NKE-n.
A kifejlesztett új mesterséges intelligenciamodell állítólag képes magától új cselekvéseket megtanulni.
A videómegosztó platform betöltési sebessége a jövő héttől 70%-kal csökken - közölte egy magas rangú orosz törvényhozó.
A 36 ezer kilométeres magasságban keringő műhold segítségével sokkal pontosabb méréseket tudnak majd végezni a Naprendszeren kívül eső világról.
Mindazonáltal, a kiválasztási folyamat minősége is meghatározó egy új jelölt sikeres felvételekor.
További fontos terület a digitális eszközök, a mesterséges intelligencia kutatási használatának erősítése, a magyar felsőoktatás nemzetköziesítésének elősegítése és a multidiszciplináris kutatási témák támogatása.
Elvi megállapodást írt alá az OXO Technologies Holding és a 3TS Capital Partner, melynek értelmében az OXO Technologies több lépésben többségi tulajdont szerez a 3TS Capital Partnerben, majd a fennmaradó részesedések apportálásával a tulajdonosok egyesítik a két cégcsoportot. A tranzakció eredményeként a régió egyik piacvezető kockázati- és magántőke befektető csoportja jöhet létre.
A misszió pontos kezdetét, azaz a felbocsátás időpontját egyelőre nem lehet tudni.
A vállalkozások működését akadályozó tényezők rangsorában továbbra is az első helyen tartja magát az infláció.
Digitális asszisztensektől kezdve üzleti felhőkön át a platformtechnológiákig fejlett AI képességekkel érkezik az OpenText vállalati tartalomkezelő megoldásának friss kiadása. Európai konferencia-körútján a szállító az emberi képességeket kiegészítő további fejlesztések titáni ütemtervét is ismertette.
A magyar hostingszektor jelentős fejleményeként a Rackhost Zrt. 2024. június 25-én felvásárolta a Maxer Hosting Kft. teljes szolgáltatási portfólióját. Az akvizíció révén a Rackhost tovább erősíti piaci pozícióját, mint az ország legdinamikusabban növekvő domain- és hosztingszolgáltatója.
Az egyik vezető kiberbiztonsági cég, a Crowdstrike mélyen érintett volt a pénteki leállásokban, így a hibás szoftverfrissítés okozta problémák miatt hamar a globális címlapokon találta magát.
A korszerű technológiákkal összetettebbé, magasabb színvonalúvá válik a szolgáltatóközpontok munkája. Óriási a verseny a globális piacon, nem vagyunk könnyű helyzetben, ezért minden eszközt meg kell ragadni, ha azt akarjuk, hogy a vállalatok Magyarországot válasszák. Kulcsfontosságú a képzett munkaerő. Bizonyos szintű IT tudás már mindenütt alapkövetelmény.
Egyszerűsítené és gyorsítaná a generatív AI vállalati bevezetését a HPE és az NVIDIA most bejelentett, közösen fejlesztett megoldásaival. Discover konferenciáján a szállító IT üzemeltetői copilot alkalmazást és a mesterséges intelligencia fenntarthatóságát növelő, moduláris adatközponti megoldásokat is bemutatott.
A cikkben újságszerűen lapozgatható és teljes egészében elolvasható a ComputerTrends magazin 2024. július 10-én megjelent lapszámának online változata.
A cikkben újságszerűen lapozgatható és teljes egészében elolvasható a ComputerTrends magazin 2024. június 6-án megjelent lapszámának online változata.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.