Elvágta az iráni kormányt az internettől és figyeli a városok utcáit az Anonymus
A kormányzati honlapok lekapcsolása inkább szimbolikus, de a térfigyelő kamerák meghekkelésével komolyan segíthetnek a tüntetőknek.
A kormányzati honlapok lekapcsolása inkább szimbolikus, de a térfigyelő kamerák meghekkelésével komolyan segíthetnek a tüntetőknek.
Az örökkévaló vegyi anyagok megmaradnak a vízben és a talajban. Mivel nem bomlanak le, bekerülnek a vizekbe és az élelmiszerekbe, ezen keresztül olyan egészségi hatásokhoz vezetnek, mint a rák és a csökkenő termékenység.
A lehető legnagyobb mértékben bevonni a diákokat az órai tanulásba, ez minden tanár álma és célja. Nagykállón ez a valóra vált jelen: nagyméretű, érintésérzékeny eszközzel teszik a gyerekek
Fontos kutatás készült, több ezer ember megkérdezésével.
A látványos külső számtalan praktikus újdonságot is rejt.
Egészen hajmeresztő érvelést adott elő az egyik amerikai olajvállalat a bíróságon.
Az Apple bejelentette és napokon belül megjelenteti az iPhone 14 széria tagjait, valamint az új Apple Watch készülékeket. Mivel tudnak többet elődeiknél?
Kritikus kapcsolatot tárt fel a digitalizáció és a fenntarthatóság között az ABB ipari átalakulásról szóló tanulmánya. Az energia ára mind jobban kihat a vállalatok nyereségességére, ezért az energiahatékonyság egyre nagyobb prioritást kap - a fejlesztésekkel járó költségek és leállások azonban hátráltatják a beruházásokat.
Mindig nagy figyelem övezi az ingatlanpiac alakulását. Az ingatlanárak és a bérleti díjak már évek óta emelkednek, egyre drágábban lehet csak ingatlant találni és fenntartani.
Oroszország legújabb cirkálórakétáinak és harci helikoptereinek elektronikáját vizsgáló nyomozók meglepődve tapasztalták, hogy több évtizedes technológiát használtak fel a korábbi modellekből.
Japánban éppen most osztják fel újra a mobilpiacot és a bankszektorban is jelentős a mozgolódás látható. Mindkettőben mélyen érdekelt Hiroshi Mikitani, a Rakuten alapítója, akinek ügyei finoman szólva sem a tervek szerint haladnak.
A kísérletekben befecskendezik majd e nanoszerkezeteket olyan egerekbe, amelyekben mesterségesen tumort idéztek elő.
A génterápiás rákgyógyászat vagy precíziós rákgyógyászat célja, hogy a daganatos szövetekben megtalálható genetikai mutációk alapján optimális kezelést biztosítson.
Fő célkitűzése elősegíteni a magyarországi turisztikai szolgáltatók és attrakciók megjelenését és sikeres működését a piacon.
Egy olyan robotot készíteni, amely képes megrakodni egy teherautót vagy vezetni egy kocsit, könnyű feladat olyan robot megalkotásához képest, amelyik elsajátítja az emberekkel való interakciót.
Emelkedhetnek az elektromos autók akkumulátoraihoz és a napelemek előállításához használt nyersanyagok árai.
Hérakleitosz görög filozófus szerint a változás az egyetlen állandó az életben. Az elmúlt néhány év fejleményeit látva hajlamosak vagyunk egyetérteni - különösen a gyártószektort tekintve. Arról azonban már kevesebb szó esik, hogy bár a változás állandó, nem léteznek rá egy kaptafára szabott megoldások.
A mesterséges intelligenciával támogatott lézermikroszkóp műtét közben azonnali részletes szövettani diagnózis készítését teszi lehetővé.
Egy új fejlesztésnek köszönhetően elfelejthetjük a parkolási parákat?
A Lockheed Martin hétfőn bejelentette, hogy sikeresen tesztelte a Next Generation Interceptor (NGI) kommunikációs rendszerét. A próba során a vállalat demonstrálta az elfogó kommunikációs rádiótechnológiájának működését nehéz, ellenséges környezetben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.