Jönnek az 5G képes PC-k
A tervek szerint az Egyesült Államokban még az idén megkezdik az 5G vezeték nélküli technológia bevezetését, így az Intel és PC-gyártó partnerei már az 5G kapcsolatra képes számítógépek 2019-es piacra dobását tervezik.
A tervek szerint az Egyesült Államokban még az idén megkezdik az 5G vezeték nélküli technológia bevezetését, így az Intel és PC-gyártó partnerei már az 5G kapcsolatra képes számítógépek 2019-es piacra dobását tervezik.
Partnerünk, a DMHolding idén először jelenik meg a Konyhakiállításon, amelyet március 2. és 4. között rendeznek meg a Papp László Budapest Sportarénában.
Az internethez hasonló forradalmi változásokat hozhat a blockchain technológia. A magyar kormány nyitottsággal, megértéssel és partnerekkel együttműködve közelít ezekhez az új lehetőségekhez.
Büszkén jelenthetjük, hogy idén múlt 25 éves a KRONOS Trade Kft. Kizárólag magyar tulajdonban lévő, Budapest belvárosi székhelyű cégünk az eltelt évek alatt rendkívül sokrétű tapasztalati tőkére tett szert, ennek köszönhetően termékeink és szolgáltatásaink köre - partnereink és a piac igényeinek megfelelően - számos területen gazdagodott.
A brit audiocéggel való együttműködés új kapukat nyit az audiotermékek fejlesztése terén.
Az Eurosport (Discovery Communications) és a Snap stratégiai hirdetési és tartalmi megállapodást kötött. A 2018-as pjongcsangi téli olimpiához kapcsolódó partnerség révén a Snapchat felhasználói az alkalmazás Discover platformján különböző típusú tartalmak formájában egész Európában nyomon követhetik az olimpia legizgalmasabb pillanatait.
A hálózati videó szegmensében vezető szerepet játszó Axis Communications tegnap Budapesten nyílt napot tartott partnereinek.
A B-Trust iSEC IT-biztonsági cég stratégiai partnerré vált.
VCC Live Pay néven innovatív, valós idejű fizetési megoldással lép piacra a felhő alapú contact center megoldásokat szállító vállalat és Magyarország legnagyobb kereskedelmi bankjának fintech cége.
A Zyxel bevezette új, ösztönzőkkel és akciókkal bővített partnerprogramját. A hálózati kommunikációs gyártó szerint a fogyasztók jobb kiszolgálásához a viszonteladókon keresztül vezet az út: negyedéves jutalmazással, árengedményekkel és technikai támogatással igyekszik a partnerek kedvében járni.
Alelnöki szinten képviseltette magát a DELL EMC annak a demóközpontnak az ünnepélyes megnyitóján, amelyet a CHS rendezett ma a partnernapján.
Három programozási nyelvet, valamint elsősorban logikai és a csapatmunkához szükséges készségeket várnak el az informatikai cégek a kezdő programozóktól, derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Jump programozóképzésének partnercégei és jelentkezői körében végzett kutatásából. A juniorok ugyanakkor akár három év alatt szenior programozóvá válhatnak.
A legújabb WikiLeaks kiszivárogtatás egy olyan szoftvereszközt mutatott be, amellyel a CIA a partnerügynökségek titkos adatait igyekezett megszerezni.
Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy partnerének szintén legyen diplomája.
A vállalatok tisztában vannak vele, hogy az új technológiák gyors használatba vétele kritikus fontosságú mind az ügyfeleik, mind pedig a partnereik és alkalmazottaik számára. A versenyképesség növelése érdekében ezért sokan változtatnak alkalmazásfejlesztési és -szállítási gyakorlataikon. A SUSE szakemberei szerint ennek egyik fontos mozgatórugója lehet a konténertechnológia, amely támogatja a DevOps folyamatokat, és fókuszáltabb fejlesztést tesz lehetővé.
A vállalatok tisztában vannak vele, hogy az új technológiák gyors használatba vétele kritikus fontosságú mind az ügyfeleik, mind pedig a partnereik és alkalmazottaik számára. A versenyképesség növelése érdekében ezért sokan változtatnak alkalmazásfejlesztési és -szállítási gyakorlataikon. A SUSE szakemberei szerint ennek egyik fontos mozgatórugója lehet a konténertechnológia, amely támogatja a DevOps folyamatokat, és fókuszáltabb fejlesztést tesz lehetővé.
A Hays szóvivője manchesteri partnereinkkel együtt próbál betekintést nyújtani abba, mit is tanulhatunk a focistáktól, illetve hogyan keltsünk új pozíciónkban már az elején jó benyomást.
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a hűtlenkedés inkább kulturális, szociális tényezők függvénye vagy valamilyen evolúciós hatás következménye. Nehéz eldönteni, hogy vajon kinek van igaza, az azonban biztos, hogy néhány éve már nagyon keresni sem kell azokat az online társkereső oldalakat, amelyeket kifejezetten szerető-keresőként működnek.
A dolgok internetére épülő alkalmazásokhoz mindig több szállító technológiáit szükséges integrálni, csak a gyártók, a partnerek és az ügyfelek közös innovációja vezethet megoldásokhoz, vallja a Software AG. Fontos ezért, hogy a vállalatok megfelelő platformmal alapozzák meg IoT-projektjeiket.
A digitális átalakulás ugyan megkerülhetetlen, az üzleti lehetőségek száma viszont, amelyeket magával hoz, végtelen - lelkesítette washingtoni éves világtalálkozóján összegyűlt partnereit a redmondi szoftvercég. Microsoft 365 néven új megoldáscsomag debütált a rendezvényen, és az Azure Stack is elérhető lett.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.