Az iPhone a tehetősek mobilja
Egy felmérés szerint az Apple okostelefonja az első számú jelzése annak, hogy valakinek magas a jövedelme.
Egy felmérés szerint az Apple okostelefonja az első számú jelzése annak, hogy valakinek magas a jövedelme.
A robotika a vállalat ThinQ stratégiájának kulcseleme, így ezen a területen keres technológiai partnereket.
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) július 5-én adott otthont a "Digitális Bíróság" projekt nyitórendezvényének. A projekt célja - amelynek megvalósítására az OBH több mint két és fél milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert - a bírósághoz való hozzáférés további egyszerűsítése.
Krónikus munkaerőhiánnyal küzdenek a vállalatok - főleg informatikusok iránt nagy a kereslet. A tehetséges alkalmazottak megtartása érdekében a munkaadók egyre többet foglalkoznak a munkahelyi élménnyel és a munkafolyamatok zökkenőinek kisimításával.
A big data és a ráépülő technológiák, gépi tanulási algoritmusok önmagukban, a szervezet támogatása nélkül nem lehetnek sikeresek. E téren a digitális világban mozgó cégek járnak az élen, de a hagyományos iparágak nagy szereplői is elkezdtek már nyitni az új technológiák megismerése, befogadása felé.
Minden második döntéshozó jelentős IT-beruházásra készül a következő években - derül ki az EY digitális gazdasággal foglalkozó felméréséből, amelynek elkészítése során 26 országban 9 iparágból 900 vezetőt kérdeztek meg.
Az üzenetküldő program hibája okozza a problémát.
A nyári szezonban megszaporodnak a felhasználókat, online vásárlókat célzó adathalász támadások.
Bár kidolgozott felhőstratégiával csak a cégek kisebb része büszkélkedhet, a szolgáltatások a legtöbb hazai vállalat életében valamilyen szinten már szerepet játszanak az IDC kutatása szerint. Kedvelt a készen elérhető funkciók és alkalmazások némelyike, de a felhőre kigondolt üzleti modellek még ritkaságszámba mennek.
Az Androidról iPhone-ra váltók a megfizethetőbb árú modelleket keresik.
A Microsoft kiadja a híres IntelliMouse korszerűsített változatát.
Teljesítményjavulást ígér a weboldal megjelenítési listák nem változó részeinek a megtartása.
A Wi-Fi Alliance kiadta az új WPA3 biztonsági protokollt.
Manapság el sem tudjuk képzelni az életünket - különösen a munkában töltött perceket - stabil és biztonságos Wi-Fi hozzáférés nélkül.
Az IMF prognózisát is meghaladó árbevétel-emelkedésre számítanak a középvállalatok vezetői - derül ki az EY felméréséből (EY Growth Barometer), aminek keretében 21 országból 2766 felsővezetőt kérdeztek meg. A válaszadók az intelligens automatizálást és a gépi tanulást tartják a fellendülés hajtóerejének.
A 2018-as State of the CIO jelentés megállapította, hogy több évnyi disszonanciát követően a vállalatok informatikai és üzleti részlegei végre megtanulták, hogy miképpen működjenek hatékonyan együtt a stratégiai kezdeményezések megvalósítása és a közös üzleti célok elérése érdekében.
A kilencvenes évek elején, Bostonban, a szállodai szobámban, emlékezetem szerint nagymenőnek éreztem magam, amikor az éppen befejezett cikkemet a szoba telefonjához csatlakoztatott modemmel elküldtem haza a Computerworld szerkesztőségének. A néhány ezer karakteres írásmű továbbítása több percig is eltartott. Az adatkommunikáció a CompuServe hálózatán ment végbe, a CompuServe-én, amelynek magyar fiókját Muth Jancsi vezette.
Ezenkívül képernyőbe épített ujjlenyomat-leolvasóval is ellátják az új csúcsmobilt.
Jelentős kárt tehet a mobilokban az első androidos féreg, amely egy nyitva felejtett hibakereső interfészen keresztül juthat be készülékbe. A G DATA szakértői szerint könnyen ellenőrizhetjük, hogy mobiltelefonunk érintett-e, és be is zárhatjuk a biztonsági rést.
Az autósok elsősorban alvással és szórakozással töltenék az időt az önvezető autókban, ám ha hivatalos útra mennének, akkor inkább dolgoznának az autóvezetés helyett. Erre jutott 5 országban végzett felmérésével a stuttgarti központú Horváth & Partners csoport, amelynek a budapesti IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég is tagja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.