Rendkívül lelassult a Windows 10 terjedése
Az eddigi augusztusi statisztikák szerint egyharmadára-egynegyedére esett vissza növekedési ütem az utolsó két hónaphoz képest.
Az eddigi augusztusi statisztikák szerint egyharmadára-egynegyedére esett vissza növekedési ütem az utolsó két hónaphoz képest.
Nagyobb működési hatékonyságot, egyszerű és gyors átkonfigurálást, kiemelkedő rendelkezésre állást, valamint alacsonyabb működési, befektetési és helyreállítási költségeket ígérnek a virtuális hálózatok.
A LED-eken alapuló vezetéknélküli átvitel rövidesen leválthatja a Wi-Fit.
Az okos eszközök és technológiák térhódításának köszönhetően egyre inkább megnyílik az elektromos közlekedés elterjedésének a lehetősége is, amivel egyidejűleg kiemelt figyelmet kell fordítani az intelligens közlekedési rendszerek által biztosított többletszolgáltatásokra, a klíma- és gazdaságpolitikára, valamint a közlekedésbiztonság témakörére is, hangzott el az Okos Jövő Innovációs Klaszter májusi klubestjén.
Földesi Lászlóval és Téglás Andrással, a Systemfarmer Kft. ügyvezető és pénzügyi igazgatójával a vállalkozások digitalizálódásáról beszélgettünk.
A magyar tulajdonú Cellum, Európa egyik vezető mobiltárca-szolgáltatója a Metel Egypttel írt alá együttműködési megállapodást Abd El-Fattah El-Sisi egyiptomi elnök és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében, a miniszterelnöki látogatáshoz kapcsolódó üzleti fórumon.
Hogyan tehetjük hatékonyabbá az üzlet és az IT együttműködését azonos vagy akár alacsonyabb költségek mellett, és hogyan lehet beépíteni ezeket vállalatunk életébe?
Az Ericsson és a Columbia Egyetem Föld Intézete által közreadott új jelentés kiemeli az IKT-nek az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok 2030-ig történő gyorsabb elérésében játszott szerepét.
Meghatározó központja lehet Magyarország a közlekedési innovációnak, és ezen belül erős szerepet vállalhat az egyik legfontosabb területen, az önvezető járművek kutatás-fejlesztésében, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Stratégiai Együttműködési Megállapodást írt alá Magyarország Kormánya és a BT, a világ egyik vezető kommunikációs szolgáltatásokat és megoldásokat kínáló nagyvállalata.
Az IT Young Professional Program a légiközlekedési informatika szakterületébe vezeti be az érdeklődőket.
Általános vélekedés és jótanács volt a biztonsági szakemberektől, hogy az igazán fontos adatainkat tartalmazó számítógépeket, vagy azok hálózatát ne csatlakoztassuk az internethez, így megvédhetjük őket a rosszindulatú adatlopó kártevőktől. Az ESET szakemberi fedezték fel az USB Thief névre keresztelt kártevőt, amelynek működési mechanizmusa jelenleg komoly kihívás elé állítja a szakértőket is.
Május 5-én rendezik meg az év egyik legfontosabb vállalti, civil és önkormányzati szektoroknak szóló rendezvényét, az Okos Városok Konferenciáját. Az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) egész napos rendezvényének célja, hogy olyan találkozási pontot biztosítson a hazai városok közigazgatása, közműszolgáltató cégek, közlekedési társaságok, tanácsadó és szolgáltató cégek, egyetemek és főiskolák, valamint a minisztériumok számára, ahol lehetőségük lesz a jövő városainak és településeinek életét megkönnyítő legmodernebb "okos megoldások" nyújtotta lehetőségek megismerésére, átgondolására és megvitatására.
Három fiatal magyar startup vállalkozás, valamint Bucsi Réka animációs filmrendező mutatkozik be a South by Southwest-en (SXSW), a világ legnagyobb technológiai fesztiválján az Egyesült Államokbeli Austinban.
Az Aleutia ventillátor mentes minije jól néz ki, de a csend luxusáért mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk.
Az árnyékinformatika terjedésének következtében a vállalatoknál elképesztő mennyiségű alkalmazást, valamint felhős együttműködési, fájlmegosztó és tárolási szolgáltatást használnak.
Megduplázta 2014-es árbevételét 1,2 milliárd forintra a QUADRON RENDSZER Információvédelmi Kft. A kedvező növekedési lendületét megtartva a cég profitabilitása 50%-kal nőtt.
Heves vita robbant ki az izraeli kormány vasárnapi ülésén az Uber közösségi szolgáltató esetleges engedélyeztetése miatt Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Jiszráel Kac közlekedési miniszter között a Háárec újság gazdasági mellékletének tudósítása szerint.
Az SAP szoftvergyártó közzétette a 2015. december 31.-ével zárult egész évre vonatkozó gyorsjelentését. "Elvárások felett teljesítettünk a felhő, a szoftvereladások, a működési eredmény területein, és még biztosabbak vagyunk, hogy az SAP továbbra is jövedelmezően növekvő üzlet marad a jövőben" - mondta Bill McDermott, az SAP vezérigazgatója az eredmények kapcsán.
Az SAP szoftvergyártó közzétette a 2015. december 31.-ével zárult egész évre vonatkozó gyorsjelentését. „Elvárások felett teljesítettünk a felhő, a szoftvereladások, a működési eredmény területein, és még biztosabbak vagyunk, hogy az SAP továbbra is jövedelmezően növekvő üzlet marad a jövőben”-mondta Bill McDermott, az SAP vezérigazgatója az eredmények kapcsán.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.