A HDD miatt drága az Xbox
A Microsoft volt alelnöke szerint a merevlemez teszi drágává a játékkonzolt, és ez felelős az első generáció rövid életciklusáért is.
A Microsoft volt alelnöke szerint a merevlemez teszi drágává a játékkonzolt, és ez felelős az első generáció rövid életciklusáért is.
Az ATIGRIS ismerve a megfelelő technológiákat, szakmai segítséget kínál a Windows Vista-ra való átálláshoz, továbbá szabványos Microsoft eszközökkel képes megtervezni és végrehajtani a nagy tömegű munkaállomás oldali migrációt is.
A Microsoft és a Novell bejelentették, hogy jelentős mértékű beruházással erősítik meg partnerkapcsolatukat, annak érdekében, hogy üzleti modelljük megfeleljen a növekvő piaci igényeknek. A két vállalat együttműködésének célja, hogy megteremtsék a nyílt és zárt forráskódú szoftverek közötti átjárhatóságot, és a heterogén, vegyes forráskódú informatikai környezetet használó szervezetek informatikai rendszerei jól együttműködnek, amellett a szellemi tulajdon védelme miatt sem kell aggódniuk.
Egységes kommunikáció, ezzel a varázsszóval működik a jövő vállalata. A Microsoft és a Google az üzleti életet is a netre viszi.
Banki szektorban való jelenlétét kívánva erősíteni, az ATIGRIS új, nagy tapasztalattal rendelkező ügyfélmenedzserrel kötött szerződést.
A szoftveróriás 486 millió dollárért vette meg a népszerű európai ár-összehasonlító site-ot, ismét bizonyítva, hogy komolyan gondolja keresési szolgáltatásainak felfuttatását.
Az előre installált Windows beépül a PC-k árába. Valaki most megpróbálta visszaigényelni a "Windows-adót".
A Microsoft szigorította eredetiségvizsgáló szoftverét.
A Microsoft frissítette eredetiségvizsgáló szoftverét az XP Professional változatához. Az új verzió szigorúbb.
Folyamatos elérhetőség a Microsoft Mobile szoftverek és az Atigris segítségével.
A Microsoft kétezerötszáz embere dolgozik a legújabb Windowson, de egyesek szerint nem a sok emberen múlik a siker.
A Microsoft kereskedelmi termékekre specializálódott keresőt akar kifejleszteni. Ehhez új vezetőt nevezett ki.
Elérkezett az idő, hogy a Microsoft alaposan átgondolja, mihez akar kezdeni a továbbiakban a Windowszal.
Microsoft-tartalmakat árusított az informatikai szaktudást igazoló tanúsítványok tesztelésére szakosodott Pass4sure.com.
Több száz milliárd dollárba kerülnek a felesleges munkamegszakítások.
A Microsoft elkészítette a Windows XP "százdolláros laptopon" futó változatát, de magánszemélyek még nem juthatnak hozzá.
A week after Microsoft released financial earnings dragged down by its online services group, the head of its online operations, Kevin Johnson, has taken a new job at Juniper Networks, according to the Wall Street Journal.
Kevin Johnson távozik a Microsoft Platforms and Services divíziójának éléről, és a Juniper Networks vezérigazgatójaként folytatja. Steve Ballmer eltökéltebb, mint valaha.
Ha akarom, Internet Explorer, ha akarom, Firefox. Lehet, hogy a Microsoft és a Mozilla új riválissal lesz kénytelen versenyezni.
Megegyezett a Yahoo! és Carl Icahn: a befektető helyet kap az igazgatótanácsban a közgyűlés után.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.