Rakoncza Zsolt a Dell Magyarország vezérigazgatója
A Dell Technologies bejelentette, hogy 2019. augusztus 5-től Rakoncza Zsoltot nevezi ki a Dell Technologies Magyarország vezérigazgatójává.
A Dell Technologies bejelentette, hogy 2019. augusztus 5-től Rakoncza Zsoltot nevezi ki a Dell Technologies Magyarország vezérigazgatójává.
A Manchesteri Egyetemen nemrég épített szuperszámítógép mesterséges intelligencia segítségével készít modellt az emberi agy felépítéséről. A SpiNNaker (Spiking Neural Network Architecture) nevű gép különlegessége, hogy egymillió darab, másodpercenként összesen kétszázezer-milliárd tranzakció végrehajtására képes processzorból épül fel, azaz több idegsejt valós idejű modellezésére képes, mint bármely korábban épített rendszer.
A Gartner előrejelzése szerint jövőre a szervezetek 90 százaléka már hibrid infrastruktúrákat fog használni, a digitálisan átalakuló gazdaságban ez a versenyképesség egyik alapfeltételévé vált. A házon belüli és azon kívüli adatközpontokban, különböző felhőkben és modellekben működő informatikai szolgáltatások átlátása, energia- és költséghatékony menedzselése már korántsem ilyen egyszerű.
Váratlanul közel 5 százalékkal nőttek a darabszám szerinti PC-eladások a második negyedévben a Windows 7-ről való áttérésnek és az Intel-processzorok nagyobb számának köszönhetően.
Az európai vállalatok nem egészen egyharmada dolgozott ki stratégiát a munkavégzés digitális átalakítására, amelynek hiányában nehéz lesz a szervezetet és alkalmazottait átfogó, mégis integrált módon, innovatív eszközök, technológiák és modellek bevezetésével felkészíteni a jövő kihívásaira - figyelmeztet az IDC. A munkakultúra, a munkakörnyezet és a munkaerő fejlesztése terén egyaránt sok még a cégek teendője.
Három éven belül hardver- és szoftvermegoldásainak teljes portfólióját XaaS-modellben, azaz szolgáltatásként is elérhetővé teszi, jelentette be a HPE Las Vegasban megtartott éves konferenciáján. A gyártó mesterséges intelligenciával felruházott tároló- és hiperkonvergens megoldásainak premierje mellett az infrastruktúra "felhőtlen" jövőjét is felvázolta - aggodalomra azonban semmi ok, bár a marketingesek incselkedő szóhasználattal mást sugallnak, az valójában még több felhőt tartogat.
A Fujitsu bemutatta a STYLISTIC család legstrapabíróbb táblagépét: a Q509 modellt. A katonai szabvány követelményeit kielégítő tartósságú, folyadék- és porálló házba szerelt táblagép nagy igénybevétellel járó munkakörnyezetekbe készült.
Az infokommunikációs megoldásszállító új működési modellje az ügyfélélményt állítja tevékenységének fókuszába.
Több mint kétmillió darabot szállított le a Huawei a Watch GT okosóra sorozat legutóbbi modelljeiből.
A Samsung új csúcsmodelljén három fokozatban állíthatjuk majd a kamera rekeszértékét.
Hírek szerint visszafogja legdrágább modelljei gyártását a kínai óriás a kereslet várható csökkenése miatt.
A Mozilla októbertől nagy változásokra készül. A Firefox maga ingyenes marad, de bizonyos szolgáltatásokért fizetnünk kell.
Hibrid környezetek telepítését és felügyeletét egyszerűsítő infrastruktúra-megoldásokat jelentett be éves konferenciáján a Dell Technologies nyilvános és magánfelhőkhöz, valamint peremhálózatokhoz. Új szoftverek és szolgáltatások segítik a vállalatokat a munkakörnyezet modernizálásában, a végponti eszközök telepítésében és menedzselésében, továbbá az adatvagyon kezelésében és védelmében is.
Platformjának friss kiadásával a bevált gyakorlat szerint automatizálja az adatok előkészítését és a kifinomult analitikai modellek építését, jelentette be a SAS éves konferenciáján. Az új verzió a gépi tanulás, látás és a természetes nyelvi feldolgozás terén is olyan képességekkel bővült, amelyek hozzáférhetőbbé teszik a mesterséges intelligenciát.
Hitelesebb lehet a pontozás a tornaversenyeken a Fujitsu rendszerének köszönhetően.
A dél-koreai gyártó 128 gigabájtnál kisebb memóriájú változatot már nem akar kihozni csúcsmodelljeiból, és ezzel a vetélytársakat is lépéskényszerbe hozza.
Jövőre a közép- és nagyvállalatok 30 százaléka már felhőalapú humántőke-menedzsment alkalmazáscsomaggal fogja támogatni adminisztratív jellegű és tehetségkezelő folyamatait, jósolja a Gartner. A terület követelményeinek 20-30 százalékát kitevő újabb feladatokhoz azonban továbbra is célmegoldásokat kell találniuk a szervezeteknek, így az egyszállítós modell a gyakorlatban továbbra is elérhetetlen eszmény marad.
A Fujitsu a mai napon bemutatja a világ legkönnyebb átalakítható üzleti PC-jét: az induktív töltést biztosító integrált tolltartóval ellátott LIFEBOOK U939X modellt.
Noha a mélyrétegi változások elől senki sem térhet ki, azt a cégvezetőnek - illetve a magánembernek - egyénileg kell végiggondolnia, hogy egy adott technológiai innováció, egy új üzleti modell vagy korszerű fintech-szolgáltatás az üzlete, a mindennapi élete szolgálatába állítható-e, vagy sem.
A Beckhoff a TwinCAT 3 automatizálási szoftverbe tökéletesen integrált gépi tanulási (ML-) megoldást kínál, amely a nyílt és jól ismert PC-alapú vezérlés előnyeit aknázza ki ezen a területen. Ezen felül valós időben támogatja a gépi tanulást, így kezelni tudja a legkifinomultabb feladatokat, például a mozgásvezérlést is. A géptervezők és -gyártók ezekre az optimális alapot nyújtó tulajdonságokra építve magasabb szintre fejleszthetik rendszereiket - például megoldásleíró karbantartással, önoptimalizáló folyamatokkal és a folyamatok rendellenességeinek automatikus észlelésével.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.