Peter Thiel kilép a Meta igazgatótanácsából
A távozással a Meta elveszíti az igazgatótanács legjelentősebb konzervatív hangját.
A távozással a Meta elveszíti az igazgatótanács legjelentősebb konzervatív hangját.
Fejlesztés olyan különböző területeken hoz előrelépést, amelyek alapvetően a molekuláris kölcsönhatások megfigyelésén alapulnak.
Kormányzati alkalmazottak gépét célozza egy új koreai hackertámadás, amihez mindössze egy Word-fájlt kell megnyitnia az áldozatnak.
Március 1-től vált nevet a szolgáltató.
Minden évben megünneplik ezentúl azt, hogy 1959-ben ezen a napon bejelentették az első magyar elektronikus számítógépet.
A magyar tulajdonú vállalat fontos szerepet játszott a nemzetközi FinTech megoldás fejlesztésében.
A DESI 7,5 millió galaxist mért fel mindössze 7 hónap alatt!
A szabály idén év elején lépett életbe.
Persze, akinek nem tetszik, nyugodtan dolgozhat többet is.
A mesterséges intelligencia megmondja, hogy melyik képet ki festette.
Különösen a környezettechnológia és az orvostechnika számára fontos lépés ezt.
Az indulásig körülbelül kétmillió képet gyűjtöttek össze az adatbázisukba.
A koronavírus teljes idejét vizsgálva, nemcsak magához képest, de az EU-s országokhoz viszonyítva is rendkívül sokat lépett előre a hazai infokommunikációs szektor.
A Peak kutató és tanácsadó csapata minden hónapban átfogó körképet készít a fintech világ mozzanatairól.
A petri-csészében növesztett miniagy gyorsabban tanul, mint a mesterséges intelligencia.
A GIRO Zrt., mint az azonnali fizetési rendszer üzemeltetője, aktív szerepet kíván betölteni a piac edukációjában, az új elektronikus fizetési lehetőségek megismertetésében.
Egy gamer-laptopot mutatunk otthoni szórakozáshoz egy combos gépet mindenféléhez és egy megrendítően elegáns jószágot arra az esetre ha levillognád az…
Botnetek, távoli hozzáférési trójaiak, keyloggerek, hitelesítő adatok tolvajai és kriptovaluta-bányászok számára fejlesztett.
A bőrszövetet képesek vérerekké alakítani. Egy kutatócsoport kifejlesztett egy nanochipet erre a célra, amelyet hamarosan embereken is kipróbálhatnak.
Egy csapata olyan módszert hozott létre, amely éppen annyira módosítja a közösségi médiában készült fényképet, hogy a neurális hálózat ne tudja megbízhatóan azonosítani a látható vonásokat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.