Lezajlott az integrált kutatói utánpótlás-képzési program az informatika és számítástudomány diszciplináris területein
Négy magyar egyetem együttműködésével az informatika területén sikeresen megvalósult tehetséggondozó projekt zárult.
Négy magyar egyetem együttműködésével az informatika területén sikeresen megvalósult tehetséggondozó projekt zárult.
A hazai kutatói utánpótlás és minőségi szakemberképzés biztosításával a magyar gazdaság versenyképességének növelése a cél.
Bő évtizede az okostelefonos appok még csak érdekességnek tűntek, ma már lehetetlen nélkülük a hatékony kommunikáció. Az okosnyomtatók esetében még komolyabb forradalomra számíthatunk, csak épp a munka világában: a modern, szolgáltatásként igénybe vehető nyomtatós appok olyan fokú hatékonyságot és biztonságot hoznak, ami hagyományos IT-módszerekkel meg sem közelíthető. Vajon milyen munkát tudnak levenni a vállunkról?
Ha nincs pénzünk új munkaerő felvételére, vagy nem találunk megfelelő jelöltet, cégen belül is kinevelhetjük az utánpótlást. De nem mindegy, hogyan csináljuk.
Az űrkutatási hivatal már a Hold körül keringő űrállomás utánpótlásának szállítását szervezi.
Ahogy kezd komollyá válni egy cég - hirtelen ötven fő fölé nő az alkalmazottak száma -, úgy kezdenek el megváltozni a feladatok, többek között egyre nagyobb fejtörést jelent a humánpolitika. Komolyan át kell gondolni a HR-stratégiát, és egyre több időt kell befektetni a minőségi munkaerő megtalálásába. Egyszerűen megoldást kell találni arra, hogy a humánpolitika rendben legyen.
Egyedülálló informatikus képzést indít utánpótlásának nevelésére a T-Systems Magyarország szeptember 1-től IT infrastruktúra területen.
Az informatikai szektor idehaza is az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat, viszont súlyos munkaerő- és utánpótlás hiányban szenved. A 2016. november 29-én hivatalosan is elstartolt IThon.info információs portál egy olyan új kezdeményezés és összefogás, melynek célja, hogy megmutassa a hazai informatikai lehetőségeket, aktualitásokat és sikertörténeteket.
Adatvizualizációs versenyt indít a Budapest BI Fórum és az ingatlan.com. A vezető hazai ingatlanportálon megjelenő hirdetések adatai segítségével a résztvevők elemezhetik, milyen tényezők befolyásolják az ingatlanok keresletét és kínálatát.
Jó ötletek és sikeres csapat kell egy jó startuphoz - derült ki a Hackathon-in-a-Box ötletversenyen.
2010. április 22-én nyitotta meg kapuit Székesfehérváron a Gorsium Ingatlan Iroda – a Földhivatallal szemben. A megnyítón Márkus Tamás az iroda tanácsadója bizakodóan beszélt a piac kilátásairól, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az eladók és a vevők is a válság tapasztalatai alapján óvatosabbak lettek. Ennek megfelelően döntéseiket körültekintőbben hozzák meg.
Digitális városok rejtette üzleti lehetőségek, a szakemberek utánpótlása, iparági fejlesztések: Autodesk 2009-es újdonságok.
Míg a PDF, image és Ecard típusú spamek aránya szeptemberben tovább csökkent, addig az összes levélszemét az e-mail forgalom 70%-át tette ki, ami 1%-os növekedést jelent az előző hónaphoz képest. A spammereket nagyon foglalkoztatja az amerikai ingatlanpiac, különös tekintettel az ingatlanpiaci pangásra, és az elmúlt időszak kamatcsökkentéseiről szóló hírekre.
A boltok polcai az év végére gyorsabban ürülnek a megszokottnál, és utánpótlásra leghamarabb már csak a jövő év elején számíthatunk.
Sikerrel zárult a Dunakeszi Teniszklub által életre hívott országos ifjúsági teniszverseny, amelynek fő támogatója a NEXON volt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.