Mégis igaznak bizonyult a pletyka: Szegeden épül fel a BYD kínai elektromos autógyártó első európai üzeme
Szíjjártó Péter külügyminiszter bejelentése szerint ezrek fognak dolgozni az Alföld fővárosának új gyárában.
Szíjjártó Péter külügyminiszter bejelentése szerint ezrek fognak dolgozni az Alföld fővárosának új gyárában.
Speciális alapozás készült a papírgép alatt, ahol cölöpalapokra támaszkodó géppince létesült.
A Gyármentő program energiahatékonyság javulást eredményező és megújuló energiatermelő beruházásokat tesz lehetővé.
Már elkészült az első olyan helikopter-alkatrész, amelyet már be is építhetnek helikopterbe, és amelyet 100 százalékban Magyarországon, Gyulán gyártottak.
December elsejével Mitasz Ádám veszi át a Schneider Electric gyöngyösi üzemének vezetését. Az új gyárigazgató friss diplomásként csatlakozott a vállalathoz és az elmúlt több mint 10 évben folyamatosan haladt előre a ranglétrán.
Az inverter elektromos autók "lelke", feladata az akkumulátor egyenáramának váltakozó árammá átalakítása, valamint az áram frekvenciájának változtatása a motor megfelelő működése érdekében.
Az idén húszéves cég a régió meghatározó vállalatává és egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált.
A működéshez szükséges anyagmozgatási eszközöket, targoncákat, valamint takarító- és fűnyírógépeket is vásároltak.
Az SAP S/4HANA átállás előkészítése önmagában felér egy teljes projekttel, amely a választható szolgáltatási modellek és beruházástípusok széles választékában a bőség zavarába futhat. Érdemes már ekkor olyan tapasztalt tanácsadó partnerre támaszkodni, amely a régi és az újgenerációs technológiákat egyaránt ismeri, és az átállás minden módját támogatja.
A digitális átalakulással a bankszektorban is új szereplők jelentek meg az elmúlt évtizedben, a neobankok. Ezek valóban digitális bankok: nincs hagyományos fiókhálózatuk és gyakran helyezik a technológiai innovációt az üzleti modelljük középpontjába.
Egyre több vállalat vesz igénybe felhőnatív technológiát, amelyek segítségével rugalmasabbá és hatékonyabbá tudja tenni működését. Ezzel együtt azonban a kiberbiztonsági fenyegetések száma is nő, mivel az új technológiák újabb támadási felületet is jelentenek.
A hagyományos switchek továbbra is az üzleti hálózati infrastruktúra gerincét képezik még a vezeték nélküli hálózatok korában is. A Zyxel GS1915 switchek gazdag funkciókészletet kínálnak, beleértve a nagy teljesítményű Power of Ethernetet (PoE) és a Nebula felhőalapú kezelést.
Ennyibe kerülhetnek januártól a pályadíjak.
Minden korábbinál részletesebb időszaki tárlat nyílt a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában, a Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításán, ahol több száz különböző logikai játék tekinthető meg, ezzel átfogó képet kapunk a különböző típusokról, a leghíresebb tervezőkről, gyűjteményekről és az ördöglakatok történetéről is.
A személyes szakmai kapcsolatépítés fontosabb, mint valaha a mesterséges intelligencia korában.
A német cégcsoport átfogó ipari digitalizációs projektje keretében meglévő operatív és informatikai környezetét kapcsolja össze a precíziós gyártás optimalizálásához.
Az embert mesterséges intelligencia pótolja az amerikai márka elektromos autókat gyártó európai gyárában.
A Volvo Group bejelentette, hogy privát LoRaWAN-hálózatot telepített a franciaországi Lyonban található üzemében. Ez része a svéd autógyártó azon terveinek, hogy új tárgyak internetének (IoT) hálózatát vezesse be, és ezzel a gyárát intelligensebbé tegye.
Az infláció, a recesszió és a munkaerőhiány miatt az AI-infrastruktúrába történő beruházásokat komolyabban sújtják.
A foglalkoztatott nők arányának növeléséhez nem elég díjakat átadni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.