Forradalmi változások az iPhone-on
Rövidesen lecserélhetjük az alapértelmezett appokat. Az Apple mobiljain korábban ilyesmi elképzelhetetlennek tűnt.
Rövidesen lecserélhetjük az alapértelmezett appokat. Az Apple mobiljain korábban ilyesmi elképzelhetetlennek tűnt.
Az egészségügy digitális forradalma közel 20 éve van napirenden, most azonban úgy tűnik, valóban változás várható. Legalábbis ez derül ki a Roland Berger "Az egészségügy jövője: a szektor gyorsabb ütemben digitalizálódik a vártnál" című tanulmányából.
Az 5G-forradalommal együtt járó technológiai bumm új kihívásokat is tartogat a telekommunikációs iparág számára.
Európába hozza az IBM Q System One kvantumszámítógépét, és várható, hogy ez újabb lendületet ad a forradalmian új architektúrán fejlesztő, egyébként is gyorsan bővülő közösség munkájának. Itt az ideje, hogy a vállalatok kifenjék kompetenciáikat, ezért a kvantumkarmok növesztéséhez a gyártó öt stratégiai tanácsot is megfogalmazott.
Az idén nem lesz Mobile World Congress Barcelonában, miután az utóbbi napokban egy sor nagy cég mondta le a részvételt a koronavírus járvány miatt.
Az UWB olyan, mint egy radar: igen pontos helymeghatározást és egy sor rendszerhez biztonságos hozzáférést ígér. De vajon elég lesz-e ez a sikeréhez?
Mozgásukban, érzékelésükben egyre kifinomultabbakká válnak az ipari robotok, ezért ma már a gyártóipari cégek mellett az építő- és közművállalatok is előszeretettel alkalmazzák őket. A Nemzetközi Robotikai Szövetség szerint három év távlatában közel négymillió ipari robot fog dolgozni világszerte, de eközben a szolgáltató robotok sokszínű, gyorsan bővülő tábora sem marad tétlen.
Vannak elkerülhetetlen fordulópontok az életben a születés és a halál két végpontja között is. Ilyen az, amikor az ember úgy érzi, már nem abban a székben van a helye, amelyben öt, tíz, húsz, harminc éve ül. Amennyiben a szerződésében nincs ezt kizáró pont, akár a konkurenciához is elszerződhet. Ezzel hirtelen versenytársává lesz addigi kenyéradójának és a hátrahagyott csapatnak.
A hálózatba kapcsolt elektromos és önvezető járművek, a közösségi közlekedés rájuk épülő szolgáltatásai döntően alakítják át emberek és áruk helyváltoztatását, és az irányváltás hajtóerejét az adat, még pontosabban az adatokból kinyert információ adja. A mobilitás szereplőinek a legfejlettebb adattechnológiai képességekre kell szert tenniük, ha pályán akarnak maradni, figyelmeztet a Frost & Sullivan.
Dübörög a digitalizáció a fejlett IT-val és üzleti kultúrával bíró országokban. A csapatok harcban állnak, magukat is csapágyasra hajtva küzdenek szervezetük működésének digitalizálásáért. És a terhek nem csökkennek átlépve az új évbe, évtizedbe sem, a strapa nem látszik enyhülni. A nemzetközi szaksajtó elemzésáradatot zúdít az informatikai vezetők nyakába, felhívva a megcélzottak figyelmét arra, milyen trendek jellemzik majd a harci cselekményeket 2020-ban a digitalizáció hosszabbodó frontvonalain.
A kiskereskedelmi vállalatoknak gyorsan kell reagálniuk ügyfeleik radikálisan változó elvárásaira és igényeire, ha szeretnének relevánsak és sikeresek maradni a piacon - állapította meg a Fujitsu kiskereskedelmi stratégák számára ma kiadott új, gondolatébresztő tanulmánya.
Radikálisan átalakult a vállalatoknál az IT üzemeltetésének gyakorlata. Alig néhány éve még mindenki házon belüli adatközpontot használt. Ez azt jelentette, hogy - a szerverektől az alkalmazásokon át az adatokig - az összes IT-hardvert és szolgáltatást a helyi IT- csapat központilag kezelte.
Már csak másfél hónap maradt a továbbfejlesztésre.
Máthé Sándor, a Ramiris IT nagykereskedő cég beszerzési igazgatója, aki több mint 13 éve dolgozik a Ramirisnél, úgy látja, hogy e szektorban a magyarországi igények nem különböznek a nyugat-európai piaci igényektől, van talán néhány szegmens, amely kicsit késik, de általában nincs Magyarország lemaradva.
A Huawei Technologies Fogyasztói Üzletága két szakmai díjjal gazdagodott az idei TechRadar Mobile Choice Consumer Awards eseményen. A tizenkilencedik alkalommal megrendezett eseményen a P30 Pro elnyerte a Legjobb Kamerás Okostelefon (Best Camera Phone) díját, a P Smart 2019 pedig a Legjobb Értékű Okostelefon (200 font alatt) díját.
Exponenciálisan digitalizálódó világunk működésének alapját egyre inkább a szoftverek, azaz a kódok jelentik. A mesterséges intelligencia fejlődésével azonban még a programozók is elgondolkoznak azon, hogy miként alakul a szakmájuk.
Személyre szabott kényelem, javuló működési és energiahatékonyság, a jövőbeli digitális fejlesztések támogatása - többek között ezt kínálja a szálloda- és társasház-tulajdonosoknak a Schneider Electric új megoldása. A Connected Room Solution lehetővé teszi a rendszerintegrátorok számára projektkapacitásaik növelését úgy, hogy közben az áraik is versenyképesek maradnak.
Egy szakértő szerint a Google böngészője által használt helyizolációs technológia az egyik legfontosabb fejlemény a homokládák kifejlesztése óta.
Az AMD kiadta a Radeon Software app Windows 10-re optimalizált változatát.
Most, hogy már az okostelefonommal is fizethetek az Apple Pay szolgáltatás igénybe vételével... azaz a bankomon keresztül az Apple Pay segítségével... azaz... Amikor az előbbi mondatot először próbáltam formába önteni, hogy elmagyarázzam egyik ismerősömnek, miként működik az Apple Pay, arra kellett rádöbbennem, hogy a mobilfizetés, mobilvásárlás témakörében rám fér egy kis tájékozódás. Elmesélem, mit tanultam.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.