Bevehetetlen a Tresorit erődje?
Hiába emelte több mint a duplájára a tétet, még az MIT hackerei sem voltak képesek feltörni a Tresorit rendszerét.
Hiába emelte több mint a duplájára a tétet, még az MIT hackerei sem voltak képesek feltörni a Tresorit rendszerét.
Valamennyi internetes díjcsomagjukra vonatkozóan feltöltötték honlapjaikra a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) Egyesület tagvállalatai azt az egységes táblázatot, amelyben összehasonlíthatóan mutatják be a díjcsomagok legfontosabb elemeit.
A vezető, proaktív védelmet kínáló biztonságtechnológiai vállalatának, az ESET-nek megjelent legutolsó, minden információt összegző jelentése a májusban feltűnt és a világ nagy részén elterjedt rosszindulatú programról. Az azonnali üzenetküldő szolgáltatásokon, de leginkább a Skypeon keresztül terjedő támadás újra bebizonyította, hogy a közösségi felületeknek köszönhetően hatványozottan gyorsabban tudnak elterjedni ezek a programok.
Fél év alatt sem sikerült feltörnie senkinek a Trezorit titkosítását, pedig 10 000 dollár lett volna a jutalom, a vállalat most emeli a tétet.
Féltik adataikat, bizalmatlanok a termék minőségével kapcsolatban és még nem szokták meg a virtuális vásárlást az emberek - derült ki az Allegro Group és a Medián közös felméréséből.
Mitől lesz valakiből jó menedzser? Miért fontos, hogy egy vezető rendszeresen kapcsolatban maradjon az alkalmazottakkal és ne csak akkor lépjen közbe, ha gond van? Mitől kerül valaki egy csoport élére? Vajon vezetőnek feltétlen születni kell, vagy ez megtanulható?
Ausztrál vállalatok valamint Fülöp-szigeteki kormányügynökségeket törtek fel Anonymous-közeli hackerek.
A sikeres ügyfélszolgálat előfeltétele a hatékony monitorozást és a munkaerő optimalizálását lehetővé tevő technológiával kezdődik. A HP Autonomy Qfiniti termékei ennél jóval többet kínálnak a vállalatoknak.
Gyors ügyfélszolgálat és call center, hatékony online értékesítés, rugalmas termékkínálat és számos online feltöltési opció - e tényezők jelenthetik a sikert a mobilszolgáltatók számára.
Az INTEGRIS Health a SAS megoldását alkalmazza döntéshozatala gyorsítására és a „nagy adat" vizuális feltárására
Semmi sem állíthatja meg az NSA-t és a GCHQ-t.
Magyarországon a NET’54 Üzleti Kommunikáció Kft. az elsők között érdemelte ki a Microsoft Communications kompetencia Gold fokozatú partnerminősítését. A Microsoft által kidolgozott szigorú minősítési rendszer elsődleges feltételei közt szerepel a kiemelkedő szaktudású, kijelölt tanúsítványokkal rendelkező szakembergárda
Az Apple a levegőből szerette volna feltérképezni Oslót.
Ötven százalékban sikerült meghackelniük a tengerentúlon a Tor-hálózatot.
Hat partnervállalat certifikációjával vette kezdetét az SAP minősített közszféra partner programja. A program elindítását az indokolta, hogy az államigazgatás speciális igényeinek megfelelő, egyedi tudással, és tárgyi feltételekkel rendelkező partneri kör álljon rendelkezésre a szoftvercég megoldásainak képviseletéhez- jelentette be az SAP Hungary Kft.
Elhunyt Doug Engelbart, a számítógépes egér atyja, nyolcvannyolc éves volt.
Az AMD megtartja a technológiáját, és nem ad rá licencfeltételeket a mobilgyártóknak.
A Twitter vezető biztonsági mérnöke, Charlie Miller is részt vesz a 10. Jubileumi Hacktivity-n!
Az okostelefon-eladásokon belül a feltörekvő térségek részaránya 64,8 százalék lesz az idén, és 2017-re eléri a 70,6 százalékot. A fejlett régiók részaránya pedig az idei 35,2 százalékról 2017-re 29,4 százalékra csökken.
A vizuális adatfeltáró eszköz frissített verziója a felhőtámogatást is biztosító új SAS 9.4 platformra épül
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.