Össztűz alatt a Google könyvtára
A Microsoft, az Amazon és a Yahoo szerint monopolhelyzetbe kerülhet a Google Books.
A Microsoft, az Amazon és a Yahoo szerint monopolhelyzetbe kerülhet a Google Books.
A teljes funkcionalitású hazai Bing debütálására még várnunk kell. Valószínűleg sokat.
A Nokia épp csak bejelentette netbookját a Booklet 3G-t, a tajvani pletykamalmok máris egy a finnek logóját viselő, ARM-alapú, smartbookot emlegetnek.
Egy friss felmérés szerint a netbookok tulajdonosainak ijesztően nagy hányada elégedetlen azzal, amit vásárolt: azt gondolta, hogy egy netbooktól is megkapja mindazt a funkcionalitást, amit egy noteszgéptől.
A Yahoo megújítja keresőszolgáltatását és továbbra is versenyezni kíván a Microsoft Bing keresőjével, a két cég kötött a közelmúltban kötött partneri megállapodás ellenére is.
Egészen döbbenetes, de úgy fest, hogy a Windows 7-tel kapcsolatos böngészőügynek még mindig nincs vége. Most a Mozilla próbálkozik az Európai Uniónál, hogy a közösség még egyet rúgjon a Microsofton.
A Nokia Booklet 3G-vel a finnek hosszú idő után ismét számítógépek gyártásába kezdenek. A cég a szűkülő mobiltelefon-piac miatt igyekszik bővíteni portfolióját az ugyancsak mobilitásra épülő termékkel.
Kikerült a Live Services a Windows Azure szárnyai alól, amely a jövőben a Wave 4 része lehet majd.
A Mozilla továbbra is elégedetlen a Microsoft böngészőválasztó képernyőjének ötletével.
A Multimedia Audio Bar hangrendszer különleges formájából erőteljes mélyek törnek elő, így nem csak a dizájnnal, de tisztán zengő hangjával is felhívja magára a figyelmet. Bármilyen monitor talpánál könnyen elhelyezhető, és nettelefonáláshoz is hasznos, hiszen tervezői beépített mikrofonnal is ellátták.
Keresési Trendek néven már magyar nyelven is elérhető a Google Insight for Search.
A svéd óriáscég egy új, mobil széles sávú és konvergens internetfejlesztésekkel foglalkozó üzletágat hozott létre a kaliforniai Szilícium-völgyben.
Egy Microsoft által szponzorált kutatás szerint jelenleg az IE8 a legbiztonságosabb böngésző.
Miután júliusban bejelentette befektetési cégének indulását, Marc Andreesen máris kiválasztott egy támogatandó céget: nem meglepő módon webböngészőt fejlesztenek.
A magyarországi önkormányzatok közel háromnegyede rendelkezik saját honlappal, azonban csak elvétve akad, ahol teljes körűen lehetne ügyeket intézni.
8 tipp a vásárlói nyugtalanság csökkentésére, hogy az emberek szívesebben vásároljanak tőlünk.
Bár az elmúlt héten három amerikai informatikai cég is a tőzsdére ment, a szakemberek szerint ebből még korai levonni azt a következtetést, hogy a befektetők ismét kiéhezettek lennének a technológiai papírokra.
Az orvosok munkáját és az e-páciensek böngészését támogatja az az orvosi hírkövető, amely hiteles online tartalmak gyors feltérképezését teszi lehetővé.
Miért költenénk milliókat egy kampányra, amikor 100 ezer dollárnál kevesebből feltörhetjük a választási rendszert?
Miért elavult, csúnya és unalmas a vállalati weboldalak többsége annak ellenére, hogy ma már viszonylag könnyű elfogadható áron internetes oldalt készíteni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.