Zsámbékon landolt a Mercedes elektromos űrhajója
Magyarországon is bemutatkozott a Mercedes első teljesen elektromos luxuslimuzinja, az EQS.
Magyarországon is bemutatkozott a Mercedes első teljesen elektromos luxuslimuzinja, az EQS.
Felhő és mesterséges intelligencia formálja át a vállalati tartalomkezelést, de a törvényi követelményeknek mindenkor megfelelő információmenedzsment igénye örök. Az ELO Digital Office első hazai partnereként az Ovitas Magyarország tanúsított iratkezelő megoldást fejlesztett, amely a köz- és a versenyszférában egyaránt megkönnyíti az elektronikus ügykezelést.
Az autóipar kibocsátásának csökkentésére való képessége attól függ, hogy sikerül-e jobb módszereket találni a villamosenergia-hálózatok szén-dioxid-mentesítésére.
A vásárlók évről évre egyre többet költenek a Black Friday akciókhoz kötődő vásárlások során. Tavaly például 43 százalékos volt a növekedés az előző évi Fekete Péntekhez képest az egyik legnagyobb hazai webáruházban.
A MediaMarkt anyavállalata belső és külső szakértőkkel, illetve a hatósággal karöltve próbál utánajárni a dolognak és felmérni a károkat.
Mely vállalkozásokat sújtották a legnagyobb adatvédelmi-bírságokkal és hol?
A COVID-járvány ráirányította a figyelmet a mesterséges intelligencián alapuló orvosi fejlesztésekre. Magyarországon is figyelemre méltó eredmények születtek: a legújabb egy olyan mobilos alkalmazás, amely a sebkötözést végző ápolók munkáját segíti.
A globális probléma termelésingadozást eredményez, a kiszámíthatatlanság pedig végigspirálozik a vevőkig.
Az elmúlt másfél évben a koronavírus elleni védekezésben a mindennapjaink szerves részévé vált az arcmaszk. A megfelelő maszk pedig nemcsak az embereknek, hanem az adatok számára is hatékony védelmet nyújt.
Felmérések szerint több tízezer mérnöki állás betöltetlen Magyarországon.
November 14-ig még pályázhatnak az érdeklődő vállalatok a magyarországi jó gyakorlatokat díjazó HR Best verseny "Futureproof Organizations" kategóriájában.
A PwC felmérésében megkérdezett vállalatok negyede 20%-nál is magasabb fluktuációról számolt be.
A jövő év közepéig két magyarországi helyszínen kezdi meg működését.
Robbanásszerűen nő azoknak a cégeknek a száma, akik a felhőalapú, egységesített üzleti kommunikációban látják a megoldást.
A nagyvállalatok közül már Magyarországon is sokan áthelyezték üzleti kommunikációjukat a felhőbe, de a kis- és középvállalkozások számára is előnyökkel kecsegtet a használata.
A koronavírus hatására nagyon sok hazai vállalat állt át az otthoni munkavégzésre, amelynek legfontosabb eszköze általában egy laptop.
Már szinte minden szervezetnél használnak valamilyen monitoring- vagy naplózó szoftvert arra, hogy nyomon kövessék a vállalati rendszerekben zajló informatikai folyamatokat és eseményeket, és ellenőrizzék az alkalmazások teljesítményét.
Lezajlott a III. Drónkonferencia és Expo.
Digitális összefogásra hív fel az idei MENTA konferencián az IVSZ.
Idén csapatok jelentkezését is várják hazánk legnagyobb informatikai versenyén!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.