Lezárult a Hungarian Startup University Program idei tanéve
A legjobb 4 csapat 20 millió forintos kiemelt támogatásban is részesülhet startup vállalkozása elindításához.
A legjobb 4 csapat 20 millió forintos kiemelt támogatásban is részesülhet startup vállalkozása elindításához.
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A kis nyelvi modellek és a multimodális AI mellett a mesterséges intelligencia és a tudományos kutatás szorosabb összefonódása lehet az idei év három nagy trendje a Microsoft szerint. A Copilot alkalmazásait széles körben elérhetővé tevő szoftvercég az AI modellek tanítását és bevezetését támogató Azure felhőinfrastruktúráját is új képességekkel bővíti.
Az előre szervezett tárgyalásokon kívül számos lehetőség adódik az üzleti kapcsolatok elmélyítésére.
A BKIK 2020 őszén hívta életre a mesterkurzust, amely az idei felhívás szerint új vállalati kapcsolatokhoz és szakmai tapasztalatokhoz juttatja a sikeres jelentkezőket.
A kereskedelmi és iparkamarák működésében az idei év a tisztújítások jegyében zajlik.
A környezetvédelmi biztosítás szabályait összegző, közel 20 ezer hazai gazdasági szervezetet érintő rendelet jelentős változást és azonnali lépéseket eredményezhet a hazai vállalkozások életében. Az érintett vállalatoknak minimum 10, de akár egyes esetekben 100 milliós biztosítási összeggel rendelkező környezetvédelmi biztosítást kell kötniük az idei évtől.
A pályázat valamennyi tudományterületen, tudományágban benyújtható.
A tőzsdei kereskedés dematerializált, névre szóló törzsrészvényeivel január 26-án kezdődik.
Bemutatkoztak a Samsung idei zászlóshajói, mindhárom különleges, a mesterséges intelligencia segítségét hívó újdonságokkal segít nekünk.
Akik maguk készítik szja-bevallásukat, azoknak a 23SZJA személyijövedelemadó-bevallást támogató webes kitöltő program több újdonsággal is szolgál.
A fenyőfát mintázó kompozit képen csillagközi gázok okozzák a zöld színt, de kicsit trükközni is kellett a látvány érdekében.
Jellemzően a magas GDP-vel rendelkező országokban működnek olyan laboratóriumok, ahol a cég által kifejlesztett berendezéseket használják.
Az esemény előadásai kimondottan azt járták körbe, mit lehet ma, a 2023-as év Magyarországán kezdeni ezzel a forradalmi eszközzel.
Aratási teljesítményüket szenzoradatok elemzésével növelő kombájnok, vezetőjüket tehermentesítő, önjáró elektromos traktorok, mezőgazdasági robotokat más munkagépekkel együtt hálózatba kapcsoló vezérlőrendszerek. Csupán néhány példa az Agritechnica idei innovációs terméséből.
Egyes becslések szerint négyszer annyi olaj-lobbista vesz részt az idei klíma-csúcstalálkozón, mint tavaly.
A kutatócég javított a globális chipgyártók idei bevételelőrejelzésén.
Az új cink-levegő akkumulátorok több dologban is verik lítiumos elődeiket.
Az Oktatási Hivatal legfrissebb statisztikai adatai szerint az idei tanévben magyar egyetemeken és főiskolákon 310 414-en tanulnak aktív státuszban, ami kilencéves rekordot jelent.
Az OFA Nonprofit Kft. 2016 óta hirdeti meg Az év felelős foglalkoztatója pályázatát, amelynek célja azon hazai munkáltatók elismerése, akik számára az emberi erőforrás központi értéket képvisel. Az eseményen a tavalyi és az idei nyertesek egymás után vehették át az elismeréseket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.