Hegyek, dűnék láthatók a NASA lenyűgöző Plútó fotóin
Meglepte a kutatókat, hogy dűnéknek tűnő képződmények fedezhetők fel az igen ritka légkörű törpebolygóról készült felvételeken.
Meglepte a kutatókat, hogy dűnéknek tűnő képződmények fedezhetők fel az igen ritka légkörű törpebolygóról készült felvételeken.
Amikor a vállalat elér egy bizonyos növekedési pontot, a menedzsment már nem elégedhet meg az adatok táblázatos alapú, manuális feldolgozásával; komolyabb Üzleti Intelligencia rendszerre van szüksége.
A Budapest Airport Zrt. száz elektromos autót és kiszolgáló járművet állít csatasorba az elkövetkező öt évben.
Bánhegyi Zsófia veszi át az átszervezett kommunikáció vezetését.
A Samsungnak és a Lenovónak is beszállító kínai HEG gyár dolgoztatott gyerekeket.
Okostelefonnal a látássérült emberek is biztonsággal megtalálhatják a konyhában a kávét, a sót, a cukrot. A mobilalkalmazás a látókat is segítheti, például az irathegyek kezelésekor.
Los Angelesben, a világ legnagyobb, középiskolásoknak szóló tudományos versenyén ért el második helyezést egy 19 éves debreceni diák szórakozásra és készségfejlesztésre egyformán alkalmas pókerrobotja.
A tél lassan beköszönt, s ezáltal a síszezon is, rengetegen veszik ilyenkor útjukat az szomszédos Ausztria vagy Szlovákia, vagy éppen Franciaország és Olaszország havas hegycsúcsai felé.
Május elején, több mint hat év után lecseréltem Toshiba notebookomat egy Samsungra, amely csaknem fele annyit nyom, mint elődje. És amelyet Windows 8-cal adtak. Kifejezetten akartam, hogy a 64 bites gépemen ez legyen az operációs rendszer. Nem tagadom, hajlamos vagyok az önkínzásra.
A MoodleMoot 2013 rendezvény kapcsán a vállalati képzésmenedzsment adminisztrációs feladatait támogató megoldásról beszélgettünk Szabó Istvánnal a CNW Zrt. e-learning szakértőjével.
A Big Data nagy lehetőség, ugyanakkor nagy kihívás is a vállalatok számára. A változást minden tekintetben jól kezelő informatikai eszközökkel a nagy adattömegből értékes információt nyerhetnek, de ha meg akarják őrizni ügyfeleik bizalmát, akkor arra is gondot kell fordítaniuk, hogy ezt a tudást miként hasznosítják.
40 órás mobilalkalmazás-fejlesztői képzést indít a HWSW és az ITFactory, ezúttal az Apple operációs rendszerére kihegyezve. A képzéshez ingyenes online felkészítő tanfolyam indul március 20-án.
A Stategy Analytics felmérése szerint az Android operációs rendszert használó tabletek piaci részesedése 41 százalékra nőtt az idén. A gyártók külön-külön nem jelentene veszélyt az Apple hegemóniájára nézve; nagy kérdés, hogyan befolyásolja a piacot a Windows 8 megjelenése.
Valami bűzlik Kínában...
Máris cáfolták a két nappal korábbi vádat.
Az óriás cég egyik kínai szállítója állítólag 16 éven aluli munkaerőt is alkalmaz, állapította meg egy munkaügyi megfigyelő szervezet. A gyermekek munkájáért óránként 1 dollárt fizetnek.
Samsung said it investigated the supplier twice this year, and found no "irregularities".
2012. augusztus 6-ától Bánhegyi Zsófia látja el a T-Systems Magyarország Zrt. marketingvezetői pozícióját.
A IHS iSuppli közzétette kutatását 2011 legnagyobb tabletgyártóiról, és a legjobban fogyó táblagépekről.
A 2011-es év komoly forgalmat hozott a technológiai cégek globális M&A-piacán. Bár a felvásárlások és összeolvadások összértéke hatalmasat ugrott az előző évhez képest, még messze van a 2007-es csúcstól. Így is akadt pár világrengető bekebelezés.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.