Egy dologban biztos verhetetlen a legfrissebb Opera böngésző
A lapok csoportosítására egyetlen más versenytárs se kínál ilyen praktikus eszközt.
A lapok csoportosítására egyetlen más versenytárs se kínál ilyen praktikus eszközt.
Módomban volt a minap röpke néhány percre betekinteni egy másik média működésébe. A portál gazdája valamilyen hivatali folyosón üldögélve várt ügyei intézésére, amikor a közösségi háló csetablakában utolértem. A mobilján cseteltünk, kértem a megjelentekhez kiegészítést. Tíz-tizenöt perc múltán a laptopján javított írás az én képernyőmön is frissült, immár bővítve és pontosítva. A nyomtatott lapok ennél lassabb tempót diktálnak.
Jóllehet a big data hasznosításában óriási szerep jut a gépi adatfeldolgozásnak és a mesterséges intelligenciának, elméleti alapok és emberi kreativitás nélkül bizonytalan a következtetések helyessége. Kritikus esetben akár emberéletekbe is kerülhet a pusztán algoritmusok által hozott eredmény.
A Honor okostelefon és okoseszköz márka bejelentette, hogy január 20-tól Magyarországon is elérhető lesz a Honor MagicWatch 2. Az eszköz egyetlen feltöltéssel akár 14 napig működik, és személyre szabható óralapokkal tehető egyedivé.
A TrustChain és Peak Financial Services a jogi és pénzügyek digitalizációjával segíti a magyar KKV-kat az innováció útjára lépni. Ezáltal egyszerűsíti és felgyorsítja a munkafolyamataikat, biztonságossá és átláthatóvá teszi az elszámolásukat, csökkenti a papírmunkával járó felesleges terheiket.
Az internet rosszindulatú felhasználói egyre többször regisztrációra, feliratkozásra és értékelésre szolgáló honlapfelületeket használnak fel arra világszerte, hogy kéretlen tartalmat, valamint adathalász linkeket helyezzenek el jó hírnevű, megbízható vállalatok megerősítő e-mailjeibe.
Legtöbbünknek eszébe sem jut törölni az adatokat, címlistákat, levelezési előzményeket, amikor szervizbe adjuk mobilunkat, laptopunkat, táblagépünket. Sőt akkor sem, amikor utolsó munkanapunkon visszaadjuk a céges munkaeszközt. Azután csodálkozunk, hogy a gépen felejtett pajkos képek bulvárlapok címlapjain köszönnek vissza.
A Google böngészőjével nemsokára egyszerűbb lesz kitölteni a PDF űrlapokat.
A Google egyszerűbbé szeretné tenni a lapok kezelését.
A Fujitsu és a NetApp közös fejlesztésű NFLEX konvergensinfrastruktúra-megoldása már SAP-környezetekhez is elérhető. Az SAP-rendszerek (SAP Business Suite, SAP S/4HANA®, SAP BW/4HANA) futtatására optimalizált, előkonfigurált adatközponti infrastruktúra Windows- és Linux-alapokon működik.
A 2003-ban alakult BCS az SAP HCM modulok implementációja és fejlesztése során komoly ismereteket szerzett a HR-folyamatok és -megoldások működéséről. Ezt a tudást felhasználva, egyben új alapokra helyezve alakult ki a cég SAP SuccessFactors csapata.
A Fujitsu infrastruktúra-felügyeleti szoftverének újonnan bevezetett, frissített változata a teljes informatikai infrastruktúra-környezet üzemeltetését és figyelését egyszerűsíti és központosítja. A fejlett új szoftver jelentős költség- és energiamegtakarítást kínál, miközben az adatközpont teljesít
A Fujitsu megváltoztatja a számítógépes alaplapok gyártásának és tesztelésének módját. Úttörő jelentőségű együttműködése keretében robotok segítik az emberi munkaerőt az elektronikai gyártósorok mellett.
A Fujitsu irányítja a spanyol Damm sörgyár teljes IT-infrastruktúrájának átalakítását. A Cloud Service K5 platform támogatja az átállást az innovatív hibridfelhő-modellre. A megállapodás hosszú távú partnerkapcsolat kezdetét jelenti az új technológiák innovatív, közös bevezetése terén.
A digitális átállás során az üzleti működést szolgáló alapok is változhatnak. A vállalatirányítási rendszerek alkalmazói, gyártói és tanácsadói egyaránt keresik a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek az ERP jövőjét firtatják.
Közép-Kelet-Európában is megkezdték a lapok újraosztását a felhő- és memórialapú, a nyílt forráskódú és NoSQL adatbázis-kezelők. Noha az átalakulás üteme lassabb, mint az érettebb régiókban, a piacot hagyományosan uraló szállítók itt is megküzdenek pozíciójuk megtartásáért - de sikerük változó.
A felépítésüket és ember-gép kapcsolatukat tekintve minden eddigitől eltérő kognitív rendszerek megjelenése új korszakot nyitott az analitika történetében. Élenjáró szervezetek kisebb csoportja már élesben használja őket, de az IBM Institute for Business Value felmérése szerint ez a tábor népesebb lenne, ha a technológiai alapok kiépítésén túl a vállalatok adatszemlélete is változna, robusztus adat-ökoszisztémát alakítanának ki, és a hasznosításhoz szükséges kompetenciákra is szert tennének.
A Telekom teljesen új alapokra helyezi lakossági havidíjas mobil portfolióját, és rugalmas, teljes egészében az ügyfelek saját igényeihez, használati szokásaihoz igazítható tarifarendszert vezet be március 24-étől.
Napjainkban eddig soha nem látott digitális átalakulás megy végbe, és az új technológiák megjelenése, illetve terjedése állandó kihívások elé állítja a vállalatokat. A SUSE szakértői szerint a folyamattal leghatékonyabban a nyílt forráskódú megoldások használatával lehet lépést tartani, különös tekintettel a szoftveresen vezérelt rendszerekre, valamint a fejlesztés és üzemeltetés összehangolását segítő megoldásokra.
Napjainkban eddig soha nem látott digitális átalakulás megy végbe, és az új technológiák megjelenése, illetve terjedése állandó kihívások elé állítja a vállalatokat. A SUSE szakértői szerint a folyamattal leghatékonyabban a nyílt forráskódú megoldások használatával lehet lépést tartani, különös tekintettel a szoftveresen vezérelt rendszerekre, valamint a fejlesztés és üzemeltetés összehangolását segítő megoldásokra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.