Csökkentek a személyi számítógép-értékesítések a harmadik negyedévben
A mérséklődés immár nyolc negyedéve tart.
A mérséklődés immár nyolc negyedéve tart.
A számítástechnika és az informatikai rendszerek tudományterületén a nemzetközi egyetemi rangsorok szerint a BBTE az első helyen áll az országban.
A csúcstechnológia már nem kizárólag a nagyvállalatok és a haderő laboratóriumaiban készül.
Az hazai oktatás versenyképességét támogatja az oktatástechnológiai koalíció.
Az első forduló idén is feleletválasztós kérdésekből áll, a feladatsor szeptember 29-én lesz elérhető az esemény honlapján.
Korlátozzák 12 veszélyes anyag alkalmazását.
Emelt összegű illetménnyel és egyszerűsített belépési folyamattal várja a fiatalok jelentkezését a Lynx (Hiúz) típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség, a programra szeptember 11-ig lehet jelentkezni.
A projekt európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból valósult meg több mint egymilliárd forint összegben.
Az IDC szerint az idei második negyedévben 16,6%-kal csökkentek a PC-szállítások.
A feltörekvő technológiák, digitalizációs megoldások és kibervédelmi kihívások új, soha nem tapasztalt helyzeteket teremtenek. Mindez teljes átalakulást hoz társadalmunkban, gazdaságunkban, értékrendünkben - kérdés, hogy mennyire tudjuk kihasználni a technológiákban rejtőző potenciált, és mindezt az előnyünkre fordítani?
A cég jászberényi telephelyén korszerű irányítástechnikai rendszerből álló komposztáló technológiát fejlesztenek ki.
A legmagasabb biztonságtechnikai standardokat, komplex műszaki megoldásokat alkalmazzák.
Napelem tartószerkezetek és árnyékoló lamellák gyártásához szükséges alapanyagot tudnak előállítani.
A telephely kulcsfontosságú szerepet játszik a csúcstechnológiás, jövőálló termékek fejlesztésében, tesztelésében és gyártásában.
Napjainkban minden iparágban igen nagy szerepet tölt be a környezet védelme. A zöld elveket követő cégek magatartása már nem üres beszéd, hanem befektetés, a jövő záloga. A vállalatok nemcsak saját pénztárcájukat kímélik, hanem környezetbarát megoldásokkal igyekeznek tevékenységük ökológiai lábnyomát is csökkenteni.
Mindössze három dologra kell odafigyelni.
Neumann 120 - Konferencia és tárlatvezetés a SZTAKI-ban.
A felhőszolgáltatók komoly beruházásokat hajtanak végre.
Az elmúlt években a felhőalapú számítástechnika egyre népszerűbbé vált, többek között a költségmegtakarítás, a skálázhatóság, a rugalmasság és a gyors hozzáférhetőség miatt. Az olyan felhőszolgáltatók, mint az Amazon Web Services (AWS), jelentős beruházásokat hajtottak végre az infrastruktúra, a biztonság és az innováció terén, hogy szolgáltatásaikat egyre megbízhatóbbá, biztonságosabbá és funkciógazdagabbá tegyék.
Hatalmas üzleti előnyöket ígér a kvantum-számítástechnika, amely alighanem az élet minden területére messzemenő hatással lesz. Az új technológia azonban egzisztenciális veszélyt jelent a digitális tranzakciókat jelenleg védő, klasszikus számítógépes titkosítási protokollokra nézve, figyelmeztet az IBM. A kritikusan fontos alkalmazások és infrastruktúrák adatbiztonságának és integritásának megőrzéséhez szükséges, kvantumbiztos képességek kifejlesztésével nem késlekedhetünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.