Hardveres biztonságot követel meg a Windows 10-es eszközökön a Microsoft
Tegnaptól TPM 2.0 funkcióval kell ellátni az új Windows 10-es számítógépeket, tableteket és okostelefonokat.
Tegnaptól TPM 2.0 funkcióval kell ellátni az új Windows 10-es számítógépeket, tableteket és okostelefonokat.
Zuckerbergék elképesztő ütemben növelik bevételeiket.
Telítődik a világ szervervirtualizációs piaca. Mérete a Gartner májusban közzétett előrejelzése szerint idén ugyan 5,7 százalékkal 5,6 milliárd dollárra nőhet, de a bővülést a karbantartásból származó bevételek hozzák majd, mert az értékesített új licencek száma csökkenni fog - tíz év után először.
Közeleg a nyári főszezon, a legtöbben már szállásokat keresünk a nyaralásra, és épp az utolsó kétségbeesett kísérleteket tesszük a strandoláshoz megfelelőnek tartott testforma eléréséért. A munkahelyünkön ilyenkor már általában vadul hajtunk, hogy minden fontos projekttel végezzünk a vakációig, amit ideális esetben teljes mértékben a pihenésnek szentelünk. Néha azonban adódnak kivételek, és kénytelenek vagyunk a szabadság alatt is megválaszolni néhány levelet vagy elintézni egy-két feladatot.
A Fujitsu bemutatta a PRIMERGY CX600 M1 rendszert, amely kifejezetten azzal a céllal készült, hogy napjaink jelentős párhuzamos számítási teljesítményt igénylő, nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) alkalmazásai által támasztott komoly követelményeket kiszolgálja - például a tudományos kutatás, termékfejlesztés és üzleti információelemzés területén.
Gondolta volna, hogy egy átlagos termelő cég az USA-ban az éves árbevételének akár 7,5 százalékát is elkölti egy ERP (integrált vállalatirányítási rendszer) projektre? Itthon ugyanerre a célra a cégek jó, ha 1-2%-ot hajlandóak fordítani. Ez persze még nem feltétlenül jelentene problémát, ha megfelelő előkészítéssel és gondossággal kezelik a feladatot.
A vállalatoknak a növekvő adatmennyiség és a változó igények miatt rengeteg új kihívásnak és követelménynek kell megfelelniük. Simon Briggs, a SUSE EMEA régiójának felhőalapú termékstratégiáért felelős szakembere a múlt héten megrendezett OpenStack Day Budapest rendezvényen nemcsak ezeket a kihívásokat, hanem az azokra adható válaszokat is bemutatta. Az előadó egyúttal azt is vázolta, hogyan érdemes megtenni az első lépéseket a felhő felé OpenStack alapokon.
A tesztelőknek kiadott legfrissebb bétaverzió immár a hibák kijavítására fókuszál, új funkciók - néhány apróság kivételével - nem kerültek be.
A UPC Magyarország ma bejelentette a tévézés jövőjének új perspektívákat nyitó Műsorvisszanéző szolgáltatását, amely a most bevezetett Horizon HD Médiaboxán keresztül érhető el. Az új funkcióval egy teljes héten át visszanézhetők a tévécsatornák műsorai, anélkül, hogy külön be kellene programozni a felvételt; a UPC előfizetői így nem fognak lemaradni a foci Európa-bajnokság és az olimpia egyetlen fontos pillanatáról sem.
Az OKI úttörő neon toneres nyomtatója új bevételi forrásokat nyithat a kreatív ügynökségek és nyomdai vállalatok számára, amelyek ezentúl fluoreszkáló színekben is gyárthatnak különféle, egyedi marketinganyagokat.
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes kártevők toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 2016 februárjában, immár több mint fél esztendeje a Win32/Bundpil féreg vezeti a mezőnyt, így a korábbi maratoni csúcstartó Conficker féreg és az Autorun vírus távozásával akár lassan új trónkövetelővé válhat.
Fennállásának legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtotta 2015-ben a 4iG cégcsoport: árbevétele 26,4 százalékkal nőtt, és megközelítette a 16,5 milliárd forintot, az EBITDA pedig 927 millió forint lett, ami 2014-hez képest 53,8 százalékos növekedést jelent.
2014 és 2015 között 7%-kal nőtt a HD adás vételére alkalmas televíziókészülékek száma Magyarországon, derült ki a Nielsen kutatási eredményeiből. A főként tévécsatorna nézettség-méréssel foglalkozó cég adatai szerint jelenleg a magyar háztartások mintegy 54 százaléka rendelkezik ún. HD ready vagy full HD készülékkel. A HD csatornákat tartalmazó televízió-előfizetések száma ezzel szemben az Invitel saját ügyfélkörben szerzett tapasztalatai szerint is jóval alacsonyabb ennél. Az Invitel utánajárt a jelenség okainak. A nyári sportesemények közvetítése akár áttörést is hozhat.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője közzétette IoT 2020 című üzleti jelentését, amely 12 országban 3000 üzleti vezető részvételével készült felmérés eredményeit dolgozza fel. Az előrejelzés a Schneider Electric ügyfél- és partner-visszajelzéseinek elemzését, valamint a vállalat szakértői meglátásait is tartalmazza, ezért egyedülállóan hasznos útmutatást ad az állami és a magánszektor számára a dolgok internete (Internet of Things, IoT) technológiáinak üzleti alkalmazásához.
Az amerikai, kanadai és Puerto Ricói vásárlók egy 549 dollárba kerülő Lumia 950-est is kapnak, ha vesznek egy Lumia 950 XL-t.
A vezető újságoknak most lett elegük a hirdetésblokkolás által okozott bevételcsökkenésből.
Az adatok komplexitása, hatalmas mennyisége és a feldolgozásukkal kapcsolatos magas követelmények miatt egyes projekteknél nem hatékony a relációs adatbázisok alkalmazása. Ezeknek az eseteknek a jó részében a NoSQL technológiák kínálnak megoldást, amelyek megvalósítása azonban nehézségekbe ütközhet.
Az Inc. magazin európai rangsora alapján a Starschema lett a leggyorsabb ütemben növekvő magyar IT vállalkozás az 1 millió euró éves árbevétel feletti kategóriában
Megduplázta 2014-es árbevételét 1,2 milliárd forintra a QUADRON RENDSZER Információvédelmi Kft. A kedvező növekedési lendületét megtartva a cég profitabilitása 50%-kal nőtt.
Nem tekinthető mindenki terroristának, azaz alapesetben mindenki joggal követelheti személyes adatai védelmét. De hol a határ? Mikor, illetve milyen jogi alapon vethetők be különféle eszközök a személyes adatok megszerzésére, kezelésére?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.