Fülkagylóról azonosít az okostelefon
A nagyméretű érintőkijelzőt használó biometrikus azonosítást fejlesztett ki a Yahoo Labs.
A nagyméretű érintőkijelzőt használó biometrikus azonosítást fejlesztett ki a Yahoo Labs.
Döntött az EP: 2018. március 31-től minden új személy- vagy kisteherautót fedélzeti segélyhívóval kell felszerelni.
2014. július 1-től él a lehetőség a cégek számára, hogy termékdíj-raktárat hozzanak létre azzal a céllal, hogy környezetvédelmi termékdíj megfizetésére csak a termék tényleges forgalomba hozatalának pillanatában legyenek kötelesek. Így a feldolgozóiparban tevékenykedő cégek számára minimalizálható a termékdíj megfizetése által lekötött tőke költsége.
A bevételi előirányzat nőtt, pedig kevesebb a befizető.
Csaknem 15 millió dollárnyi kárt okozó nemzetközi hitelkártyahamisító banda több feltételezett tagját fogták el Romániában - közölte vasárnap a román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
Ha értékesítéssel foglalkozik a cége, a legtöbbször csak az alkalmazottai eredményét látja: mennyi bevétel származott a különböző értékesítőktől? Ha valaki pedig rendszeresen, jelentősen elmarad a célszámoktól, néha nehéz lehet látni, pontosan mi az oka - főleg, ha úgy tűnik, a kolléga keményen dolgozik.
Az egyre növekvő hálózati fenyegetettség és a biztonsági rések kivédésére a tajvani ZyXEL Egységesített Fenyegetés elleni Védelemmel (Unified Threat Management - UTM) ellátott tűzfalakat dobott piacra. A kritikus üzleti adatok védelme mára kulcskérdésé vált a vállalatok számára. A ZyXEL nagyteljesítményű eszközei erre a problémára kínálnak megoldást.
Pusztán attól nem fog nőni az online kereskedő forgalma, hogy webshopját a legfejlettebb IT-biztonsági megoldásokkal vértezi fel. A fogyasztói bizalom erősítéséhez a megbízhatóság hiteles kommunikációja is szükséges.
A SmartHealthcare 2015 Konferencia az egészségügyi, telekommunikációs és IT-szektor leginnovatívabb szereplőit, legjobb szakembereit hívta segítségül, hogy képet adjanak az egészségügy jövőjéről.
• A TEC Tanúsítási Jelentése részletes elemzést nyújt a piacvezető szoftvermegoldásokról • A Unit4 Business World a szolgáltató iparág több funkcionális területének tekintetében is az átlagos ERP megoldások fölött áll • A Unit4 Financials a pénzügyi és számviteli alkalmazások piaci átlaga fölött teljesített
Az egyre növekvő hálózati fenyegetettség és a biztonsági rések kivédésére a tajvani ZyXEL Egységesített Fenyegetés elleni Védelemmel (Unified Threat Management - UTM) ellátott tűzfalakat dobott piacra. A kritikus üzleti adatok védelme mára kulcskérdésé vált a vállalatok számára. A ZyXEL nagyteljesítményű eszközei erre a problémára kínálnak megoldást.
A "Project Fi" komplex technológiai megoldásokat használ, így a Google szerint várhatóan elérhetőek lesznek az alacsony perc- és roaming-díjak.
Megduplázta a felhőmegoldások értékesítését az év első három hónapjában az SAP - derült ki a szoftvergyártó pénzügyi gyorsjelentéséből. A tavalyi év azonos időszakához képest 24%-al bővült a szoftverekből származó bevétel, és 4,5 milliárd euróra rúgott a teljes árbevétel. Utóbbi 22%-os emelkedésnek felel meg.
Jók a kilátások az IP-alapú videomegfigyelés piacán, amelyet nem kerülnek meg az IT-piac egészét formáló trendek. Testen viselhető kamerák, beágyazott látással bíró, intelligens rendszerek a képben.
Az Altera Nyrt. kezdeményezett eljárást a Business Telecom ellen.
Több amerikai kutatás is bizonyítja, hogy egyes számítógépes játékok jó hatással vannak az egészségre. Éppen ezért most egy kampány keretében a nagyszülőket arra szeretnék rávenni, hogy ne ítéljék el kapásból unokáikat, ha a gép elé ülnek.
Okostelefonos alkalmazással növelnék az adományozási kedvet.
Fél évszázada tartja magát Gordon E. Moore tézise.
A tavaly nyáron és ősszel még Aastra márkajelzés alatt piacra lépő 6800i SIP család készülékei a jelenleg forgalomban lévő IP készülékek leginkább letisztult darabjai.x
"Nem rossz ez a gyerek, csak eleven...", mondták ezt sokszor védelmemben drága nagyszüleim, mert nem voltam éppen jó magaviseletű diák az általános iskolában. Nem lehet azonban annyira neveletlennek lenni, hogy egy nebuló elégtelen osztályzatot kapjon magatartásból. A Nemzeti Alaptanterv szerint a magatartás értékelése lehet példás, jó, változó vagy rossz, de elégtelen semmiképpen. Nem így a munkahelyen.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.