Már 40 ezer forinttal támogatja az állam a régi mobiltelefonok lecserélését
Az NMHH meghosszabbította a támogatási programot, és a vásárolható készülékekre vonatkozó felső értékhatár is megszűnt.
Az NMHH meghosszabbította a támogatási programot, és a vásárolható készülékekre vonatkozó felső értékhatár is megszűnt.
Egyik fejlesztésük 100 km-es hatótáv megtételéhez elegendő energiát képes tölteni kevesebb mint 3 perc alatt.
A technológiai startupok és óriásvállalatok mellett az állami szervek is felfigyeltek a metaverzumban rejlő potenciálra. Egyre több országban aknáznák ki a kiterjesztett és virtuális valóság biztosította lehetőségeket.
A legtöbb digitális eszköz árfolyama jelentősen csökkent az elmúlt hónapokban. Nemrég egy kisebb lélektani határ is átszakadt: a teljes piaci kapitalizáció tavaly év eleje óta először esett ezermilliárd dollár alá. Eddig is sokan érveltek a kriptovaluta-befektetések ellen, mostanra még soványabb lett a támogatók tábora.
Világszerte mind több körülmény készteti a szervezeteket arra, hogy teljesítményüket a környezetvédelem, a társadalmi szerepvállalás és az ezzel összefüggő irányítás (ESG) terén is dokumentálják és javítsák.
Automatizált robotrendszerekkel, a páciensek és a dolgozók mozgásának előzetes szimulációjával és a gazdaságos üzemeltetést szolgáló energetikai megoldásokkal segíti a hatékony betegellátást az egészségügyi intézmények következő generációja.
A Meta tovább növelte részesedését, és a piac 90 százalékát szerezte meg, mivel a Quest 2 továbbra is rendkívül népszerű.
Sok technokrata vezető feltételezi, hogy az alkalmazottak könnyedén elfogadják a digitális eszközöket. Pedig gyakran tévednek. A digitális adaptációs platformok kulcsfontosságúak a digitális átalakulás hosszú távú sikeréhez.
Az új elektromos autóbuszok töltőberendezéseit a Siemens szállíthatja.
Klicsko nevében állítólag több európai főváros polgármesterének küldtek felkéréseket egy videokonferenciára a ZOOM-on keresztül, hamis e-mail címről.
Egyetlen vásárló sem fog pénzt költeni arra, hogy az autóban lévő számítógép élvezze a vezetést helyettük.
A Zyxel új NWA55AXE hozzáférési pontot úgy tervezték, hogy megfeleljen a kültéri vezeték nélküli telepítések gyakran meglehetősen specifikus, mégis egyszerű követelményeinek. Ideális társ kempingekbe, éttermek kerthelyiségeibe vagy akár szabadtéri fesztiválokra.
A koncepció megoldaná a társasházban lakó villanyautósok problémáját is.
A MAX hiteltermékek július elsejétől igényelhetők, a kamatok 0,5-3,5 közöttiek, jóval elmaradnak a piacon jellemző 10 százalék feletti kamatoktól.
Nem először keltenek aggályokat a Teslák beépített kamerái.
A tudomány szerint a szavak nem feltétlenül szükségesek a gondolkodáshoz.
A Wikileaks társalapítóját a szavazatokért kétségbeesett politikusok kirakatperére ítélték.
Ződi Zsolttal, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének tudományos főmunkatársával, a Legal technology and its impact on the access to justice, society, and the legal industry konferencia szervezőjével beszélgettünk.
Pedig ma már elérhetőek olyan rendszerek, amelyek a kiberkockázatokat rendszerszinten képesek kezelni, ráadásul plusz munkaterhelést sem jelentenek az üzemeltetők számára.
Kína gyárak termelése májusban fellendült, hozzájárulva a covid-járvány miatti legutóbbi gazdasági visszaesésből való kilábaláshoz, miután enyhültek a lezárások és korlátozások Sanghajban és más ipari központokban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.