Kilencszáz embert bocsát el az AOL
Tim Armstrong vezérigazgató bejelentése szerint az AOL a Huffington Post felvásárlását követően kétszáz amerikai és hétszáz indiai munkavállalójától válik meg.
Tim Armstrong vezérigazgató bejelentése szerint az AOL a Huffington Post felvásárlását követően kétszáz amerikai és hétszáz indiai munkavállalójától válik meg.
Pénteken Budapesten, a Médiatanács székházában találkoztak a szerb és magyar médiahatóság vezetői. A tapasztalat- és véleménycsere céljából rendezett tanácskozáson az erről kiadott közlemény szerint Szalai Annamária azt mondta, fontos, minden néző akadálytalanul hozzáférjen az előfizetési díj nélküli közszolgálati műsorokhoz.
Elpusztíthatatlannak hisszük a világhálót, pedig a hetekben az egyiptomi és a líbiai rezsim is megmutatta, hogy lehet blokkolni a web elérését. A feladat nem egyszerű, de nem is kivitelezhetetlen.
Felbontja a Synergon Rendszerintegrációs Kft.-vel kötött szerződését a Tűzoltóság, amely visszaköveteli a cégnek kifizetett eddigi pénzt is. A magyarázat szerint a Synergon megoldásával folyamatosan problémák vannak, halottak napján például komoly nehézségeket okozott a lánglovagok napi munkájában a riasztási rendszer működési zavara. A Synergon szerint a bevezetés alatt álló ERIR magas műszaki színvonalú, Csehországban is ezt használják.
A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés - közölte a Nokia Magyarország kommunikációs vezetője annak kapcsán, hogy a Nokia Corp. vezérigazgatjóa jelentős létszámleépítést jelentett be a napokban.
A Groupont nem sikerült felvásárolniuk, így elkészítették annak a másolatát.
A SocialBakers által feldolgozott adatok szerint Magyarországon jelenleg 2 600 680 aktív felhasználója van a Facebooknak. A férfiak még többségben vannak, a userek 48 százaléka nő.
Az amerikai igazságügyi minisztérium, a DOJ pert fontolgat annak érdekében, hogy megakadályozza a népszerű repülőjegy-kereső és foglaló oldalát üzemeltető cég, az ITA Software felvásárlását. A Google 700 millió dollárt fizetne a cégért.
Elsőként a HP energiatakarékos E-sorozatú switchei alkalmazzák az új IEEE szabványt, gyorsítva annak elterjedését
Az Internet Explorer 9 RC kiadásával a felhasználók már „láthatatlanná válhatnak" majd.
A Microsoft következő generációs böngészője, az Internet Explorer 9-nek (IE9) legújabb (RC) kiadásába épített ?Tracking Protection" alkalmazás révén a felhasználók ?láthatatlanná válhatnak" az általuk nemkívánatosnak nyilvánított weboldalak előtt.
Hatalmas lehetőségei ellenére, a legtöbb vállalat egyelőre csak kívülről figyeli a közösségi terekben zajló beszélgetéseket, és nem elemzi azokat annak ellenére sem, hogy a belőlük származó információkból komoly előnyre tehetne szert. - derült ki abból a kutatásból, amelyet a Harvard Business Review készített az üzleti analitikai alkalmazások egyik piacvezető szállítója, a SAS megbízásából.
Bár vannak még bizonytalan pontok a béren kívüli juttatások jövő évi szabályozásával kapcsolatban, az már most látszik, hogy a cafeteria még kedvezőbb lesz a vállalatok számára – derül ki a NEXON kalkulációjából.
A napokban a közösségi média térnyerésével párhuzamosan egyre többet hallani a hiperlokális sajtó, a helyi média szerepéről. Az elmúlt időszakban több cikk is megjelent a témában, és nemzetközi és hazai médiakonferenciákon, mint a média egyik lehetséges sikerágazatáról beszélnek róla. Magyarországon viszont a válság hatásai mellett, nehéz helyzetben vannak a helyi médiumok. Bár az igény és az érdeklődés egyre erősebb a helyi hírek és események iránt, és jelentőségét a települések vezetői is látják, önállóságuk a korlátos anyagi lehetőségek miatt mégsem teljes.
Az év tizedik hónapjában az egy hónappal korábbi 1 millió 175 ezerről, 1 millió 209 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív ? a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő ? ügyfelek száma 908 ezerről 933 ezerre emelkedett - közölte a hírközlési hatóság.
Az Egyesült Államok elnöke Bombayben, egy üzleti döntéshozóknak szervezett összejövetelen nyilatkozva kijelentette: idejétmúlt és megalapozatlan sztereotípia az a vélemény, amely szerint az indiai outsourcing szolgáltatások negatív hatással vannak az amerikai foglalkoztatottság alakulására.
Roger Sessions, a szoftver-architektúrák szakértője meggyőzően összekapcsolja a siker esélyét a projektek költségvetésével. Az arány fordított, azaz minél nagyobb a projekt, annál biztosabb, hogy bukás lesz a vége. Szerinte van megoldás.
A Xerox vállalat (NYSE tőzsdei jele: XRX) igazgatótanácsa bejelentette, hogy törzsrészvényeire részvényenként 4,25 dollár osztalékot fizet. Az osztalék 2011. január 28-tól felvehető azoknak a részvényeseknek, akik 2010. december 31. napján nyilvántartásban vannak.
A listával ellenőrizhetjük, hogy milyen hiányosságaink vannak a védekezés kapcsán.
Október 5-én és 6-án a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szervezésében Budapesten tartotta soros értekezletét az EMC ADCO (Electromagnetic Compatibility Working Group on Administrative Co-operation). A tagállamok piacfelügyeleti szervezeteinek küldötteiből álló munkacsoport elsősorban az úgynevezett EMC (electromagnetic compatibility, elektromágneses összeférhetőség) irányelv betartásának tapasztalataival foglalkozott, és téma volt az irányelvet alkalmazó országok piacfelügyeleti kampányainak megszervezése és lebonyolítása is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.