OMSZ: műszaki hiba miatt komoly fennakadás volt a mentésirányítási informatikai rendszer működésében
EDR rádiós kapcsolattartásra és a papíralapú dokumentációra kellett váltaniuk a BCP értelmében.
EDR rádiós kapcsolattartásra és a papíralapú dokumentációra kellett váltaniuk a BCP értelmében.
2025. július 1-jétől a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában lehet kibocsátani.
A Gartner előrejelzése alapján 2028-ra a napi döntések 15 százalékát olyan mesterséges intelligencia fogja meghozni a munkahelyeken, amely már önálló cselekvésre is képes.
Az üzenetküldő platform idén átlépte az 1 milliárd dolláros bevételt a társalapítója szerint.
Helikopteres ellenőrzés során a légtérből figyelték az M5-ös autópályán közlekedőket, a szabálytalankodókat pedig szankcionálták a rendőrök.
Bár a cégvezetők zöme bízik az informatikában, csupán bő harmaduk véli, hogy vállalatánál kellően felkészültek a jövőre, állapította meg globális felmérésében a Kyndryl. A biztonság és a törvényi szabályozás miatt aggódó döntéshozók a technológia elavulásában látják a legnagyobb kihívást, miközben AI beruházásaik megtérülését a készségek és a kompatibilitás hiányosságai, valamint a megfelelési kötelezettségek korlátozzák.
A viselkedés és érzékelés agykérgi reprezentációja a tudomány egyik kiemelt kutatási területe, hiszen ez alapozza meg az agyi mechanizmusok mélyebb feltárását, valamint az ehhez kapcsolódó terápiás lehetőségek felfedezését és kidolgozását.
A cégvezető az egész iparág meghatározó alakja volt.
A fejlesztés teljes mértékben kiváltotta a papíralapú igazolások használatát.
A Meta a pénzt Trump beiktatási alapjának utalta, ami a jelek szerint a pozitív kapcsolatok előmozdítását szolgálja a múltbeli feszültségek után.
Megjelent az NMHH ezévi Médiapiaci Jelentése.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén karácsonykor is bárki - minimum összeghatár nélkül, akár 100 forinttal is - hozzájárulhat a súlyos, hosszan tartó betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását ingyenes mese- és művészetterápiával segítő Mosoly Alapítvány munkájához.
Nyolc, reáltárgyat oktató tanár vehette át a 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma által odaítélt Rátz Tanár Úr Életműdíjat Budapesten.
Valódi állatmentés - testközelből! A Spektrum legújabb szemléletformáló, saját gyártású produkciója az ember és az állatvilág különleges együttélését, az állatorvosi munka rejtelmeit, a nem mindennapi veszélyekkel járó fajmentést, valamint a fajok megóvását mutatja be. A Dr. S.O.S. - Vészhelyzet a vadonban nyolc epizódjában vadlovak, orrszarvúk, ragadozó madarak, medvék, vad- és nagymacskák, bölények, elefántok és kígyók életének pillanataiba kaphatnak betekintést a nézők.
Tisztújító Közgyűlést tartott 2024. november 25-én a Neumann Társaság, Magyarország legrégebbi, 1968-ban alapított informatikai társasága, amely új elnökkel, Prof. Dr. Kovács Leventével, az Óbudai Egyetem rektorával, és részben új elnökségi tagokkal bővülve kezdi meg következő három évét.
Az alkalmazás egyik legfontosabb célja, hogy egy első, ingyenes "digitális pénztárcával" bevezesse a gyerekeket a tudatos pénzkezelés világába szülői felügyelet mellett.
Az űrkutatás és az ahhoz kapcsolódó technológia nagyon sok mindent adott már a hétköznapi betegellátásnak.
A professzionális drónbeszerzéséhez a Pro Filii Alapítvány nyújtott támogatást.
Növelték fenntarthatósági beruházásaikat a szervezetek az utóbbi tizenkét hónapban, mivel vezetőik arra számítanak, hogy az éghajlatváltozás stratégiájukra és működésükre egyaránt nagy hatással lesz a következő három évben, tárta fel új kutatásában a Deloitte. Üzleti problémák priorizálása helyett azonban a vállalatoknak az emberi fenntarthatóságot kellene előre sorolniuk, hogy alkalmazottaiknak, ügyfeleiknek és a tágabb közösségnek egyaránt jobb eredményekkel szolgáljanak.
Miközben az IT igazgatók a generatív AI növekvő igényei miatt vállalatuk infrastruktúrájáért aggódnak, a vezérigazgatók alapvető IT szolgáltatásokba vetett bizalma csökken, állapította meg felső vezetői felmérésében az IBM. A kételyek eloszlatásához szükséges, hogy a szervezetek megértsék, a technológia több puszta támogató funkciónál, az üzleti siker hajtóereje.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.