Jön a telefon- és internetadó?
Az Origo értesülései szerint a Matolcsy György vezette NGM a vezetékes és mobilhívások mellett az internetforgalmat is megadóztatná. Brüsszel további kalkulációkat kért.
Az Origo értesülései szerint a Matolcsy György vezette NGM a vezetékes és mobilhívások mellett az internetforgalmat is megadóztatná. Brüsszel további kalkulációkat kért.
Orbán Viktor miniszterelnök azt ígérte iparági szereplőknek, hogy a távközlési különadó legfeljebb 3 évig marad érvényben - erről Christopher Laska, a Telenor Magyarország nemrégiben kinevezett vezérigazgatója beszélt mai sajtóbemutatkozóján Budapesten.
Az igazgatóság az év végéig dönti el, hogy hogyan próbálja a Magyar Telekomot súlyosan érintő távközlési adó okozta jelentős kiesést ellensúlyozni - mondta Christopher Mattheisen egy mai sajtóbeszélgetésen. A vezérigazgató a Computerworld kérdésére elárulta: cégük a nehézségek ellenére további akvizíciókra készül, Magyarországon és külföldön egyaránt.
Tegnap megszavazta az Országgyűlés a távközlési cégeket sújtó, az elmúlt napokban nagy vitát kavaró távközlési adót. A nagy cégeknek 6,5 százalék lesz a telekomadó és egyedül a 100 millió forintos éves árbevétel alatti vállalkozások mentesülnek megfizetésétől. Közben kiderült, hogy az internetes áruházakat is megadóztatják.
Az Orbán kabinet által kiróni tervezett távközlési különadó elsősorban a fejlesztésre fordítható forrásokat vonná el, a technológiai fejlődés ütemét csökkentené ? véli az IFUA Horváth & Partners tanácsadó cég elemzője.
Igaznak bizonyultak a hetek óta keringő információk egy esetleges távközlési adó bevezetéséről, derült ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdai beszédéből. Az amúgy is válság sújtotta telekomipartól várhatóan 3 éven keresztül szedi majd a különadót az állam. Megeshet, hogy a szolgáltatók visszafogják fejlesztéseiket, legalábbis az előzetes nyilatkozatok alapján erre is fel kell készülni.
Az Oracle szabálytalanságokra panaszkodik a Java licencekkel és szerzői jogokkal kapcsolatban. A Google válaszlépéseket tesz. A Java atyja szerint pénzéhesek az Oracle ügyvédei. A per kimenetele nem csak az Androidra, de a nyílt forráskód jövőjére is kihathat.
Noha a magyar kisvállalatok is csökkenthetnék telefonköltségeiket az IP-telefóniával, mégis lassan terjed a technológia. A Cisco és a Gloster Telekom - stílusosan a weben - ingyenes tanfolyamot indít a rendszergazdáknak.
Sokan azt gondoljuk, hogy a Google, a Bing és a hozzájuk hasonló nagy keresőprogramok, úgy működnek, mint valamiféle orákulumok: látnak mindent. Sajnos, vagy éppen szerencsére ez nem igaz. Igazából olyanok, mint a pókok, akik oldalakból szövik hálójukat indexelve az egyik hyperlinket a másik után. A nagy keresőprogramok ilyen hiányosságaira már nagyon sokan felfigyeltek.
A Cisco softphone megoldására, a Cisco Call Manager Express telepítésére szakosodott Gloster Telekom ügyvezetője és tulajdonosa, Szekeres Viktor online sajtótájékoztatón, webes prezentációs keretében mutatta be az alkalmazás működését.
A szoftverek (úgy általában) már jobban átszövik mindennapjainkat, mint a távol-keleti termékek: ha egyszer csak megszűnnének, nem nyílna a távirányítású kapu, nem engedne be az irodai kártyarendszer, nem tudnánk automatikusan elnavigálni A pontból B pontba, sőt, még részletes térképet sem nagyon tudnánk készíteni. Egyszóval tény, hogy szoftverek nélkül ma már elképzelhetetlen a modern országok működése.
December második felében lezajlott az EduSys által szervezett Környezetvédelmi és Oktatási Pályázat eredményhirdetése a Millenáris Parkban, amelynek nyertese Holczer Viktor, a Jedlik Ányos Gimnázium hetedik osztályos tanulója lett.
A Xerox Magyarország Kft. új, fekete-fehér digitális berendezést vezetett be a piacra. A Xerox 6279™ széles formátumú kompakt nyomtató kiváló képminőséget, nagy sebességet és alacsony üzemeltetési költséget garantál, így ideális a nagyméretű, bonyolult műszaki és építészeti perspektivikus rajzok, kapcsolási rajzok és szerkezeti tervek nyomtatásához, másolásához, valamint szkenneléséhez.
Az 1992 óta a cégnél dolgozó Várkonyi Viktor veszi át a Graphisoft vezérigazgatói posztját.
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) a szélessávú internet népszerűsítésének érdekében idén is útjára indítja eMagyarország kamionját. A mozgó eMagyarország pont a következő hónapokban az ország négy városában nyújt alkalmat az érdeklődőknek a szélessávú internet lehetőségeinek megismerésére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.