Digitális személyzet
Rosszul működő vállalatirányítási rendszerrel dolgozni olyan, mint csorba, repedt kancsóból vizet önteni: hiába jó a szándék, ha a víz mellémegy, ne adj' isten, szivárog is.
Rosszul működő vállalatirányítási rendszerrel dolgozni olyan, mint csorba, repedt kancsóból vizet önteni: hiába jó a szándék, ha a víz mellémegy, ne adj' isten, szivárog is.
Repülni jó. Repülőn ülve gyakran belegondolunk, vajon milyen ütemben tud még fejlődni ez az ipar, egyáltalán hány repülőgépet küldhetünk fel úgy az égre, hogy a légi forgalom biztonságos maradjon. Nincs ez máshogy a vezeték nélküli hálózatokkal sem. Számít, mi van a levegőben...
Az Ericsson ConsumerLab a technológiai újítások korai befogadói körében végzett közvélemény-kutatást, amely alapján idén hetedik alkalommal adta közre a várható fogyasztói trendekről szóló, éves jelentését "A 10 legfontosabb fogyasztói trend 2018-ban" címmel.
A Cisco előrejelzése szerint a blockchain, az autonóm eszközök és a virtuális asszisztensek lesznek az elkövetkezendő évek uralkodó technológiai trendjei a B2B világban.
A Verizon felmérése szerint a biztonsági incidensek 70 százaléka mögött a cégnél dolgozó alkalmazottak állnak. Ön mindent megtesz a belső kockázatok elhárítására? A NetIQ szakértői 8 pontban foglalták össze, hogy milyen belső veszélyforrásokkal kell számolnia a vállalatoknak ahhoz, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudják adataikat és erőforrásaikat.
Már ahhoz is komoly kommunikációs gyakorlatra van szükség, hogy a vállalati ranglétrán feljebb jusson az informatikai vezető, de ahhoz, hogy egy nyelvet tudjon beszélni az igazgatóság többi tagjával, újabb kommunikációs trükköket kell elsajátítania.
Széleskörűen variálható kedvezményekkel nyitja a Telekom a karácsonyi szezont, amely - a Google keresési trendjei és a gyakorlati tapasztalatok szerint is - már november elején kezdetét veszi, természetesen az ajándékkereséssel.
Ha kell mobiltornyok vagy Wi-Fi hálózatok segítségével állapítják meg a tartózkodási helyet.
A Facebook saját becslése szerint is jóval meghaladja a 200 milliót a manipulált felhasználói fiókok száma a közösségi oldalon.
Mi a leggyakoribb oka annak, hogy érdeklődőink végül a konkurencia ajánlatát fogadják el? A cikkben rávilágítunk néhány válaszra, amelyek triviálisnak tűnhetnek, mégis sokan követik el ugyanazokat a hibákat.
"Én nem értek az informatikusokhoz, ezért nálam az a kolléga foglalkozik az IT-sek keresésével, aki ismeri őket, beszéli a nyelvüket, betéve tudja a szokásaikat" - mondja az egyik hazai fejvadász vállalkozás vezetője, aki kellő mennyiségű tapasztalatot gyűjtött össze nem rövid élete során ahhoz, hogy tudja azt, mit nem tud.
Kevés az informatikus, és különösen kevés közöttük a nő. Nagy szükség volna rájuk nemcsak azért, mert ösztönző a jelenlétük, hanem azért is, mert az ő készségeikkel, attitűdjükkel sikeresebb csapatok kovácsolhatók.
A versenyképesség egyik fő indikátora az, amelyik egy adott feladat, termék, szolgáltatás produkálásához felhasznált erőforrás mennyiségét adja meg. Egy ilyen indikátor előállításához mérnünk kell. Ha pedig mérni kezdünk valamilyen üzleti mutatót, és arról tudnak az adott mutatóra hatással lévők, akkor szinte bizonyos, hogy az adott mutató javulásnak indul. Ám ez csak a kezdet.
Napjainkra az információ számít az egyik legfontosabb erőforrásnak. Az a vállalat szerez versenyelőnyt, amelyik jobban tudja az adatokat hasznosítani, tárolni és kezelni, illetve megosztani az illetékesekkel és megvédeni az illetéktelenektől.
Ma már nem csak informatikai vezetők körében téma, hogy az adatvagyonnal gazdálkodni kell. A big data, de már a smart data buzzword is vezetői beszélgetések, konferenciák tárgya. Ettől még egy átlagos magyar nagyvállalat felelős igazgatója még mindig nem tudja, hol kezdjen neki annak a folyamatnak, aminek a végén majd smart lesz az a data.
Az Apple novemberben esedékes csúcsmobilja a Face ID elnevezésű arcfelismerő módszert használja tulajdonosa azonosítására.
Az új védőmaszkok az egész arcot beborítják, hogy alvás közben se tudják az arcvonásainkkal megnyitni a mobilunkat.
Csak az biztos az üzlet világában, hogy minden változik, vallja Stefan Ries, az SAP HR-igazgatója. Változik a munkavégzés módja, ezért az emberi erőforrásért felelő HR-osztálynak is át kell alakulnia. Elképesztő gyorsasággal változnak ugyanis a területtel szembeni elvárások.
Fokozott figyelem kíséri az ipari digitalizáció trendjét, más néven az Ipar 4.0-t. A gyártóvállalatok több mint fele már hozzálátott ilyen fejlesztésekhez. Sokukat foglalkoztatja azonban a kérdés, milyen fejlesztésekkel érdemes kezdeni, mitől függ a beruházások belátható időn belüli megtérülése.
Nincs változás, a munkaerőhiány az informatikában folyamatosan növekszik. A jelenség globális, olyan, mint a Föld légkörének felmelegedése. Beszélünk róla, s közben a helyzet nem látszik javulni, elszenvedjük az egyre súlyosabb következményeit. Halovány reményt adhat egy újfajta vállalkozási forma, amely valamelyest enyhítheti a tehetséghiányt az informatika bizonyos szegmenseiben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.