Az IBM a felhőről és a mesterséges intelligenciáról
A felhő történetének következő fázisában a hibrid környezetek dominálnak majd az üzletileg kritikus alkalmazásoknak és a bizalom iránti megnövekedett igénynek köszönhetően.
A felhő történetének következő fázisában a hibrid környezetek dominálnak majd az üzletileg kritikus alkalmazásoknak és a bizalom iránti megnövekedett igénynek köszönhetően.
Természetes nyelvi feldolgozásra képes, azaz emberi beszédből értő, mesterséges intelligenciával bíró BI-eszközök teszik majd gördülékenyebbé az analitikai párbeszédet, és mind több vállalat fogja elsajátítani az adatokból merítő történetmondás képességét, jósolja a Tableau éves trendelőrejelzésében. A felhasználók ugyanakkor egyre hangosabban fogják követelni a szállítóktól, hogy AI-megoldásaikat tegyék számonkérhetőbbekké.
Továbbra is döbbenetesen kicsi azon hazai cégvezetők száma, akik az úgynevezett CRMentality szerint irányítják vállalatukat, vagyis a napi operatív működésüket ügyfélmenedzsment-szoftverrel (Customer Relationship Management, CRM) támogatják. Holott a CRM használata bizonyítottan javítja a cégek hatékonyságát.
A Vodafone február 14. és 17. között nem szab határt a hívásoknak: minden aktív lakossági, hang alapú előfizetéssel rendelkező, havi díjas és feltöltőkártyás ügyfelük díjmentesen telefonálhat a szerelmesek ünnepén és az azt követő hétvégén.
A népszerű levelezőszolgáltatás egyre hatékonyabb spamszűrője megkíméli a felhasználókat a kéretlen üzenetektől.
Az Antenna Hungária Zrt. és a FOX Networks megállapodása alapján február 11. és február 24. között a terméeszetfilmes csatorna kódolatlanul fogható a MinDig TV nézők számára. A csatorna február elejétől National Geographic Wild néven jelentkezik a korábbi Nat Geo Wild helyett, és ezzel párhuzamosan az arculat és a logó is megújul.
Néhány napja jelentették be, hogy a Gloster Kft. többségi tulajdont szerzett az Euroway Networking Kft.-ben. A részletekről Szekeres Viktor, a Gloster tulajdonosa és Megyesi Zoltán, az Euroway ügyvezető igazgatója számolt be lapunknak.
Leveleik helyett hibaüzenettel fogadja felhasználóit a népszerű webes szolgáltatás.
A fejlesztés lehetővé teszi majd, hogy a csak a WhatsAppot használó felhasználók kapcsolatba lépjenek olyan emberekkel, akik csak a Facebookot vagy az Instagramot használják.
Először a történelem során a Föld lakosságának több mint feléhez jut el az internet, állapítja meg a Nemzetközi Távközlési Unió 2018-as évzáró jelentése.
A Gloster Infokommunikációs Kft. többségi tulajdont szerzett az Euroway Networking Infokommunikációs Hálózati Szolgáltató Kft.-ben 2019. január 10-én. A két cég közötti közös megállapodás alapján a teljes tranzakció 3 év alatt zajlik le.
A VLC Media Playert idáig hárommilliárd alkalommal töltötték le.
Az idei CES-en bemutatott újgenerációs, moduláris Samsung Micro LED kijelzők új fejezetet nyitnak a televíziógyártás történetében. A CES innovációs díjával is kitüntetetett moduláris Micro LED technológia többek között egy új 75 colos kijelzőben, a 219 colos The Wall megjelenítőben, valamint számos eltérő méretű, kivitelezésű és konfigurációjú eszközben debütál.
A kamaszok között háromszor annyian tartanak attól, hogy kínos információk kerülhetnek elő róluk a neten, mint a felnőttek.
A New York Times szerint nagy technológiai cégek szabadon csemegézhettek a felhasználói adatokból. A közösségi hálózat tagad.
A távoli kódvégrehajtást lehetővé tevő Internet Explorer-sérülékenységet szünteti meg a rendkívüli folt.
Rendhagyó ajándékkal lepte meg ügyfeleit a ShiwaForce.com: a nagyvállalati tartalomkezelő rendszeréről ismert cég munkatársai egy egész kötetnyi mesét írtak és illusztráltak családtagjaik, barátaik segítségével.
A Vodafone is aláírta az Innovációs és Technológiai Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkárság által kezdeményezett nyilatkozatot, mely szerint 2019 januárjában indul a Szupergyors Internet Program második szakasza, a SZIP 2.0. A program célja a 100 Mbps-ra alkalmas, gigabites sávszélességre bővíthető, vagy optikai hálózatok kiépítése.
A Szupergyors Internet Program (SZIP) 1.0 sikeres végrehajtására alapozva a különböző, egymással is versenyző gigaképes technológiák együtt tudják biztosítani a SZIP 2.0 Program sikerét.
Az online szolgáltatókban jobban bízók többet költenek az interneten, és a vásárlók nagyon fontosnak tartják, hogy a személyazonosításra alkalmas információkat hatékonyan megvédjék.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.