Kibertámadás miatt a SPAR több mint 300 üzlete zárva tart
Idén nem ez az első eset, hogy brit élelmiszerüzleteket kibertámadás ér.
Idén nem ez az első eset, hogy brit élelmiszerüzleteket kibertámadás ér.
Közel egy tucat Ugandában dolgozó amerikai diplomata iPhone-ját hackelték meg a Pegasus kémprogrammal, ez az első eset, amikor az NSO izraeli cég által létrehozott programot amerikai kormányzati célpontok ellen használták.
Ez a váltás a távoli és hibrid csapatoknak is segít csökkenteni a jelszó-visszaállítással járó magas költségeket.
Tartós áramkimaradásokkal is számolni kell, ha a szél sem fog fújni.
Ez a két nemzet közötti konfliktus eszkalálódását jelenti.
2018 után, idén ismét a Grape Solutions Zrt. nyert!
A kutatás szerint a 2021 és 2026 között szállított érzékelők több mint fele üzembiztonsági szenzor lesz.
Az Európai Bizottság egyéges törvényi szabályozást készít elő a kibertámadások elleni védekezés összehangolása érdekében.
A védelmi minisztérium 102-ről 37-re csökkentette azoknak az országoknak a számát, amelyekbe izraeli cégek által forgalmazott kibereszközök exportját engedélyezték. Magyarország nincs a kedvezményezettek között.
Már elérhető a Zyxel biztonsági készülékekhez készült legújabb, 5.10 firmware-verzió. A távoli és hibrid munkavégzés biztonságát fokozó új funkciók kihasználása érdekében minden felhasználónak mielőbb frissítenie kell eszközét.
Egy jelszókezelőt üzemeltető cég ismét összegyűjtötte az év leggyengébb jelszavait, a helyzet pedig nem sokat javult tavaly óta.
Exkluzív interjúnk Kovács Zoltánnal, a SWAT operációs vezetőjével.
Az Android-eszközök a fejlesztői nyitottságuk miatt gyakrabban célpontok, mint az iOS-készülékek.
Az AI segítségével a pénzügyi folyamatok hatékonysága és a pénzzel kapcsolatos adatok biztonsága masszívan javítható.
Világszerte már mintegy 430 millió összekapcsolt orvosi eszköz van használatban.
A SecureAge Technology új kutatása szerint a COVID-19 járvány és a távmunkára való áttérés miatt az amerikai és brit munkáltatók 85 százaléka új kiberbiztonsági intézkedések elfogadására kényszerült.
Azok a bizonytalanság, a fogadás és az ártalom elemeit mutatják.
Az amerikai igazságügyi minisztérium (DOJ) elítélt egy orosz férfit, aki "Methbot" néven nagyszabású digitális reklámcsalási rendszert működtetett, amely legalább 7 millió dollárt lopott amerikai cégektől.
Ha érdekel a zöld technológia, az okos otthon, ha okos városban szeretnél élni, biztonságosan közlekedni, ha rajongsz a kreatív ötletekért, itt a helyed!
A digitális gazdasággá válás küszöbén állunk. A hálózat középpontjában és peremén található adattárak tartalmának gyors növekedésével különálló adatszigetek alakulnak ki.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.