Valóra válik az orwelli (rém)álom
25 év múlva gyakorlatilag nem lesz olyan pontja a Földnek, amit ne venne legalább egy kamera.
25 év múlva gyakorlatilag nem lesz olyan pontja a Földnek, amit ne venne legalább egy kamera.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának alap infrastruktúrája teljes egészében Novell termékekből épül fel, és a biztonság területén is megelégedéssel használják a vállalat által kínált alkalmazásokat.
Idén hetedik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Superbrands díjakat. A Business Superbrand elismerés az üzleti márkák (B2B) kiváló képviselőit díjazza, és megmutatja, mely márkák szolgálhatnak példaként a márkaépítés területén fejlődni kívánó hazai piaci szereplők számára. A VT-SOFT ügyfélorientált HR megoldásaival több mint ezer ügyfelét segíti a humán ügyviteli feladatok – bérszámfejtés, munkaügy, adózás és humánerőforrás-menedzsment – elvégzésében.
Egy termékben egyesíti a portál-, a tartalom-, a webes élménykezelési és a közösségi számítástechnikai termékek legjobb funkcióit
A tajvani TSMC félvezetőgyártó megkezdte az új generációs, úgynevezett A6 chipek tesztgyártását az Apple számára - állítják bennfentes források.
A Java-per bírája szerint a Google előzetes tárgyalásokat folytatott a korábbi jogtulajdonos Sunnal a technológia licenceléséről. Valószínűleg tisztában voltak vele, hogy az Android piacra vezetésével szabadalmakat sértenek.
A chipgyártó felvásárlásával a cég 235 különböző szabványt szerezhet meg, köztük olyanokat is, amelyek révén előnybe kerülhet a rivális Apple-lel folytatott perben.
A keresőóriás ügyvédei szeretnék, ha a bíróság figyelmen kívül hagyná az egyik szakértő tanú által készített kárbecslést, mert az szerintük csak "az Oracle kártérítési bevételeinek maximalizálást célozza".
Egy hálózatba kapcsolt társadalom építése napjaink egyik legnagyobb kihívása az emberiség számára.
Hollandia az első Európai ország, mely törvényben mondja ki: a szolgáltató nem diszkriminálhatja az internetet, mobilokon is egyforma adatnak számít a Skype-hívás vagy a torrent adatforgalom.
Az Oracle jogi tanácsadója szerint a cég akár hatmilliárd dolláros kártérítésre is igényt tarthat a Java-jogok állítólagos megsértése kapcsán. A Google jogászai szerint a cég velük szeretné kifizettetni a Sun felvásárlását.
2010-ben a NET’54 lett az Avaya legnagyobb hazai partnere
Újságírók az információs társadalomért.
Ma este ünnepélyes keretek között adták át az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) által 14. alkalommal kiírt Gyurós Tibor-díjat. A közelmúltban nevet változtató szakmai szervezet a díjat is megreformálta. Idén három kategóriában pályázhattak az iparág menedzserei, valamint vállalkozásai.
Két évig tartó pereskedés ért véget.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta az i4i kontra Microsoft szabadalmi per ítéletét.
A tervezett internetes tartalomszűrés és megfigyelés miatt DDoS-támadást indított a hírhedt hacker csoport.
Újabb arab állam döntött az világháló elsötétítése mellett. Szíriában a zavargások 38 személy halálát követelték a hétvégén.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) 2011. május 8-án, a fővárosi Vidámparkban negyedik alkalommal rendezte meg hagyományos paprikáskrumpli-főző versenyét. A verseny meghívott résztvevői azok a gyermekek és szüleik, akiket az alapítvány év közben folyamatosan támogat. Idén a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a GYEA 18. születésnapjának tiszteletére a legnagyobb magyar torta rekordjának elkészítését is elvállalta, amelyhez az anyagi támogatást a VT-SOFT biztosította.
Az első alkalommal megrendezett Telenor Jövőkutató Szimpózium előadói szerint alapvetően átformálják az oktatást az új mobilhálózat segítségével elérhetővé váló megoldások. A digitális gazdaság és információs társadalom alapkövetelménye a szélessávú lefedettség növelése és az új generációs hálózat kiépítése. Ennek érdekében a Telenor ez év januárjától elkezdte fejleszteni hálózatát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.