Az Accenture és a Cisco új, innovatív együttműködéssel segíti a vállalatokat
A cégek együttműködésük keretében közösen fejlesztenek infrastrukturális és csoportmunka-megoldásokat az üzleti folyamatok hatékonyságának javítására.
A cégek együttműködésük keretében közösen fejlesztenek infrastrukturális és csoportmunka-megoldásokat az üzleti folyamatok hatékonyságának javítására.
A Visual DataFlex 2008/14.1 számos hatékonyságnövelő szolgáltatást kínál a fejlesztőknek, például – a Studio alkalmazásba integrálva – adatbázis kezelő és -modellező funkciókat is biztosít, emellett lehetővé teszi az adatbázistábla-definíciók megtekintését és módosítását, valamint az adatszótárak vizuális modellezését. Az alkalmazás már a Windows Server 2008 és a Vista x64 platformot is támogatja.
A célzott hirdetéseket szolgáltató új rendszer az AdWords hatékonyságát szándékozik javítani.
Az IFS, a globális ERP megoldásszállító, valamint a Centric holland IT szolgáltató bejelentették, hogy IFS Retail néven vegyesvállalatot alapítanak, melynek célja, hogy teljes körű, integrált, költséghatékony kiskereskedelmi IT-megoldást kínáljanak a piac számára.
Ismerje meg, milyen egyszerűen és hatékonyan tudja az internetes károkozókat megfékezni vagy a rendelkezésre álló sávszélességet jobban kihasználni, vagy cége internet-használatát monitorozni! Konferencia az itSun Security szervezésében.
A Novell ZENworks Application Virtualization megoldásával egyszerűbb a különböző alkalmazások felügyelete, csökkenthető az inkompatibilitás és garantált a biztonság
Csökkenti a felügyeleti költségeket és javítja az asztali rendszerek hatékonyságát a Novell alkalmazásvirtualizációs megoldása.
Meghosszabbítja stratégiai együttműködését az EMC és a Microsoft. Céljuk a hatékony információs infrastruktúra biztosítása és a dolgozók munkájának megkönnyítése.
A Sun Microsystems támogatja az Adatközpontok Európai Magatartási Kódexét, amelynek célja, hogy tájékoztassa az adatközpontok üzemeltetőit és tulajdonosait. A kódex az adatközpontok üzemeltetőit arra kívánja ösztönözni, hogy költséghatékony módon, a kritikus üzleti funkciók sérülése nélkül csökkentsék energiafogyasztásukat Európában. Ezzel együtt a tengerentúlon a Sun bejelentette a coloradoi Broomfieldben lévő új adatközpontjának elkészültét. Az új központnak köszönhetően évente több mint egymillió dollár elektromosáram-költséget takarít meg, és tizenegyezer tonnával kevesebb CO2-ot bocsát ki Broomfieldben, ami összességében 6%-kal csökkenti a társaság széndioxid-kibocsátási szintjét az Egyesült Államokban
A Sun Microsystems egyik legújabb professzionális szolgáltatáscsomagja az energia-terület- és költséghatékony adatközpontok stratégiai tervezése és megvalósítása. A környezetvédelem terén eddig is vezető szerepet vállaló Sun lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy meglévő adatközpontjaikat átalakítsák az alacsonyabb energiafelhasználás és magasabb energiahatékonyság érdekében, vagy olyan új moduláris adatközpont-struktúrát alakítsanak ki, amellyel az ügyfelek üzleti igényeinek megfelelően a lehető legjobban kihasználhatóvá válik a rendelkezésre álló hely és energia, továbbá minimálisra csökkenthetők a működési költségek.
Az érzékszervek közül a legtöbb információ (90%) a látás révén érkezik az agyba, így az emberek természetes igénye, hogy a számukra "legkényelmesebb" és egyben leghatékonyabb módon, képi formában jussanak hozzá az őket érdeklő tartalmakhoz. A sávszélesség drasztikus bővülésével ezt az igényt már az internet is képes kielégíteni, így mára a videós tartalmak otthoni és vállalati terjedése lett a világháló egyik legmarkánsabb tendenciája. Ezt mutatja a Cisco Magyarország több mint 540 fő körében végzett nem reprezentatív felmérése is, amelyben hazai vállalatok képviselői vettek részt.
A vállalkozások bizalmas adatainak hatékonyabb védelme a céljuk.
- A Novell GroupWise legújabb verziójában megjelentek a vállalati hatékonyság növelésére jól használható Web 2.0-es szolgáltatások is (RSS-olvasó, blog, saját csoportmunkatér, wiki), és a munkatér teljes egészében személyre szabható - A Novell GroupWise csoportmunka rendszer az OpenOffice.org Novell Edition irodai alkalmazáscsomaggal együtt teljes körű funkcionalitást kínál minden irodai környezet számára, és költséghatékony alternatívája a zárt forráskódú irodai megoldásoknak
A hatékonyabb cégműködéshez adatokra van szükség. Az ERP ebben is segíti cégünket.
A Cisco Magyarország a 2002-ben alapított Navigátor vándordíjat azon ügyfeleinek adja át, amelyek megoldásaikban a leginkább ötvözik a modern technológiák nyújtotta lehetőségeket és a hatékonyságot. Idén a 11. Cisco Expo alkalmából átadott díjat a Vodafone Magyarország Rt. vehette át a Cisco "új generációs hálózat" (NGN, Next Generation Network) koncepciójának következetes alkalmazásáért és a gyakorlatba történt sikeres átültetéséért. A Cisco partnereknek járó Navigátor kivitelezői díjat a Synergon Informatika Nyrt. vehette át a Vodafone-nál működő innovatív hálózati rendszerek megvalósításáért
A Ricoh új szoftvere, a GlobalScan NX egyszerűsíti a papíralapú dokumentumok digitális munkafolyamatokba való illesztését. Ricoh multifunkciós eszközbe történő integrálása révén, ez a felhasználóbarát megoldás lehetővé teszi, hogy a vállalkozások a dokumentumok közvetlen elosztásával, megosztásával illetve elektronikus kezelésével hatékonyabbá tegyék dokumentumkezelési folyamataikat.
A kormányzati informatikai és távközlési tevékenységek összevonása az átláthatóbb és hatékonyabb struktúra mellett az Információs Társadalom érdekeit szolgálná.
A HP közzétette az adattároló termékei elterjedését elemző jelentését. A jelentés célja, hogy átfogó képet adjon a magyarországi és a világviszonylatban eladott tárolóeszközökről, egyúttal megoldásokat kínáljon a folyamatosan növekvő adatok hatékony és alacsony energiaigényű tárolásához. Az elemzés félévente ad számot a legfrissebb piaci változásokról.
A hónap végén jelentette be a Sun Microsystems az Identity Compliance Manager termékét, amelynek segítségével az ügyfelek eredményesebben kezelhetik az üzleti, illetve megfelelőségi kockázatokat. A felhasználói adat- és alkalmazás-hozzáférés hitelesítésével, auditálásával és jelentéstételével járó költségek kezelése is hatékonyabb lehet a szolgáltatásnak köszönhetően. A Sun Identity Compliance Manager bevezetésével jelentősen csökkenhetnek az ügyfeleknek a megfelelőséggel kapcsolatos költségei, továbbá átfogóan javíthatják biztonsági és kockázati szintjüket – mindezt 90 napos megtérülési idő mellett.
A nagyvállalatoktól is elleshetünk fortélyokat vállalkozásunk hatékonyabb működéséhez. Válogatásunkban 6 leckét találhat a cége technológiai fejlesztéséhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.