A biztonság művészet: figyelemfelhívó kollaboráció az Adatvédelmi Nap alkalmából
A műalkotás készítését bemutató négy perces dokumentumfilm most kizárólag a divattal és stílussal foglalkozó globális platformon, az i-D-n tekinthető meg.
A műalkotás készítését bemutató négy perces dokumentumfilm most kizárólag a divattal és stílussal foglalkozó globális platformon, az i-D-n tekinthető meg.
Járványügyi surveillance alkalmazások, fertőtlenítés és távolságtartás - ilyen az irodai környezet 2021-ben.
A negyedik negyedévben 30 százalékkal nőtt a részleg forgalma. Az önvezető technológiával foglalkozó leányvállalat, a Mobileye is brillírozott, és a negyedévben 39 százalékos bevételnövekedést produkált.
A cégnek több olyan alkalmazottja is van, akik nyilvános csoportban figyelik a szélsőséges felhasználókat, akiket később eltávolítanak az alkalmazásból.
Az újdonság 24 milliárd tranzisztort tartalmaz, teljesítménye pedig állítólag duplája az asztali gépekben használt megoldásoknak. Még idén megkezdik a forgalmazását.
A legelterjedtebb fenyegetésnek számító kártékony szoftverek napi szinten nehezítik meg a netet használók életét. A legtöbben hallottak már a különféle kártevőkről és veszélyeikről, de vajon az is köztudott, hogy ezek hogyan, milyen módon férkőznek be az eszközökbe?
A Qualcomm egy olyan startupot szerzett meg, amelyet korábbi Apple-alkalmazottak alapítottak. A lépés jól mutatja, merre tart a processzor-piac.
Az amerikai Stanford Egyetem új kutatása szerint ránk van írva a szexuális beállítottságunk mellett a politikai hovatartozásunk is. Ez persze tovább növelheti az aggodalmakat az automatikus arcfelismeréssel szemben.
Az elátkozott 2020-as esztendő után 2021 a talpra állás éve lehet. Idén fektetjük le a jövő alapjait, de ehhez nem árt, ha tudjuk, merre halad tovább a világ az elkövetkező fél évtizedben.
2020 sorsfordító esztendő volt az IT szempontjából. A világjárvány hatalmas lendületet adott a digitalizációnak, az informatikai vezetők több pénzből gazdálkodhattak, de a felelősségük is megnőtt. Hogyan élték meg ezt a küzdelmes időszakot, és hogyan készülnek a jövőre? Erről kérdezett a Harvey Nash/KPMG több mint négyezer vezetőt.
A Kaspersky európai lakosság körében végzett felmérése szerint az 50 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalkozásoknál dolgozók általánosságban kevesebb munkáltatói támogatást igényelnek a távmunkához, mint a nagyobb vállalatoknál dolgozó társaik.
Szoftverrobotok, automatizált munkafolyamatok és intelligens ellátási láncok: üzleti technológiai platformját bővítve az SAP új eszközökkel és szolgáltatásokkal könnyíti meg az alkalmazások készítését, testre szabását és integrálását hibrid, többfelhős környezetben. Idén ingyenes réteggel bővül a szoftvercég felhőplatformja, amelyhez a fejlesztők időkorlát nélküli hozzáférést kapnak.
Riasztó mértékben nőtt a kritikus biztonsági események száma az elmúlt évben, ami a távmunkát kísérő kockázatokra figyelmeztet. Folyamatok és szabályok bevezetésével, alkalmazottaik képzésével azonban a vállalatok az otthoni irodákat is hatékonyan védhetik a fenyegetésekkel szemben, mutatott rá Mathias Röhl és Jens Bothe, az OTRS Csoport két szakértője.
Ha a koronavírus-járvány tévésorozat lenne, úgy fogalmaznánk, hogy elindult a második évad. De a hasonlatnál maradva idén az alkotók és a nézők is sokat profitálhatnak abból, hogy mit láttak és mit szűrtek le az első évad fejleményeiből.
A Signal nevű üzenetküldő alkalmazás karrierje azután ívelt fel, hogy Musk egy rövidke Twitter-posztban felhívta rá követői figyelmét. Az appot hirtelen annyian akarták kipróbálni, hogy kis híján belerokkant.
Sokkal látványosabb lesz egy prezentáció, mint eddig volt: a virtuális megbeszéléseken igazi találkozóélményben lehet részünk.
A vezetés-támogató és az önvezető kifejezések mögötti technológiák között jelentős a különbség, ami akár életekbe is kerülhet, ha nem megfelelően kommunikálják és alkalmazzák a gyártók a fogyasztók felé.
Rendezett Brexit ide vagy oda, nem hozott végleges megoldást a nemzetközi adattovábbítások területén az Európai Unió és az Egyesült Királyság között alkalmazandó kereskedelmi és együttműködési megállapodás. Mit jelent ez a gyakorlatban és mire kell felkészülni?
Az alkalmazásfejlesztők jövedelme mellett az App Store karácsonyi bevételeit is nyilvánosságra hozta az Apple. Újév napján rekordforgalmat bonyolított a internetes app-áruház, a vásárlók 540 millió dollárt hagytak ott a cég kasszájában.
Majdnem fél napig elérhetetlenek voltak a vállalati csoportmunka-alkalmazás szolgáltatásai. A Slack nagy reményekkel vágott neki 2021-nek, ezeknek most eléggé alávágott az újévi botlás.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.