Informatikusképzés: jó hírek
Idén ősszel 10 százalékkal többen kezdték meg tanulmányaikat informatikai szakokon az egyetemeken.
Idén ősszel 10 százalékkal többen kezdték meg tanulmányaikat informatikai szakokon az egyetemeken.
Két új kompetenciaközponttal segíti a vállalatok digitális átalakulását - jelentette be a Fujitsu. Miközben hálózatba kapcsolt szolgáltatóvá fejlődik, a japán gyártó technológiai hagyományaihoz is hű marad: éves konferenciáján olyan processzort mutatott be, amely bizonyos műveletek elvégzésében 17 ezerszer gyorsabb mai társainál, azaz tizennégy CPU-nemzedékkel ugrik előre a jövőbe.
A megtérülés akár már a bevezetést követő 3 hónapon belül kimutatható, amit a Pentaho szakemberei esettanulmányok adataival támasztottak alá a Hitachi Vantara első, hazai konferenciáján.
Idén ősszel 10 százalékkal többen kezdhették meg tanulmányaikat informatikai szakokon az egyetemeken.
A jövő izgalmas technológiai innovációival nem csak az életminőség, de az orvosi kezelések költséghatékonysága is jelentősen javulhat, derül ki a Vodafone Group legfrissebb tanulmányából.
A NISZ Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idén ismét közösen hirdette meg az 1app alkalmazásfejlesztő versenyt, amelyre egyéni indulók és két fős csapatok is nevezhetnek.
Először rendeznek Okos Város Kiállítást a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
Az Infotér konferencián, az infokommunikációs szektor és a kormányzati szereplők legnagyobb közös rendezvényén hirdették ki a "Digitális Esély 2017" pályázat eredményeit.
A dolgok internete számos ágazatot felforgat a kormányzati munkától a közműszolgáltatásokon át a közlekedésig és a kiskereskedelemig. A CIO magazin írása nyomán szemelgettünk a sikertörténetekből.
Stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá tegnap az SAP és a magyar kormány képviselői a Külkereskedelmi és Külügyminisztériumban.
Két Celsius-fok alatti globális felmelegedés? Világszinten 50 százalékkal csökkentett szén-dioxid-kibocsátás 20 éven belül? Nem csalás vagy ámítás. A "Better Energy, Greater Prosperity" (Tisztább energia, látványosabb fejlődés) címmel megjelent tanulmány szerint az energiarendszer átalakítása a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt kivitelezhető, ráadásul a változtatás ösztönzőleg hat a növekedésre és a gazdasági fejlődésre.
Az új vezetéknélküli technológia, a Li-Fi a LED égők fényerősségének szemmel láthatatlan változásait használja adattovábbításra.
Augusztusban hagyományosan az iskolakezdés pörgeti a kiskereskedelem motorját. Ahogy pedig a Vatera legfrissebb felméréséből kiderül, a szülők közel fele (45 százalék) nyár végére hagyja a tanszerek beszerzését.
Negyedével nagyobb bevételnövekedést várnak a digitális átállásban élenjáró vállalkozások a következő két évben a transzformációnak köszönhetően, mint a folyamatban hátrább lévő riválisaik– többek között ez derül ki egy nemzetközi tanulmányból.
Negyedével nagyobb bevételnövekedést várnak a digitális átállásban élenjáró vállalkozások a következő két évben a transzformációnak köszönhetően, mint a folyamatban hátrább lévő riválisaik, többek között ez derül ki egy nemzetközi tanulmányból.
Közép-Kelet-Európában is megkezdték a lapok újraosztását a felhő- és memórialapú, a nyílt forráskódú és NoSQL adatbázis-kezelők. Noha az átalakulás üteme lassabb, mint az érettebb régiókban, a piacot hagyományosan uraló szállítók itt is megküzdenek pozíciójuk megtartásáért - de sikerük változó.
Egymást kiegészítő erősségeikre építenek majd a következő évtizedben a feljövő technológiákkal átszőtt ember-gép kapcsolatok a Dell Technologies és az Institute for the Future friss tanulmánya szerint. A vegyes felállású csapatok bővülő képességeik révén újraértelmezik a munkahely fogalmát, és újfajta követelményeket támasztanak a munkaerő-toborzás terén, amihez a vállalati struktúráknak is alkalmazkodniuk kell.
Bár kétségtelenül komoly haszon származik a nagy adatmennyiségek elemzéséből, a technológia alkalmazása olyan hátrányokkal jár, mint az automatizált döntéshozatalból eredő diszkrimináció, az adatlopás kockázata, az anonimitás megszűnése és a kiterjedt kormányzati ellenőrzés.
Aki teheti, annak érdemes kicsit várnia a mobilszolgáltató-váltással. Október végétől ugyanis a magyarországi szolgáltatók nem számíthatnak fel díjat a telefonok függetlenítéséért, hívja fel a figyelmet közleményében a SciamuS.
Egy vállalati technológiai infrastruktúra felhőben való kiépítése a semmiből a startup cégek kiváltsága, a házon belüli rendszereket működtető hagyományos vállalatoknál váratlan nehézségek léphetnek fel a felhőbe költözés során.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.