Átláthatóbb adatközpontokat építene az MS
Összefogott az APC és a Microsoft. Céljuk a teljes körű és átlátható adatközponti felügyelet.
Összefogott az APC és a Microsoft. Céljuk a teljes körű és átlátható adatközponti felügyelet.
A hagyományos izzók kivonása szeptember elsejével kezdődik.
A kedden lezajlott a második underground startup konferencia ismét összeterelte a fejlesztőket, de a befektetők úgy tűnik továbbra sem kíváncsiak rájuk.
Már az AMD átalakulásának bejelentésekor jelezte az Intel, hogy aggályosnak találja az x86-licencelését az új felállásban. Szemlátomást nem sikerült megegyezni.
Egy átfogó zöld koncepció alapján 2012-re a redmondi cég 30 százalékkal csökkentené a szén-dioxid kibocsátását, sok millió dollár megspórolásával.
Gates vagyonának "csak" 31 százalékát vesztette el, ami elég volt az első hely visszaszerzéséhez a Forbes éves listáján.
A 2008-as gazdasági válságra nem leépítésekkel, munkaidő-csökkentéssel, hanem romániai terjeszkedéssel, arculatváltással és munkaerő-bővítéssel válaszol a Pont Rendszerház.
A konfigurációs adatbázis (CMDB) 100 százalékos pontossága és aktualitása alapvető követelmény minden informatikai feladat megvalósításához. A Novell myCMBD megoldásával jelentősen növelhető az informatikai infrastruktúrában tervezett változások sikeressége, és ez az összes ITIL-folyamatban kihasználható.
24 éves a világ legöregebb domainje. Top100-as listánkba megnézheti, hogy kik voltak az elsők!
A jelenleg még béta állapotú oldal a tervek szerint a nyílt forráskód kedvelőinek a kezdőlapja lehet.
Több hónapos tárgyalás sorozat után a Qualysoft Csoport ez év elején 30%-os tulajdon részt szerzett a hazai piacon portál- és portálbiztonsági megoldásairól illetve a portálok üzemeltetésében elért sikereiről jól ismert Publishing Factory cégben. A betársulással nem csak a magyar piacon segíti egymást a két cég, hanem a Qualysoft erőteljes európai jelenlétének segítségével regionális együttműködésre törekszenek
A magukat nagyon sikeresnek tartó válaszadók 79%-a mondta, hogy alapoz a technológiára
Hollywoodi fikciókat megszégyenítő videójuk szerint 10 év múlva már nyoma sem lesz a billentyűzetnek, s még a bögre is intelligens lesz.
A kedvezőtlen feltételek ellenére sikerekről számolhatott be Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója évértékelő sajtótájékoztatóján.
Az iWiW egyik sikergyárosa Petrovics Péter, új oldalán a közösségi hitelezés hazai megvalósításán dolgozik. Akár játékpénzzel is kipróbálhatjuk ma már a Noba-t.
A per első felében sikert könyvelhetett el a torrentoldalt üzemeltető csapat: a bíróság nem látta megalapozottnak az ellenük felhozott legsúlyosabb vádpontot.
Kölcsönösen elismerik a másik virtualizációs megoldását. Szabadalmi megállapodás nem született.
Az ANIXTER, a Milestone Systems magyarországi disztribútora örömmel hívja meg a Milestone által Budapesten tartandó képzésre. A képzés egy két napos esemény, aminek segítségével a kiképzett résztvevők képesek lesznek a legkülönfélébb vevői igények kielégítésére nagyobb, kamerás megfigyelőrendszer projektekben. A tanfolyam végén vizsga lesz, melynek sikeres letétele esetén a résztvevő jogosult lesz Magyarországon XProtect Enterprise és XProtect Corporate szoftvert ajánlani, értékesíteni, és ilyen rendszereket megvalósítani.
Még tovább mélyítik stratégiai kapcsolatukat. Egészen 2011-ig meghosszabbították a kooperációjukat.
Az ITFactory tanfolyamsorozat következő kurzusában .Net programozás rejtelmeibe avatják a hallgatókat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.