Versenyjogi tudásbővítés veszi kezdetét a vállalkozások között
A GVH és a VOSZ együttműködik a vállalkozások versenyjogi ismereteinek elmélyítésében.
A GVH és a VOSZ együttműködik a vállalkozások versenyjogi ismereteinek elmélyítésében.
Jelenlegi, technológia-vezérelt világunkban szinte minden cég eljutott már valamilyen szinten a vállalati feladatok, illetve folyamatok automatizációjához. A mesterséges intelligenciával és gépi tanulással bővített intelligens automatizáció (IA) kritikus szerepet játszik a modern munkahelyek hatékonyságának és termelékenységének javításában.
Az üzem energiaigényét részben egy új napkollektoros rendszer fedezi majd.
A következő évtizedben 400%-kal is nőhet az arcfelismerésre épülő megoldások piaca - hazai KKV-k is sokat profitálhatnak a technológiából, ha időben kapcsolnak.
A Microsoft új biztonsági eszközöket mutatott be, amelyekkel a Microsoft Defender termékcsaládot dedikált fenyegetéselemző eszközökkel bővíti.
A vállalat hosszútávú célja az európai partnerhálózat bővítése.
A Siemens technológiai partnerként segíti a Skeletont a szuperkondenzátorcellák gyártásának bővítésében.
Automatizált, rugalmasan méretezhető és fogyasztás alapján számlázott magánfelhő szolgáltatással bővítette GreenLake portfólióját a HPE. A cég éves konferenciáján a biztonsági mentéstől kezdve a hiperkonvergens infrastruktúráig új felhőszolgáltatások és iparági megoldások, valamint felhőnatív processzorokkal érkező szerverek is bemutatkoztak.
A jópofa járgány modulárisan bővíthető, kobaltmentes akkumulátorokat kap.
Újabb IoT-alapú termékekkel bővítette a Siemens Cerberus PRO tűzbiztonsági megoldáskínálatát.
Mindeközben csökkentést 17 százalékuk tervez, míg rekord magas 39 százalékos foglalkoztatási szándékot jeleztek a Nyugat-Dunántúl munkáltatók.
A koncepció megoldaná a társasházban lakó villanyautósok problémáját is.
Hibrid felhős és AI-alapú megoldásokkal, kibővített ügyfélmérnöki központokkal és felkészült partnerekkel gyorsítja a vállalatok digitális átalakulását térségünkben az IBM.
Menedzselt kiberbiztonsági szolgáltatásokkal bővítette APEX portfólióját, és többfelhős helyreállítási megoldásokat jelentett be nagy felhőplatformokhoz a Dell Technologies.
Tizenegy friss szolgáltatással bővíti felhőalapú infrastruktúráját a feldolgozás, a hálózat és a tárolás terén.
Tizenkét hálózati, HPC, számításfelügyeleti és adatszolgáltatással bővítette a HPE GreenLake-palettáját. A felhőtől a peremhálózatig ívelő platform immár félszáz szolgáltatása új, egységes kezelőfelületet kapott, és nagy disztributorok online piacterein is megjelent.
Megváltoztatná az általunk ismert fizikát, és kibővítené az univerzumról alkotott képünket.
Ez teremti meg ugyanis számukra a banki szolgáltatásaik skálázásához és bővítéséhez szükséges rugalmasságot.
Német-magyar együttműködés segíti a szuperszámítógépes kapacitás bővítését.
A szervezeteknek meg kell találniuk a megfelelő embereket, folyamatokat és eszközöket, hogy a csapat a biztonságra való figyelmének feláldozása nélkül bővíthesse a komplex felhőkörnyezeteket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.