Fellendülhet a technológiai-távközlési tranzakciók piaca
A TMT-vállalatok a piaci bizonytalanságok miatt vehetik fontolóra az üzletrészeik eladását, miután újraértékelték, milyen érdekeltségeket érdemes eladni, illetve megtartani.
A TMT-vállalatok a piaci bizonytalanságok miatt vehetik fontolóra az üzletrészeik eladását, miután újraértékelték, milyen érdekeltségeket érdemes eladni, illetve megtartani.
A világítás, a víz, a fűtés és a hűtés mind olyasmi, ahol egy kis odafigyeléssel komoly megtakarítást érhetsz el.
Az adóellenőrök munkáját az áfakiutalások előtti ellenőrzés során több adatbázis is segíti.
A Google keresőből ismerős módszerrel szedik áldozataikat a kamu hitelesítő appokban utazó csalók.
Egy berlini startup olyan operációs rendszert fejlesztett ki a háziorvosok számára, amely csökkenti az adminisztrációt.
Az elkövetkező évben és azután a gyártóknak egyre inkább hasznosítaniuk kell az üzemi rendszerekből származó adatokat, hogy bővítsék képességeiket a piaci verseny, az agilitás, a hatékonyság és a nyereségesség érdekében.
A GSMA bejelentette a nyílt hálózati API-k bevezetését, amelyek reményei szerint segítenek abban, hogy a fejlesztők minden eddiginél általánosabb hozzáférést kapjanak a távközlési hálózatokhoz.
Az azonosított strukturálatlan adatok közel 32 százaléka üzleti szempontból kritikus, ami egy átlagos szervezetben 500 millió fájlt jelent.
A világ legnagyobb távközlési konferenciáján (február 27. és március 2. között) a Big Tech és az Európai Unió távközlési vállalatai közötti összecsapás fogja uralni a vitát arról, hogy ki vállalja a hálózati infrastruktúra finanszírozását.
Új értékesítési keretrendszer jön létre.
A chipóriás AMD vezérigazgatója szerint a nagy teljesítményű számítástechnikának (HPC) el kell kezdenie jelentősen hatékonyabbá válnia, különben az atomenergia felé kell fordulnia. Lisa Su szerint egy zettaflop HPC 500 MW teljesítményt igényelhet.
Szükség van a már meglévő hazai és nemzetközi innovációs ökoszisztéma-rendszer - az egyetemek, kutatóintézetek, laborok, kis- és közepes vállalkozások - valamint a Honvédelmi Minisztérium összekapcsolására.
Bejelentették a Google-lel való partnerséget.
A Cynet kiterjesztett észlelési és válaszadási platform új tanulmánya szerint a kis- és középvállalkozások CISO-inak 94 százaléka számol be arról, hogy túl stresszes a munkája.
Az Advanced Micro Devices és Xilinx részlege új adaptív rádiós számítási chipeket dobott piacra az 5G távközlési piac számára. A vállalat a bejelentést a barcelonai Mobile World Congress 2023 rendezvényen tette.
A módszert autókhoz fejlesztették, de a táblagépek és telefonok piacán is komoly versenyelőnyt jelenthet.
Az elmúlt évek fejlesztéseinek már vannak látványos eredményei, ami jelzi a jó irányt, és ebbe a filozófiába illeszkedik bele az újabb lépés.
Az Amazon Web Services (AWS) közölte, hogy együttműködik a Hugging Face szoftverfejlesztő központtal, hogy megkönnyítse a mesterséges intelligencia (AI) munkájának elvégzését az Amazon felhőjében.
A legfrissebb értesülések szerint a kínai vezetés az USA propagandaeszközének tekinti a népszerű chatbotot.
A kutatás és fejlesztés területén dolgozók létszáma az EU-ban 2010 óta Magyarországon nőtt a legnagyobb arányban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.