Annyira durva a Tesla szuperszámítógépe, hogy nem bírja a hálózat
Elon Musk cége megépítette a bolygó egyik legizmosabb eszközét.
Elon Musk cége megépítette a bolygó egyik legizmosabb eszközét.
Mindez Mukesh Ambani augusztusi bejelentését követi, miszerint a Reliance Industries (RIL) 25 milliárd dollárt kíván befektetni 221 milliárd dolláros birodalmának bővítése és diverzifikálása érdekében.
Elon Musk méltatta, de a színpadon furcsa dolgok történtek. Egyelőre nem félünk, hogy elveszi a munkánkat.
Minden van benne, amire egy szupergazdag felfedezőnek szüksége lehet.
Az elektromos járműveket (EV) a tulajdonosaik többnyire otthon töltik éjszaka, hogy reggel gond nélkül használhassák őket. Egy újonnan közzétett tanulmány szerint azonban ez a jövőben problémákat okozhat.
A tektonika természetéből fakad, hogy a nagy földrengésnyomok az óceán mélyén, több kilométerrel a tengerfenék alatt találhatók.
A program lehetővé teszi, hogy a mellkas-CT-felvételekről automatikus és gyors diagnosztikát segítő elemzés készüljön, így nagyságrendileg több CT-felvételt lehet kiértékelni, miközben az orvosok terhelése csökken.
A jelenlegi változékony gazdasági környezetben még inkább fókuszba kerülnek a hatékonyságnövelő megoldások.
A korábbi formatervező cég nemrég autógyártóvá lépett elő.
A katolikus egyház feje olyan jövőt szeretne a világnak, ahol az energia termelése nincs hatással a bolygó sorsára.
Az ExpertBook szériát úgy tervezték, hogy páratlan mobilitást kínáljon az üzleti felhasználók számára a mai rohanó világban, ahol a munka már nem korlátozódik az irodára.
Egyre jelentősebb a digitalizáció a vállalatoknál, ezzel együtt azonban a kiberbiztonsági támadásoknak is jobban ki vannak szolgáltatva.
Jég- és uszadék-megfigyelő kamerarendszert is kiépítenek.
Megvádolták a Terra ökoszisztéma kriptovalutáinak összeomlásával kapcsolatban.
A szakemberek kritikus hiányosságokat jeleztek a szervezetek kibervédelmében.
Sokan még mindig nem követik nyomon a kritikus környezetvédelmi mérőszámokat.
A kormányzati honlapok lekapcsolása inkább szimbolikus, de a térfigyelő kamerák meghekkelésével komolyan segíthetnek a tüntetőknek.
A milliárdos vállalkozó Richard Branson által vezetett Virgin Orbit hamarosan műholdakat indíthat egy kis ausztrál regionális repülőtérről, miután aláírta a harmadik globális telephelyének fejlesztéséről szóló megállapodást.
Nem játékot készítenek, hanem online játékokban szeretnék kiszúrni a veszélyes elemeket. Több van, mint gondolnátok.
Az örökkévaló vegyi anyagok megmaradnak a vízben és a talajban. Mivel nem bomlanak le, bekerülnek a vizekbe és az élelmiszerekbe, ezen keresztül olyan egészségi hatásokhoz vezetnek, mint a rák és a csökkenő termékenység.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.