Javította a Microsoft a Google által közzétett Windows-hibát is
A most megszüntetett sérülékenységek közül kettőt aktívan kihasználtak a hackerek, hármat pedig már nyilvánosságra hoztak.
A most megszüntetett sérülékenységek közül kettőt aktívan kihasználtak a hackerek, hármat pedig már nyilvánosságra hoztak.
Putyin potenciális kiberfegyvereket lát a Microsoft szoftvereiben.
A Unified Update Platform csökkenti az operációs rendszer frissítéseinek méretét, és a telepítésük is kevesebb számítógép-teljesítményt igényel majd.
Visszajött ugyanakkor a Firefox: ismét 11 százalék felett áll, két hónap alatt hozva vissza előző éves veszteségét.
A Microsoft szerint a Google nem működik együtt a sérülékenységek nyilvánosságra hozatalakor.
Háromdimenziós formátum bevezetésére készül a Microsoft.
Egy kutatónak sikerült meghekkelnie a népszerű irányítási protokolt, a DSMx-et.
A program a Locky olcsó koppintása. Még automatikus webhelye sincs, levelezgetni kell a zsarolóval.
A Microsoft pénzügyi igazgatója szerint a következő negyedévben is folytatódik a zuhanás.
A Windows 7-nél is áttért a kumulatív update-ekre a Microsoft.
A Microsoft legendás alapítója is rajta volt Hillary Clinton listáján.
Több generációt felölelő fenyegetésvédelmi módszereket ötvöz a Trend Micro új XGen™ végpont-biztonsági megoldása: a legkülönfélébb támadások ellen mindig intelligens módon választja ki a megfelelő technológiát a megfelelő időben, ezáltal hatékonyabb és eredményesebb védelmet nyújt.
Egy éles szemű tesztelő szúrt ki egy titkos utalást az egyik tesztverzióban.
A biztonságtól kezdve az egyéni és a csoportmunkán, valamint a beágyazott intelligencián át a felhőig a Microsoft számos terméket és szolgáltatást jelentett be a múlt héten Atlantában megtartott konferenciáján. Bár az Ignite programja hagyomány szerint az informatikai szakemberekre szabott, a cég egy sor új üzleti partnerrel megkezdett együttműködéséről is beszámolt.
A Windows Hello funkció iPhone okostelefonokon is elérhető lesz, mondja a Microsoft.
Több mint hatszáz fős szakmai közösséggé szerveződött alig három hónap alatt a Sysadmin Fórum. Az elsősorban rendszergazdáknak és más, IT-területen dolgozó szakembereknek szóló weboldal nemrég a Microsoft hivatalos partnere lett, aktív szerepet vállalt több konferencián és hamarosan kedvezménycsomagokat is kínál a tagok számára.
A Microsoft otthagyja a Windows Phone-os mobilokkal a fogyasztói piacot, és a vállalkozásokat veszi célba.
A Windows Upgrade Analytics Service elemzi az alkalmazások kompatibilitását és segít automatizálni a telepítést.
De jelentősen lelassult a terjedés üteme az utóbbi hetekben.
Interjú Raimund Genesszel, a Cloudsec felhőbiztonsági konferenciasorozatot rendező Trend Micro technológiai igazgatójával.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.