Dereng a fény az alagút végén
Hosszú idő után idén alapvető fordulat látszik a vállalatvezetők gazdasági kilátásaiban itthon és világszerte is.
Hosszú idő után idén alapvető fordulat látszik a vállalatvezetők gazdasági kilátásaiban itthon és világszerte is.
Összesen huszonhat magyar cég mutatkozik be, illetve vesz részt üzletember találkozókon a HITA (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) és az Enterprise Europe Network hálózat segítségével a Mobile World Congress-en.
A Gartner kutatása szerint az IoT – Internet of Things – jelenség a 2020-as évekre 300 milliárd dolláros piacot jelent majd az informatikai gyártók és szolgáltatók részére. Az egymással önállóan kommunikáló, intelligens eszközökben azonban nem csak üzleti lehetőség rejlik: az értékesítésükből származó bevétel, valamint az általuk képzett hozzáadott érték mellett a mezőgazdaság, az ipar, a közlekedés, valamint a közműszolgáltatás hatékonyságát és fenntarthatóságát is jelentősen növelhetik.
Komoly kihívás minden gazdasági társaság piacra való bejutása és térnyerése illetve piaci részesedésének növelése a versenytársakkal szemben.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal és a Huawei Technologies Hungary ma Pekingben szándéknyilatkozatot írt alá a kínai multinacionális vállalat további magyarországi fejlesztéseiről, amelynek része többek között egy testreszabással is foglalkozó innovációs központ létrehozása.
Az EIT ICT Labs vezető európai egyetemeken zajló mesterképzésében a University College London, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem már most részt vesz. A londoni csomópont megalakulásával további együttműködésre nyílik lehetőség nemcsak az oktatás, de a kutatás és az ipar területén is.
A jelenlegi hazai gazdasági helyzetben a kis és közepes vállalatoknak egyáltalán nem könnyű megőrizni vagy javítani a piaci helyzetüket. A változó technológiai környezet azonban folyamatosan esélyeket teremt a számukra.
Januártól interneten elérhető, egységes agrárstatisztikai információs rendszer váltja fel az eddig papír alapon működőt, egy 497,6 millió forintos uniós támogatással megvalósult fejlesztés eredményeként - közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet az MTI-vel.
2014-ben a magyar gazdaság - az eurozóna 0,9 százalékos arányával szemben - 2,1 százalékkal bővülhet.
Miután kiderült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint nincs szükség az online pénztárgép-bevezetés határidejének kitolására, szerdán a Flexys Kft. üzembe állította az első számítógépes Üzemanyagkutas Online Kasszát.
A Nemzetgazdasági minisztérium szerint nincs szükség az online pénztárgép-bevezetés határidejének kitolására az üzemanyagkutak, vagy bármely más kereskedelmi egység esetében.
Az elmúlt héten hét csapat szállt versenybe Budapesten az első országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny, a PénzSztár elődöntőjében, a végeredmény alapján az első négy helyezett csapat jutott tovább a december 19-én, ugyancsak budapesti országos döntőbe - közölte a versenyt lebonyolító TAS-11 Kft. az MTI-vel.
Második alkalommal díjazta a Nemzeti Külgazdasági Hivatal a legjobb hazai exportőröket.
A több évre szóló, részben Japánban, részben Budapesten megvalósuló együttműködés célja az épületinformációs modellezés továbbfejlesztése.
Tizenhárom magyar cég mutatkozott be a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) standján, a világ vezető elektronikai kiállításán és vásárán, a müncheni Productronicán.
Egyelőre nem látja indokoltnak a fordított adózás bevezetését az informatikai ágazatban a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatallal együttműködésben, több mint hetven cég részvételével készíti el a szektor átfogó elemzését az EY.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása szerint újabb két, online adatkapcsolatra képes pénztárgép jelent meg a piacon.
A outsourcing valóban nem újkeletű jelenség a gazdaság működésében. Kezdetét a XIX.századra teszik, amikor az angolok a textilgyártást Indiába és az USA-ba „outsourcing”-olták.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) egyik fő feladata a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása. Bödőcs Róbert, a HITA Üzletfejlesztési Főosztály vezetője összegezte a Computerworld számára a speciális szakmai területek felelőseinek kérdéseinkre adott válaszait.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.