Komoly fenyegetést jelent a mobil iparágra a koronavírus
Gyártási és értékesítési problémák egyaránt felléphetnek a járvány miatt.
Gyártási és értékesítési problémák egyaránt felléphetnek a járvány miatt.
Hamarosan elérhetővé válik az üzenetküldő alkalmazás "Jegyzeteim" elnevezésű funkciója, amellyel a legfontosabbtól akár a legapróbb részletekig megtervezhetik napi feladataikat a felhasználók.
Februártól társ-ügyvezetőként felel a junior szoftverfejlesztők és tesztelők képzésével foglalkozó PROGmasters irányításáért Bonyhádi Gábor, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a Codecool programozóiskola volt marketingigazgatója.
Vannak, akik megnézik az időjárás előrejelzést, mielőtt elindulnak, hogy száraz lesz-e Győrig az M1-es. Mások pedig elindulnak autóval (motorral, kisbusszal, bármivel) Sierra Leonéba, és 8235 km vezetés, szenvedés és problémamegoldás után vagy odaérnek épen és egészségesen 17 nap alatt, vagy nem, és ezért még fizetnek is.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője és hotline működtetője összesítette 2019-es oktatási tevékenységét.
2019 folyamán az Emotet trójai egyre hírhedtebbé vált a rosszindulatú e-mailek terjesztése miatt, ráadásul az is felmerült, hogy a program segít az olyan zsarolóvírusok célba juttatásában, mint például a Ryuk. Az ESET szakemberei összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat a veszélyes trójai programmal kapcsolatban.
Töretlenül nő a felhőszolgáltatások iránti kereslet Európában, ezért az infrastruktúrapiac az egyes alszegmensek hullámzó teljesítményétől függetlenül tovább bővül az International Data Corporation (IDC) előrejelzése szerint. A vállalatok mind több digitalizációs projektet indítanak, de a sikeres átalakuláshoz a technológiával együtt az üzleti értéket és vezetést is át kell értékelniük, figyelmeztet a piacelemző.
Hajlítható kijelzős tanulmányeszközével demózta az idei CES-en az Intel a holnap formabontó laptopjait, amelyekhez új processzorokat is készített. Az ultranagy felbontású videót a dolgok internetével és mesterséges intelligenciával összekapcsoló alkalmazásokhoz azonban más gyártók is új architektúrákat fejlesztenek - az IBM egyenesen kvantumszámítógéppel szerepelt a fogyasztói technológia kiállításán.
A világ digitális transzformációs lázban ég. A legtöbb forrás a digitális transzformációs projektek egyik kulcselemének az adatkezelés megújítását tartja. A Gartner (Why Data and Analytics Are Key to Digital Transformation) az ilyen projektek sikerét egyenesen a megfelelő adatkezelési és adatelemzési kompetencia kialakításában látja.
Fejlett algoritmusaival azonnal figyelmezteti a projektvezetőket a Quattrosoft SWAT megoldása, ha a feladatok kiosztásakor túlfoglalnák a szakemberek erőforrásait. A határidők biztosabb tartása nagyobb elégedettséget eredményez ügyfelek és alkalmazottak körében egyaránt, ami pénzben is mérhető érték az üzletnek.
Engedélyezi a brit kormány a Huawei részvételét a nagy-britanniai 5G távközlési hálózat kiépítésében, de korlátozza a cég hozzáférését a teljes beruházási programhoz.
A Spectre és Meltdown után most itt a CacheOut, amelynek kivédéséhez gyors javítást ígér a lapkagyártó.
A HP bemutatta tanuláshoz tervezett Education Edition laptopját, a ProBook x360 11 hordozható PC-t.
Nagyban ösztönözte a forgalmat a Windows 7-ről Windows 10-re való áttéréssel járó PC-vásárlás.
A Notebookspecialista Kft 2019.11.15-én sikeresen befejezte a GINOP-2.1.1-15-2016-00898 azonosító számú kutatás-fejlesztési projektjét, amelynek keretében egy - magasan kvalifikált és tapasztalt tagokból álló - klinikus-informatikus-matematikus team elkészítette az egészségügyi adatok Mesterséges Intelligencia alapú hasznosításának módszertanát és egy ezt megvalósító működő prototípust is.
A következő generációs iPhone SE az iPhone 8-ra épül, de az iPhone 11 processzorát kapja.
Erősen indították a 2020-as évet a kiberbűnözők: a NAV, az E.ON és a PayPal nevében is próbálnak adatokat ellopni az ügyfelektől.
Bár a P40 és P40 Pro csak márciusban jelenik meg, a legtöbb specifikációjuk már ismert.
Az ideális informatikusállás megszerzése sohasem könnyű, de egyes nagyon keresett szakértelmek birtoklása sokat segíthet. Idén az alábbiakra lesz a legnagyobb igény.
Új készüléket mutatott be a Huawei Fogyasztói Üzletága. A középkategóriát erősítő, tripla hátlapi kamerával felszerelt P smart Pro januártól kapható Magyarországon.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.