Nálunk már megveheti olcsóbban a Windows 7-et
Webáruházunkban kedvezményes áron már elérhető az október végén megjelenő operációs rendszer OEM változata.
Webáruházunkban kedvezményes áron már elérhető az október végén megjelenő operációs rendszer OEM változata.
Már elérhető a Windows 7-es Embedded Enterprise és a Server R2 alapú Embedded Server. Támad a Silverlight.
Szeptember 13-án Siófokon megkezdődött az SAP World Tour?09 konferencia. A mintegy 700 résztvevő több mint 80 előadást hallgathatott meg arról, hogy milyen lehetőségei vannak a hazai cégeknek a válság utáni időszakban a kitörésre, fejlődésre. Az SAP ebben az évben 64 ország 84 városában rendezi meg konferenciasorozatát ugyanazzal a szlogennel: ?Mutatjuk az utat-sikerstratégiák az új gazdasági realitásban?.
A Windows 7 megjelenésével egy időben Windows kávézót nyit Párizsban a Microsoft. Nem elképzelhetetlen, hogy még Bing szódát is fognak árusítani.
Az év első hét hónapjában bekövetkezett 370 ezres ügyfélszám-csökkenés után augusztusban a három magyarországi szolgáltató ügyfeleinek száma további 51 ezerrel csökkent, miközben a forgalmazásban résztvevő aktív ügyfelek száma nem változott - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság.
A Windows 7 megjelenésének közeledtével házon belül is egyre kevésbé bánnak kesztyűs kézzel a Vistával. Elsőként kritizálta nyilvánosan az operációs rendszert a Microsoft egyik vezető munkatársa.
Elsőként kritizálta nyilvánosan a Vistát a Microsoft egyik vezető munkatársa.
A tajvani pletyka- és komponensgyártók ? sohasem tudjuk eldönteni, hogy melyikben jobbak ? megszellőztették az Intel asztali processszorainak értékesítési terveit.
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy hazai állomásán, Siófokon elkezdődött az SAP nemzetközi rendezvénysorozata, az SAP World Tour konferencia. A rendezvény több mint 700 fős résztvevői létszámával Magyarország legnagyobb IT-üzleti eseményének számít.
A cégeknek nem érdemes a Windows 7 bevezetésével várniuk – a Microsoft szerint.
Extrém esetben 20 óráig is tarthat a Windows 7 telepítése. Összességében viszont gyorsabban mászik fel a gépünkre, mint a Vista SP1.
12,1 mpixel és PS3 irányítás - az Egyesült Királyságban október 7-én a polcokra kerül a Sony Ericsson két várva várt modellje.
Zárt tréningeken a szoftvercég munkatársai igyekszenek lejáratni a Mac és a Linux rendszereket.
Az Intel új processzorokkal frissítette a szerverekbe szánt Xeon termékvonalát és a nagy teljesítményű asztali gépekbe szánt Core i7 kínálatát, valamint piacra dobta a Core i5 családot is.
A mondás szerint az ördög a részletekben lakik. Ha mi ördögök lennénk biztos, hogy az Acer gépébe költöznénk, mert a részletei igencsak tetszetősek.
A Novell olyan szervervirtualizációs rendszert épített ki a T-Systems számára, amely biztosítja ügyfeleiknek, hogy pontosan annyi erőforrásért fizessenek, amennyit használnak. A SUSE Linux Enterprise Server beépített Xen alapú virtualizációjával a szerverek kihasználtsága az átlagos 20 százalékról akár 70 százalékra is növelhető.
A Microsoft elérhetővé tette a Windows Embedded Standard 2011 első technológia előzetesét.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 2009. szeptember 17-én és 18-án rendezi meg az IKT iparág éves szakmai konferenciáját.
A TechNet oldaláról bárki letöltheti a Windows 7 Enterprise RTM 90 napig ingyenesen használható próbaverzióját.
Richard J. Egan 1979-ben hozta létre a tároló megoldásokat szállító vállalatot kollégiumi szobatársával együtt. Ma a cégnek 40 ezer alkalmazottja van.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.