Összeveszett a Google és a Microsoft a Windows miatt
A Microsoft szerint a Google nem működik együtt a sérülékenységek nyilvánosságra hozatalakor.
A Microsoft szerint a Google nem működik együtt a sérülékenységek nyilvánosságra hozatalakor.
Az Atom E3900 sorozat lapkáit IoT eszközökbe szánja az Intel.
Másfél évet kapott a celebek e-mailjeit lopkodó férfi: azt nem sikerült rábizonyítani, hogy nyilvánosságra is hozta volna a birtokába jutott meztelen videókat és fényképeket.
A QUADRON Kibervédelmi Kft. és a piacvezető kuvaiti internetszolgáltató, a QualityNet együttműködési megállapodást jelentett be, melynek értelmében a magyar partner IT biztonsági tanácsadást és képzést nyújt majd. A megállapodás előkészítése egy évet vett igénybe, és a magyar IT biztonsági szakértelem, a professzionalizmus újabb nemzetközi elismerését jelenti.
Az irodában természetes, hogy van egy jól körülhatárolt területünk, íróasztalunk, székünk, számítógépünk és egy sor más munkaeszközünk - amiket általában mások választanak ki helyettünk -, ha viszont részben vagy akár teljes munkaidőben otthonról dolgozunk, ezeknek az eszközöknek a többségéről magunknak kell gondoskodnunk.
A két vállalat még szorosabban együttműködik a Salt fejlesztésében, hogy összehangolják a szoftveralapú adatközpontok felhő- és tárolási erőforrásainak felügyeletét.
Felvállalja a feladatot és stratégiaformálóvá válik, vagy átengedi a pozíciót egy újonnan kinevezett digitális főnöknek? Mindkét esetben a hatékony együttműködés a siker kulcsa.
A rendszer vezérlőprogramként funkcionáló eszköz blokkolja a zsarolóvírusokat és más rosszindulatú programokat, így nem tudnak kártékony kódot beilleszteni a mester boot rekordba.
A Mirai kártevő forráskódjával fertőzött IoT eszközök száma pár hét alatt 493 ezerre szökött.
Az okostelefon tulajdonosok több mint harmada használta már az eszközét mobilvásárlásra, de a hagyományos online fizetési megoldásokat nehézkesnek tartják a folyamatban. Erre ad választ a Bookline együttműködése a Simple alkalmazással, amelyben mostantól pár érintéssel lehet majd könyvet is vásárolni.
Együttműködési megállapodást írt alá Magyarország egyik vezető távközlési és informatikai szolgáltatója, az Invitel Csoport, és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet. A megállapodás értelmében a felek együttműködnek az internetes biztonság területén.
A Debreceni Egyetem, a BT, valamint Debrecen város önkormányzata átfogó együttműködési megállapodást kötött egymással.
A támadók rosszindulatú JavaScript kódot helyeztek el a boltok webhelyén, hogy hozzájussanak az azonosítókhoz.
Idén 25 éves a Linux, a vállalatoknál pedig már mintegy 16 éve alkalmazzák sikerrel a nyílt forráskódú operációs rendszert. De vajon pontosan mikortól számítható komoly és céges szinten is stabil alapnak a hobbiprojektből indult megoldás? Mi kellett ahhoz, hogy a szervezetek rábízhassák a működésükhöz szükséges folyamatokat és szolgáltatásokat a Linuxra, és mely gyártók érdeme ez az eredmény? Valóban a SUSE szállította az első, vállalati felhasználásra kész, nyílt forráskódú operációs rendszert?
Szupergyors all-flash tárolórendszereinek mai bevezetésével a Fujitsu új fejezetet nyit az elsődleges tárolók használata terén. Az új ETERNUS AF modellek a Fujitsu történetének leggyorsabb tárolórendszerei, amelyek az üzleti működés átalakításában fontos szerepet játszó alkalmazások terén is elérhetővé teszik az all-flash technológiát.
A Holland Szabványügyi Intézet a világon elsők között telepíti a Feilo Sylvania Organic Response technológiával támogatott innovatív világításvezérlési rendszerét. A mesterséges intelligencia kutatások legújabb eredményein alapuló megoldás automatikusan képes alkalmazkodni a változó környezeti körülményekhez, ezért emberi beavatkozás nélkül mindig megfelelő mennyiségű fényt biztosít a megfelelő időben és a megfelelő helyen.
Kilencven hazai vasútvonal és több mint 1200 vasútállomás menetrendjével bővül a Google Térkép. A Google, a MÁV, MÁV-START és a GYSEV együttműködésének köszönhetően mostantól Magyarország teljes belföldi vasúti menetrendje elérhető a Google Térkép online útvonaltervező rendszerében.
A dolgok internetével találkozó mobilitás olyan feltörekvő pénzügyi-technológiai cégeket hív életre, amelyek FinTech alkalmazásaikkal újraértelmezik a pénzügyi szolgáltatások és termékek felépítését és ügyfelekhez történő eljuttatását is. Az új alkalmazások többsége nyílt forráskódú technológiákra épül, ezért a pénzügyi szektor nagy múltú szereplőinek le kell porolniuk mind üzleti, mind informatikai stratégiájukat. A digitalizáció számukra is nagy lehetőség, ha élni tudnak vele, informatikai környezetük megnyitása a külső fejlesztők előtt azonban nem kisebb kockázatokkal jár.
A biztonságtól kezdve az egyéni és a csoportmunkán, valamint a beágyazott intelligencián át a felhőig a Microsoft számos terméket és szolgáltatást jelentett be a múlt héten Atlantában megtartott konferenciáján. Bár az Ignite programja hagyomány szerint az informatikai szakemberekre szabott, a cég egy sor új üzleti partnerrel megkezdett együttműködéséről is beszámolt.
Agilitás és önkiszolgálás, nyílt forráskódú analitika, adatvizualizácó, egyre okosabb gépi algoritmusok - az üzleti intelligencia továbbra is az egyik leginnovatívabb területe a vállalati informatikának.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.