Budapest háromdimenzióban
26 látványosságunk jelent meg 3D-ben a Google internetes térképén.
26 látványosságunk jelent meg 3D-ben a Google internetes térképén.
Két héten belül kétszer is megdőlt a 2006-ban felállított prímszámrekord. Az új csúcstartó 12 978 189 jegyből áll.
Régen volt már, amikor a Nokia az E65-tel és az E sorozat többi tagjával újraértelmezte az üzleti telefonokat. Most itt a vérfrissítés.
Néhány éve még nagyon bizarr lett volna egy ilyen cím. Ma is a Sun = SPARC egyenlet az, ami a felhasználók számára egyértelmű. (x)
Egy, a HP megbízásából végzett nemzetközi tanulmány azt mutatta, hogy bár az informatikai döntéshozók 86 százaléka már dolgozik valamilyen virtualizációs projekten, azok nagy többsége még a kezdeti fázisban van.
Fellélegezhet az Apple: ha valamivel könnyebb is, de nincs olyan vékony a Samsung X360, mint a Macbook Air.
Decembertől csaknem 60 százalékos lefedettséggel indulhatnak a digitális földfelszíni tévé- és rádióadások.
Az adsl-előfizetők száma 0,3 százalékkal, a négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató szélessávú előfizetőinek száma 3,37 százalékkal nőtt júliusban.
Hallgatói információs rendszerekről szóló összeállításunkat (2008/36 lapszám) hallgatói véleményekkel is kiegészítjük.
A szoftveróriás 486 millió dollárért vette meg a népszerű európai ár-összehasonlító site-ot, ismét bizonyítva, hogy komolyan gondolja keresési szolgáltatásainak felfuttatását.
A SafeGuard LeakProof megoldás bevezetésével az Utimaco 360°-os biztonságot nyújt ügyfelei részére, azáltal, hogy átfogó megoldást biztosít az adatszivárgás és az információk véletlen vagy szándékos szivárogtatása ellen.
A nemzetközi versenyt 16-20 éves diákok részére szervezik, szeptember 5-ig lehet jelentkezi.
Az Egészségügyi Központ és Szülészeti Kórház Itibo-ban egy humanitárius projekt, amely 2006-ban indult az ADRA szervezésében. A Központ a helyi lakosság számára nyújt széleskörű orvosi szolgáltatásokat az egyszerűbb beavatkozásoktól a komoly műtétekig. Anyagi hátterét a közforrások és adományok adják.
Átadták a Dataplex 5600 négyzetméteres alapterülettel kibővített adatközponti szárnyát; 80 százalékát már lefoglalták.
Augusztusban hozták nyilvánosságra, a nagy tekintélyű internetes technológiai magazin, az InfoWorld éves BOSSIE (Best of Open Source Software) díj kitüntetettjeit, amely díjjal a legjobb ingyenes és nyílt forráskódú szoftvereket ismerik el. A 2008. évi BOSSIE díjazottak között 60 termék szerepel nyolc kategóriában, amelyek az üzleti és irodai alkalmazások, a fejlesztőeszközök, a platformok és köztesszoftverek, a hálózati és biztonsági szoftverek, és az adattárolás területeit fedik le.
A Gartner ezúttal 2009-re készített prognózist: 6 százalékra csökken az IT-költségek növekedése az idei 8-hoz képest. De nem kell aggódni, ez is jó eredmény.
A szeptember végén érkező új modellek között már megtalálható lesz a 160 gigabájtos változat is.
A Symantec nyilvánosságra hozta a 2008. július 4-én véget ért 2009. évi első pénzügyi negyedévének eredményét. A negyedév GAAP szerinti bevétele 1,65 milliárd dollár, a nem a GAAP szerint számított bevétel 1,655 milliárd dollár volt. Ez az előző év azonos időszakához képest 16 százalékos növekedést jelent.
Az AMD az OpenCL-ta, az NVIDIA a CUDA-t, az Intel az x86-ot támogatj. Hárman háromfelé a párhuzamos feldolgozásért.
A szélessávú internet-előfizetések száma 2008 első félévében 9 százalékos, az elmúlt évben pedig 26,8 százalékos volt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.