Komoly tragédia vezetett ahhoz, hogy a Benetton család az okos közlekedésbe fektessen
Több mint 40 áldozatot követelt a katasztrófa, amely lépésre sarkallta a céget.
Több mint 40 áldozatot követelt a katasztrófa, amely lépésre sarkallta a céget.
A Segway a versenyzőkre és az adrenalinfüggőkre gondolt, amikor legújabb elektromos rollerével előállt. A cég legújabb e-scootere, a GT2 megközelítheti a 70 kilométer/óra sebességet.
A Ford Model E minden elektromos autóért és azzal kapcsolatos ügyért felelős, beleértve az átdolgozott vásárlási élményt is.
Ha valaki először ül egy elektromos autó (EV) volánja mögött, azonnal fel fog tűnni, hogy hiányzik a kuplung és a váltókar.
Négy évre szóló megbízást kapott az intelligens járművek kommunikációját biztosító szoftvert fejlesztő magyar Microsec.
A jelenlegi módszerek egyáltalán nem tökéletesek, amit jól bizonyítanak a nagyvárosi dugók.
A hibrid járműveknél a legmagasabb a tűzesetek kockázati aránya, a hagyományos autók pedig a középmezőnyben helyezkednek el.
A technológia előnyeit az intelligens otthoni, egészségügyi, városi és közlekedési alkalmazásoknál is kiaknázzák.
Lényegében két problémát oldottak meg egyszerre.
Az indulásig körülbelül kétmillió képet gyűjtöttek össze az adatbázisukba.
A madaraktól eddig is sokat tanultunk a repülésről. Mostanában azonban nem csak az aerodinamikai fejlesztések hangsúlyosak, hanem a madarak egész felépítése ötleteket ad a hatékony repülőjárművek tervezéséhez.
Az iparág vezető, tisztán elektromos motorkerékpárokkal foglalkozó vállalatként újraértelmezi a motorkerékpározást, a városi piacra és azon túlra összpontosítva.
A mérnöki lelemény választ adott erre a kérdésre is.
Az önvezető autók alaposan megkavarják majd a közlekedés világát, így már most fel kell készülni az érkezésükre.
Az elektromos hajtás nem csak szárazföldön fog elterjedni.
Huszonhat uniós tagállam és további partnereik kapcsolják és hangolják össze, teszik egységessé, átjárhatóvá és átláthatóvá már meglévő adatrendszereiket.
Amerikai kutatás vizsgálta a "millenial" generáció mobilitási szokásait.
A francia autógyártó különleges megoldása az e-mobilitás jövőjét ígéri.
Ez forradalmasíthatja a repülést.
A Siemens és az északkelet-angliai Tyne kikötője, valamint a projektkonzorcium további három partnere az Egyesült Királyság közlekedési minisztériumának támogatásával tervet dolgoz ki a szigetország kikötőinek szénmentesítéséhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.