Szabályozási kört említettem, amely egy talajnedvesség-érzékelőt, a vizet finoman, akár cseppenként is adagolni képes öntözőfejet és valahol a táblához közel, egy épületben számítógépet (természetesen egy x86-ost) foglalt magába. Az érzékelőből vezetéken jutott el a jel a géphez, amely folyamatosan dolgozta fel a mérési eredményeket és döntött arról, hogy mennyi vizet is juttasson a palánta tövébe. Ugyancsak vezetéken érkezett az utasítás az öntözőfejhez, hogy mennyire is nyissa meg az adagoló szelepet. E kis rendszer tudományosan kimunkált függvény szerint öntözte a kis növényt, egy cseppel sem több vagy kevesebb vizet felhasználva, mint amennyi az adott körülmények között optimális volt.
Nekem akkor és ott, a kilencvenes évek közepén Izraelben az jutott eszembe, hogy bezzeg otthon a mendei kertben, amikor itt a szezon és nem túl kedvezőtlen az időjárás, a zsíros fekete földbe kapaszkodó paradicsom nem igényel ilyen figyelmet és tudományos, technológiai erőfeszítést. Néha meg kell locsolni az ágyást, és ha már roskadozni kezdenek a tövek a duzzadt, pirosló gömböktől, a karókon a sor, és következhet a kötözés. Ha nagyon nagy a szárazság, a kútból búvárszivattyúval nyert vízzel minden este meglocsoljuk a kis ültetvényt, és olyan bő a termés, hogy még tucatnyi üveggel is eltehet paradicsomlevet anyósom a télre.
Azóta elröpült két évtized. Elmentek az öregek mind, a kút elapadt, 42 méter mélyre fúrtak le tavaly nyáron, hogy vízre leljenek. A paradicsomot a múlt nyáron kipusztította valami csúnya betegség. Szégyenszemre a boltban szereztem be a napi betevőmet még a szezonban is.
Az izraeli kísérleti ágyás gyakran eszembe jut mostanában, amikor a mezőgazdaság, az agrárium digitális átformálódása a téma, és az, hogy a Dolgok Internete (Internet of Things) és a Big Data trendek együttese milyen pozitív hatással lehet arra az iparra, amelynek jelentőségét a megállíthatatlanul túlnépesedő sárgolyónkon nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Néhány évtizeden belül – olvashatni szakmai előrejelzésekben – érzékelők milliárdjai mérik majd a növények hatékony termesztéséhez fontos jellemzőket, a talajnedvességtől a talaj tápanyagtartalmán keresztül akár a növények leveleinek színéig. Másként fogalmazva: másodpercenként adatok ezermilliárdjait állítják elő. Az adatok, az adatokban foglalt információk feldolgozása pedig a hatalmas adathalmazok megmunkálására képes rendszerekben történik majd.
Az előre jelzett előnyök közül a víz- és a vegyszerfelhasználás várható drasztikus csökkenését említem én elsőként, mások a termelékenység meredek ívű növekedését emelik ki.
Valóságos innovációs láz tombol az agráriumban – például az Új Világban. Egyes megfigyelők szerint a mezőgazdaságban más iparágaknál intenzívebben folyik az új technológiák adta lehetőségek kiaknázása, az innováció – ugyancsak tőlünk nyugatabbra. A befektetők valósággal vadásszák az ígéretes kezdő vállalkozásokat ebben az ágazatban, nyilvánvalóan abban bízva, hogy befektetésük meg fog térülni – nem is olyan sokára.
Nem véletlen, hogy éppen a mezőgazdaság világában tapasztalható a robbanásszerű változás. Olyan ágazatról beszélünk, amely a leginkább kitett a természet, a klíma, az ember által egyelőre közvetlenül nem befolyásolható körülmények alakulásának. Olyan ágazatról beszélünk, amelynek résztvevői, művelői eleddig nem rendelkeztek eszközökkel, megoldásokkal, amelyek segítségével átláthatták, monitorozhatták, igazán és nagy felbontásban megérthették volna a földjeiken, az ültetvényeikben végbemenő folyamatokat.
Az új technológiák életben tartják azt a reményt, hogy száz év múlva is lesz, aki felnézzen az égre.