Hirdetés
. Hirdetés

5G-re hangolva

|

Január 8 és 11 között Las Vegasban gyűlt össze a technológiai világ krémje. Szokás szerint rengeteg volt az izgalmas új kütyü, de szakmai szempontból a kiállítást az 5G, a mesterséges intelligencia és az IoT hármasa uralta.

Hirdetés

A Las Vegas-i Consumer Electronics Show, röviden CES a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai szakkiállítása, amelyen a legfontosabb gyártók versengenek egymással a látogatók és a szaksajtó figyelméért. Bár a CES gigantikus kütyüvásárként él a köztudatban, évről évre komoly szakmai tanulságokat is hordoz, mert a bemutatott újdonságok és a kiállításhoz kapcsoló szakmai előadások, melyeket a szektor nagyágyúi tartanak, a legfontosabb iparági tendenciákat is megrajzolják.

Idén is dübörgött a show, és ahogy már megszokhattuk, rengeteg új mobil, tévé és más csilivili újdonság csábította a közönséget a négyezernél több kiállító standjain. Viszont annál meglepőbb volt, mekkora hangsúlyt kapott egy ilyen, alapjában véve mégiscsak szórakoztatóelektronikai irányultságú rendezvényen a mesterséges intelligencia és az IoT, és hogy mekkora izgalommal, várakozással készül a szakmai világ az 5G térhódítására.

Hirdetés

5G mindenhol
Előző számunkban idéztük a DXC Technology előrejelzését (Iránytű 2019-re, Computerworld, 2019/1.), amely szerint 2025-re a globálisan termelődő adatok mennyisége eléri 163 milliárd terabájtot. Nos, a 2019-es CES egyik legfontosabb tapasztalata is az volt, hogy hatalmas technológiai változások előtt állunk, melyek motorja az 5G lesz. A téma kiemelkedő jelentőségét a szervezők azzal is érzékeltették, hogy a CES 2019 egyik fő előadójának a Verizon igazgatóját, Hans Vestberget kérték fel. A Verizon volt első cég, amely kereskedelmi 5G szolgáltatást indított, és Vestberg maga is erről a telekommunikációs forradalomról beszélt.

Úgy fogalmazott, hogy az 5G-nek kilenc fontos ütőkártyája van: a sebesség, az átbocsátóképesség, a mobilitás, a kapcsolódó eszközök száma, az IoT-kiszolgálás, az energiahatékonyság, a szolgáltatás-telepítés, a rövid késleltetési idő és a megbízhatóság. A Verizon igazgatója szerint az 5G nem csupán mennyiségi változást jelent a 4G-hez képest, hanem átalakítja a gazdaság minden szektorát. Ennek bizonyítékául Vestberg cége néhány partnerét is színpadra hívta. A Walt Disney StudioLabjának képviselője elmondta, hogy az újgenerációs konnektivitás átformálja a Disney tartalomszolgáltatásának és -továbbításának egészét, a Skyward vezetője pedig arról beszélt, hogy a Verizonnal együttműködve rövidesen egymillió drónt fognak 5G hálózatba kötni. Végül maga Vestberg jelentette be, hogy 5G innovációs versenyt hirdetnek, és egymillió dollárral kívánják díjazni a legjobb alkalmazásokat.

Gyógyír sebeinkre
Gigantikus 5G fejlesztési programról számolt be a szakkiállításon egy másik távközlési óriás, az AT&T is, amely a Rush University Medical Centerrel és a Rush System for Healthszel közösen a holnap kórházát szeretné létrehozni. A chicagói bázisú Rush, amely számos kórházat és egészségügyi intézményt működtet a városban, az AT&T 5G hálózatának és saját felhőalapú MEC (multi-access edge computing) IT-szolgáltatáskörnyezetének összekapcsolásával akarja magasabb szintre emelni, egyszersmind hatékonyabbá és mindenki számára elérhetővé tenni az orvosi ellátást.

Továbbra is az 5G egészségügyi alkalmazásainál maradva, a Medivis nevű startup kiállítása a sebészeti beavatkozások (közel)jövőjének izgalmas perspektíváit villantotta fel. A cég az 5G és a kiterjesztett valóság (AR) összekapcsolásával kísérletezik. A sebészek jelenleg a felvételek alapján kézzel jelölik ki a beavatkozásra szoruló területet, a Medivis viszont olyan megoldást fejleszt, amely az AR segítségével a beteg testére képezi le a bonyolult orvosi beavatkozás egész folyamatát, és így műtét közben hajszálpontos információkkal segíti a sebész munkáját. A bökkenő csak az, hogy az eljárás során hatalmas fájlokat kell feldolgozni, és az AR headsetek számítógépei nem rendelkeznek ehhez megfelelő kapacitással. Itt jön a képbe az 5G, amely a beavatkozás hatékonyságát veszélyeztető késleltetési idők nélkül teszi lehetővé a gyors, hatékony adatmozgatást.

Még okosabb városok
Idén a CES bebizonyította, hogy az 5G újraírja az okosváros-koncepciókat is. A kiállításnak otthont adó Las Vegas innovációs és technológiai igazgatója, Michael Sherwood a rendezvényen jelentette be, hogy az AT&T-vel és a Ubicquiával karöltve rövidesen egy 5G-alapú intelligens, eseményvezérelt közvilágítási megoldás tesztelésébe fognak, amelytől a közbiztonság javulását és a költségek csökkentését remélik. Hat hónapig tart a próbaüzem, és ha Las Vegas innovációs negyedében minden a várakozások szerint működik, az intelligens vezérlést a többi negyedre is kiterjesztik.

Egy másik amerikai nagyváros, Los Angeles földrengésjelző rendszerét kívánja 5G-vel felturbózni. E rendszernek az a lényege, hogy a környéken elhelyezett szenzorok folyamatosan figyelik a földmozgásokat, és ha közeledő rengést észlelnek, egy speciális app riasztást küld a város lakóinak mobiljaira. Nyilván időbe telik, mire a jel eljut a címzettekhez, márpedig a riasztás gyorsaságától életek függenek. Az 5G 40-50-szeres gyorsulást visz a folyamatba, és nem csupán a késleltetési időt rövidíti le, de lehetővé teszi, hogy nagyobb távolságokat hálózzanak be érzékelőkkel.

Az okosvárosok az 5G-től függetlenül is a CES kiemelt témái közé tartoztak. Bár idén sem hiányoztak a sci-fibe illő, futurisztikus megoldások, a szakértők inkább azokra a praktikus megoldásokra figyeltek, amelyek a jelenlegi infrastruktúrára épülve javítják a városlakók életminőségét. Ilyen innováció a Connected Systems nagyvárosi jelzőlámpa-prioritási rendszere, amellyel biztosítható, hogy bizonyos típusú felhasználók - autóbuszok, gyalogosok, kerékpárosok - elsőbbséget kapjanak a közlekedésben. A megoldás nem igényli a jelzőlámpapark lecserélését, a meglévő struktúrát egészíti ki felhőalapú szerverekkel. A fejlesztő állítása szerint az eredmény olyan rendszer, amely rugalmasan képes kezelni a nagyvárosok folyamatosan változó közlekedési igényeit.

Hirdetés

Mesterséges helyett valódi intelligencia
A kiállítás következő fontos hívószava a mesterséges intelligencia (AI) volt. A fogalomról ma még legtöbben a robotokra asszociálnak, és bár valóban találkozhattunk ilyenekkel a kiállításon nem is kis számban, a téma jelentőségét nem ezek az egyelőre elég bumfordi gépemberek adják, hanem a hétköznapi alkalmazások, amelyek használati tárgyainkba beszivárogva lassanként teljesen átszövik életünket.

Erről beszélt I.P. Park, az LG elnöke is a kiállítás nyitónapján megtartott előadásában, amely a Mesterséges intelligencia egy még jobb életért címet viselte. Bár Park mellett végig egy kedves kis robot, az LG CLOi GuideBot ácsorgott a színpadon, ez inkább a show része volt, az előadás sokkal gyakorlatiasabb témákról szólt. Az LG elnöke a mesterséges intelligenciának a mindennapi termékekben és szolgáltatásokban történő alkalmazásáról beszélt, és nem csinált titkot abból, hogy cége az AI-re építi hosszú távú stratégiáját: egyszerű termékgyártóból életmód-innovátorrá akar válni. A több mint harmincéves kutató-fejlesztő múlttal rendelkező iparági csúcsvezető úgy fogalmazott, hogy az AI három pillére a fejlődés, az összekapcsolhatóság és a nyíltság, és erre építve hozható létre az az AI-ökoszisztéma, amely az otthonokban, a munkahelyeken és az utakon is alkalmas a felhasználói élmény gazdagítására.

Ugyanakkor Park is kiemelte a technológia jelenlegi korlátait: ahogy félig tréfásan fogalmazott, az okoseszközök használatához ma még inkább a felhasználónak kell okosnak lennie, holott a cél az, hogy az AI túllépjen a hangfelismerésen, és a közvetlen parancsok végrehajtása helyett a felhasználói szándékot is olvasni tudja. Vagyis valódi intelligenciával kell felruháznunk eszközeinket. Erre törekszik az LG ThinQ nevű márkája, amelynek újdonságait olyan különleges élménytérben mutatta be a gyártó, ahol a mosógép a piszkos ruha mennyisége és szennyezettsége alapján választ mosóprogramot, a porszívó megkérdezi, melyik szobával kezdje a takarítást, a hűtőszekrény pedig felismeri a belehelyezett ételeket, recepteket ajánl, és segít összeállítani a bevásárlási listát.

Megújuló városi közlekedés
Az intelligens otthonok műfajában az LG-éhez hasonlóan magas színvonalú ajánlattal rukkolt ki a kiállításon egy nagy európai gyártó, a Bosch. A cég mindennapi életet érintő fejlesztései a biztonságot, a hatékonyságot és a kényelem fokozását állítják középpontba. Videós tűzérzékelő rendszerük például a biztonsági kamerák intelligens képelemzése alapján ismeri fel a kibontakozó tüzet, így a riasztás jóval azelőtt kiadható, hogy a füst elérné az érzékelőket. De nem kevésbé izgalmas innováció az a PAI projektor, amely szennyezett ujjakkal is biztonságosan használható virtuális kezelőfelületet vetít a konyhapultra. A PAI már piackész állapotban van: februárban debütál Kínában, ezután az Egyesült Államokban is forgalmazni kezdik.

A Bosch, amely vezető IoT-gyártóként pozícionálta magát a CES-en, már jó tíz éve felismerte a téma jelentőségét, és saját IoT-felhője segítségével több mint 270 projektet valósított meg egyebek közt az okosvárosok, az okosotthonok és a mobilitás területén. A CES-en mutatkozott be a cég elektromos transzferjármű- (shuttle-) koncepciója, amely a járgányok automatizálása és hálózatba kapcsolása tekintetében egyaránt komplex megoldást kínál. A shuttle-alapú városi közlekedés nálunk ma még álomnak tűnik, a gyártók fejlesztései azonban döbbenetes ütemben haladnak, és a Bosch a Daimlerrel közösen idén már meg is kezdi San Jose városában egy teljesen automatizált, önvezetőautó-megosztó szolgáltatás tesztelését. Célja egy teljesen automatizált, vezető nélküli közlekedési rendszer kiépítése, és úgy számol, hogy a megoldás a 2020-as évek elején alkalmassá válik a sorozatgyártásra.

Biztonságosabb IoT
A dolgok internetének témája (lásd még cikkünket a 18. oldalon - A Szerk.) lépten-nyomon felbukkant a kiállításon, és általában pozitív kontextusban, mint olyan technológia, amely szebbé, kellemesebbé és biztonságosabbá teszi jövőnket. Ugyanakkor a BlackBerry CES-en közzétett kutatása rávilágított a technológia jelenlegi legsúlyosabb problémájára, az ingatag lábakon álló biztonságra. A biztonságos okostelefonjairól és adatmegosztási megoldásairól ismert cég felmérése szerint a fogyasztók 80 százaléka nem bízik a meglévő IoT-eszközökben, és aggályosnak tartja az internetre kapcsolt eszközök, köztük az autók, a tévék, az okoshangszórók, a drónok, a biztonsági kamerák és hasonló berendezések biztonságát. A megkérdezettek 84 százaléka inkább választana olyan terméket, amelynek kibervédelme szilárd alapokon nyugszik, és 82 százalék örülne, ha létezne olyan tanúsítvány, amely szavatolja az adott termékek IoT-biztonságát. A többség számára meghatározó szempont a biztonság; 58 százalékuk akár 20 százalék felárat is fizetne a biztonságosabb termékekért.

A BlackBerry természetesen nem minden érdek nélkül tette közzé a kutatást, a cég ugyanis egy IoT-biztonsági csomaggal érdekezett a CES-re. A három részből álló pakk a gyártók számára tartalmazza a megfelelő védelem kiépítéséhez szükséges szoftvereket, és megtakarítja a kiberbiztonsági technológia házilagos kifejlesztését. A BlackBerry technológiáját integráló termékeket BlackBerry Secure felirattal kívánják ellátni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.