Hirdetés
. Hirdetés

A legnagyobbak bukásai

|

Elhibázott termékkoncepciók, rossz időzítés, túlzásba vitt forradalmiság vagy éppen a felhasználók életét megkeserítő hibákkal tűzdelt korán kiadott verziók... Csupa olyan eset, amiből a kisebbek is okulhatnak, de a legnagyobbak - a Google és a Microsoft - követték el őket.

Hirdetés

Bár a mamutvállalatok esetében a kis bukások is óriási összegek elfecsérlését jelentik, az sem ritka, hogy nem csak presztízsben, de a konkrét költségek szintjén is hatalmasat buknak egy-egy kiemelt projekten. Ha górcső alá vesszük legnagyobb bakijaikat, úgy tűnik, mintha hajlamosak lennének ismételni önmagukat. De talán ez a következetesség vezeti őket a sikerre is?

Vizsgáljuk meg először a Microsoftot!

microsoft kin okostelefon
microsoft kin okostelefon

Kin
Vélhetően hatalmas kínokat kellett átélnie annak a Microsoft-sajtósnak, aki a Kin telefonok megszűnéséről szóló közleményt írta. A többéves fejlesztéssel és becslések szerint 1 milliárd dollár költséggel életre keltett eszközök kapcsán a cégnek ugyanis talán az IT-történelem legcsúfosabb bukását kellett elkönyvelnie: 6 hét alatt mindössze 500 darabot adtak el belőlük, amely eladási adatokat látva a Microsoft rögtön visszavonta a piacról a tiniknek szánt mobiljait. Ugyanis bár olcsón adták, mégis drága előfizetéssel kínálták őket. Mindent összevetve szinte még a kutyának sem kellett a Kin, amely a fejlesztőivel együtt csúfosan megbukott.

 

Microsoft windows vista
Microsoft windows vista

Vista
Ma már az IT-szlengben a Vista neve egyet jelent a bukással. Habár a platform a Kinnél egy fokkal szerencsésebben járt, mégis alaposan megtépázta a Windowsok hírnevét. E ballépést csak a Windows 7 tudta kiküszöbölni, amely valójában az, aminek a Vistának kellett volna lennie. A gond nem az innovációval volt, hanem azzal, hogy a Microsoft nem követni, hanem vezényelni akarta az IT-ökoszisztémát. Ráadásul sietve dobták piacra a terméket, amelynek inkompatibilitási problémáin az SP1 érkezéséig még a Microsoft vezetői is élcelődtek. A rossz sajtó miatt az emberek nem váltottak a platformra, maradtak inkább a jó öreg, megbízható

 

XP-nél.

Zune hd hordozható médialejátszó
Zune hd hordozható médialejátszó

Zune
A Zune HD megjelenésekor a szakmai sajtó ódákat zengett a zenelejátszóról. A kütyü életpályája mégsem nevezhető diadalmasnak, a felhasználók ugyanis nem haraptak rá az eszközre. Jellemző módon anno nekünk is hajtóvadászatot kellett indítanunk, hogy szerezzünk egyet, majd összehasonlítsuk azt a sikeres iPod Touch-csal; a készülék marketingesei ugyanis teljes egészében az Egyesült Államokra fókuszáltak. Emellett amíg az iPod mögött az App Store áll, addig a Zune-nál szegényes az alkalmazásellátottság. Utóbbi egyébként magasabb áron került forgalomba, mint fejlettebb vetélytársa, ami egyértelműen rossz döntés volt.

 

 

ms-dos
ms-dos

MS-DOS 4
A Vistához hasonlóan az MS-DOS negyedik kiadása is megelőzte a korát, amikor a párhuzamos feldolgozást akarta bevezetni a DOS világába. Nem sikerült! Sőt a próbálkozás sok apró hibával járt, ami miatt a felhasználók menekültek

 

a 4-es kiadástól; vagy az MS-DOS 3.3-as verzióját használták a továbbiakban is, vagy áttértek a DR-DOS 3.41-re.

ms bob
ms bob

Bob
Nemes volt az 1995-ben kiadott program célja: megkönnyíteni Windows 3.1 és Windows 95 alatt a laikusok munkáját. A szoftver mégis leszerepelt. Egyrészt túl nagy volt az erőforrásigénye, másrészt túlságosan barátira sikeredett, s a felhasználóknak már az a gondolatuk támadhatott, hogy idiótáknak képzelik őket.

 

Kérdéses: Windows Phone 7

„Egyelőre bukás a Windows Phone 7” – ismerte el Steve Ballmer egy nyilvános rendezvényen. Nehéz titkolni az operációs rendszer sikertelenségét, mivel a ComScore adatai szerint a platform érkezése óta 38 százalékkal csökkent a Microsoft részesedése az amerikai okostelefonok piacán. Persze minden kezdet nehéz, így talán a Mango és WP7-es Nokiák érkezése növekvő pályára állítja majd a platformot.

Most pedig nézzük meg a Google baklövéseit!

Google wave
Google wave

Wave
A Google Wave bejelentésekor a keresőcég szakértői nem bántak csínján a nagy szavakkal. Egyenesen az e-mail hegemóniájának megtörését remélték az eszközüktől, egyúttal megteremtve a webes kommunikáció új sztenderdjét. Sőt néhányan még azt is megkockáztatták, hogy a Wave komolyan megszorongathatja a Facebookot is. Nem így lett, és egy év után nem sokkal a Google bejelentette, hogy megszünteti egységes kommunikációs eszközét, mivel az „nem érte el azt a használati rátát, amit vártak tőle". Talán túl forradalmira sikeredett, a felhasználók nem ugrottak rá, és így érdeklődés hiányában lassan megszűnt.

 

 

google buzz
google buzz

 

Buzz
A Google Buzz indulásakor sokan úgy gondolták, hogy a Gmail levelezőrendszerbe integrált közösségi szolgáltatás alaposan odacsaphat a Facebooknak. Telt az idő, és Mark Zuckerberg közösségi oldala hónapról hónapra erősebb lett, míg a Buzz - magyarul Zümm - a teljes érdektelenség felé haladt. Az emberek nem haraptak rá, nem töltötték meg friss információkkal, s így szépen lassan elhagyták a felhasználók. Ráadásul a Google számára jelentős költségeket emésztett fel a Buzz, hiszen az indulása után felmerülő adatvédelmi aggályok miatt a keresőcég 8,5 millió dollárt fizetett egy civil szervezetnek, hogy elsimítsák az ügyet.

Google video
Google video

Google Video
A Google saját videomegosztója 2005-ben indult, nem sokkal a YouTube rajtja után. A bevált recept alapján meg akarták szorongatni, majd meg szerették volna előzni az egy évvel korábban indult megoldást. Nem sikerült, hiszen a két fiatal egyetemista által alapított szolgáltatást már nem lehetett utolérni, így a Google egy másik fegyverhez nyúlt: a felvásárláshoz. 1,86 milliárd dollárért bekebelezték a YouTube-ot, amelynek előtérbe helyezésével befellegzett a Google Videónak. Ráadásul az sem biztos, hogy jó vásárt csináltak, hiszen a mai napig nem találták meg a módját, miként lehetne nyereségessé tenni a YouTube-ot.

 

google orkut
google orkut

Orkut
Nehéz lenne a 2004-ben indult közösségi oldalt a Google sikeres projektjei közé sorolni. Hazánkban észrevétlen a piaci súlya, hasonlóan a többi európai országéhoz, sőt az Egyesült Államokban is nagyítóval kell keresni a felhasználóit. Egyedül Brazíliában és Indiában erős a fapados felületű szolgáltatás.

 

Jaiku
A Google 2009-ben vásárolta fel a finn mikroblog-szolgáltatást, sokakat meglepve ezzel. A Twitter riválisának kódját nyílttá tették, hogy így állítsanak erős konkurenciát. A megoldás mégis a felejtés útjára lépett, hiszen nem tudott konkurálni fő vetélytársával, így a fejlesztése 2009-ben megállt.

Kérdéses: Google+
Nehéz ítéletet mondani a Google+ felett, hiszen fiatal szolgáltatásról van szó. A Google eddigi közösségi próbálkozásai miatt mégis bizalmatlanok vagyunk, hiszen a megoldás eddig látszólag a Buzz és a Wave életpályáját járja be. Először lelkesednek érte, majd érdektelenné válik a szolgáltatás – ez a Google+-ra is igaz, ahol egyelőre csak a barátkozás folyik, az adatok és információk megosztása viszont ritka.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.