Hirdetés
. Hirdetés

A NASA szondája a történelemben elsőként megérintette a Napot

|

A NASA egyik szondája "megérintette" a Napot, így ez az első ember alkotta objektum, amely valaha is megtette ezt. Az űrügynökség nagy lépésnek nevezte a szonda eredményét és egyben óriási ugrásnak a naptudomány számára.

Hirdetés

A Parker Solar Probe az áprilisi repülés során többször is be- és kilépett a Nap felső légkörébe - az úgynevezett koronába -, a NASA-nak pedig hónapokra volt szüksége ahhoz, hogy megkapja és megerősítse az adatokat. Az elhaladás során az űrszonda a korona belsejében repülve nyolcmillió kilométerre megközelítette a Nap középpontját.

Az ügynökség szerint a Parker eddigi nyolcadik és legközelebbi elhaladása során gyűjtött információk segíthetnek a tudósoknak abban, hogy többet tudjanak meg az egyetlen fizikaileg elérhető közelségben lévő csillagról és a Naprendszerre gyakorolt hatásáról.

Hirdetés

Az ambiciózus küldetés abban is segíthet, hogy többet tudjunk meg a napszélről. A kifejezést évtizedekkel ezelőtt Eugene Parker amerikai asztrofizikus alkotta meg, akiről a NASA a szondát elnevezte. A napszél a Napból származó részecskék nagy sebességű áramlása, amely néha megzavarja a műholdakat és még a földi technológiát is. Ez hozza létre az éjszakai égbolton táncoló lélegzetelállító sarki fényeket is.

A szondát a Nap szélsőséges hőmérséklete és sugárzása elleni speciálisan kialakított hőpajzzsal szerelték fel. A szonda 2018-ban indult a floridai Cape Canaveralből, és utazósebessége elérte a 343 ezer km/h sebességet. Útja végén 2025-ben várhatóan több mint 690 ezer km/h sebességgel fog száguldani a Nap közelében.

A mellékelt videó jobban betekintést enged a Parker Solar Probe teljesítményébe, hiszen olyan hihetetlen felvételeket is tartalmaz, amelyeket az űrszonda a koronán átrepülve készített.

"Monumentális pillanat volt a naptudomány számára, amikor a Parker Solar Probe megérintette a Napot, és valóban figyelemre méltó teljesítmény. Ez a mérföldkő nem csak a Nap fejlődésének és a Naprendszerre gyakorolt hatásainak mélyebb megismerését teszi lehetővé, de mindaz, amit saját csillagunkról megtudunk, a világegyetem többi csillagáról is többet tanít nekünk" - mondta Thomas Zurbuchen, a NASA illetékes vezetője.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.