Hirdetés
. Hirdetés

Az élre tör az Internet Explorer 9

|

Az Internet Explorer 9-cel egy szép, új, HTML5 alapú webes világ köszönthet ránk, ahol hamarosan hardveresen gyorsított multimédiás oldalakon is szörfölhetünk. Nézzük, mit várhatunk a leendő böngészőtől!

Hirdetés

Az Internet Explorer 8 bő egy évvel ezelőtt jelent meg, s immár a Föld legelterjedtebb böngészőjének számít. A Microsoft azonban a jelek szerint már jó ideje nem a piacon lévő alkalmazására koncentrál, hiszen egyre több részlet lát napvilágot a következő verzióval kapcsolatban. Sőt a kiadott technikai előzeteseknek köszönhetően – a harmadik június végén vált elérhetővé – egyre több konkrétumot ismerhet meg a fejlesztői közösség.

 



Így az Internet Explorer 9-nek nem csak a körvonalai látszanak, hanem a tesztverziók segítségével meglehetősen éles kép rajzolódik ki a várhatóan 2011-ben megjelenő böngészőről. Tudni lehet már többek között, hogy míg az Internet Explorer 8 a webes szabványoknak való jobb megfelelőségre, a biztonság növelésére és a gördülékeny használatra (lásd: webszeletek és gyorssegédek) összpontosított, addig az Internet Explorer 9 esetén három fő fejlesztési irányt lehet meghatározni: a sebességnövekedést, a HTML5 támogatást és a webes szabványokkal való még szorosabb együttműködést.

Fellélegezhet a processzor

Utóbbi célkitűzések közül talán a leglátványosabb újdonság az Internet Explorer 9 által kezelt hardveres gyorsítás, amely értelmében a mozgóképek, a fotók és a hangok megjelenítésénél a böngésző már nem csak a CPU-t hívja segítségül, hanem a nagy számítási sebességre képes grafikus kártyát is igába hajtja, így jelentősen felgyorsítva az objektumok megjelenítését.

 



Ezt mi magunk is kipróbálhatjuk, ha a Microsoft böngészőjének az előzetese mellett letöltjük az Opera legfrissebb változatát, a Chrome 5 bétáját, a Safari negyedik kiadását és a Firefox 3,7 Alpha változatát. Gyors próbánk alapján például a tesztoldalon található FishIE Tank esetén is markáns különbségek mutatkoznak. Húsz hal megjelenítésekor, ugyanakkora ablaknál ugyanis az Internet Explorer 9 előzetese nagyságrendileg körülbelül ugyanannyira terheli le a processzort, mint versenytársai (a Chrome ette messze a legtöbbet), mégis egyedül kezeli zökkenőmentesen az ablakra rajzolt halakat.

 



Míg a Microsoft megoldása 60 FPS értéket ért el, addig a Chrome 5, az Opera 10.54 és a Firefox 3,7 csak 20 FPS-re volt képes. S ráadásul minél több halat szeretnénk kirajzolni a képernyőre, annál nagyobb a különbségek a böngészők között, hiszen előbbiek egyáltalán nem fordulnak a GPU-hoz segítségért. Márpedig érdemes, mivel az Internet Explorer 9 ezen képességére alapozva a webes fejlesztők gazdag multimédiás oldalakat és netes alkalmazásokat hozhatnak létre, amelyek már támaszkodhatnak a videokártyák számítási kapacitására is, egy kicsit megközelítve a kliens oldali programok teljesítményét, sebességét és funkciógazdagságát. Ennek azonban egy kis ára van, mivel az IE9 ezen képessége erősen támaszkodik a Windows operációs rendszerre, amely platformcsaládnál csak a Vista és a Windows 7 képes kiszolgálni e területen a böngészőt. A 2001-ben megjelent XP nem, ami miatt sajnos a platform tulajdonosai nem lesznek képesek futtatni gépükön a Microsoft legújabb böngészőjét, csak a jelenleg forgalomban lévő Internet Explorer 8-at.

Új JavaScript motor

A grafikus megjelenítésnél használt GPU kisegítés azonban önmagában talán kevés lenne, hogy az Internet Explorer 9 sebességnövekedéséről beszéljünk. Főként, hogy a weboldalak megjelenítésénél több alrendszert érdemes vizsgálni, hiszen a lapok többsége különböző objektumokból épül fel. Fontos a kód lefordítása mellett az elrendezés (layout) kiszámításának, a formázásnak, valamint a CCS és a HTML Parsingnak az ideje is, illetve a JavaScript kódok feldolgozásának a sebessége sem elhanyagolható. Utóbbinak sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak, pedig az oldalak java részének a betöltődésekor a JavaScript kód feldolgozása csak körülbelül az összes idő 20-30 százalékát veszi igénybe. Ennek ellenére a böngészők összehasonlításánál sokan mégis döntő érvnek veszik e motorok sebességét, így istenítve, vagy a pokolra küldve a megoldásokat.

E területen eddig az Internet Explorer 8 le volt maradva versenytársaihoz képest, hiszen a Webkit SunSpider tesztjét csak 3746 milliszekundum (ms) alatt teljesítette, így lemaradva a Firefox 736-os, vagy a Chrome 280-as értékéhez képest. Az IE9 Chakra JavaScript motorja azonban várhatóan javít elődje eredményén, hiszen a SunSpider tesztjén egyre jobban teljesít: míg a PDC-n elsőként bemutatott változata „csak” 832 milliszekundumot tudott felmutatni, addig a harmadik előzetese már 347-es eredményt ért el, így megelőzve a Firefox 3,7 Alpha kiadását, és megközelítve a Safari és az Opera értékeit. Ez a gyorsulás azonban nem csak a számok világában érdekes, hanem a mindennapi internetezés során is. Például a korábban másodpercenként 5 képes képfrissítéssel dolgozó térképalkalmazások mostantól másodpercenként 60 képet tudnak megjeleníteni majd. Mindemellett a Chakra szabványkövető is lesz, mivel igazodni fog a területen mérvadó ECMAScript még nem is publikált ES5 specifikációjához (a negyedik kiadású ECMA-262 leírás 2009 decemberében jelent meg).

Közös nevezőn

A webes szabványoknak való megfelelés egyébként a böngésző fejlesztésekor több területen is érezteti a hatását. A megújuló alkalmazás ugyanis igyekszik a lehető legjobban igazodni a DOM és CSS3 szabványokhoz, amelynek egyik eleme a WOFF betűtípusok kezelése. Utóbbit a Microsoft a Mozilla Alapítvánnyal és az Opera Sofware ASA mérnökeivel együtt fejleszti, hogy a megoldás iparági sztenderddé válhasson.

A WOFF segítségével ugyanis a böngésző a Windows DirectWrite moduljára építve képes lesz egyedi, részlet gazdag, betűtípusokat megjeleníteni a weboldalakon, amelyekbe utána felhasználók akár a legapróbb pixelig is belenagyíthatnak. Így a weboldalak készítői előtt új lehetőségek nyílnak majd meg. E mellett egy böngésző esetén fontos mérőszám az ACID3 teszten elért eredmény is, amely kvázi az alkalmazások szabványoknak való megfelelését méri. Az Internet Explorer 9 e területen is jó eredményeket tud felmutatni: míg az első PDC-n bemutatott kiadása csak 32 pontot ért el az ACID3 tesztjén, addig a második előzetes már 68 pontot tudott összegyűjteni, a most kiadott harmadik kiadás pedig már 83 pontnál tart. Ilyen fejlődés mellett nem lenne meglepő a végleges verziónál a 95 pont feletti eredmény.

HTML5: mindennek tetejébe

Végezetül nem érdemes szó nélkül elmenni az Internet Explorer 9 HTML5 képességei mellett. Főként, hogy a Microsoft elmondása szerint az IE9 lesz az első olyan böngésző, amely teljes egészében a HTML5 szabványra épül. Ennek megfelelően mindent – amelyről eddig szó eset – tegyük össze, majd adjunk hozzá a HTML5 képességet, hogy egy gazdag, jó felhasználói élményt nyújtó webes szolgáltatást kapjunk. Az Internet Explorer 9 e megoldások kiszolgálására készül, így remélhetőleg néhány éven belül megjelenhetnek a böngészőben futtatható szemkápráztató szolgáltatások. Az Internet Explorer 9 előzetesének az oldala néhányat már demonstrál közülük – gondolva itt az IMDb és a Flickr speciális HTML5 alapú felületére, vagy az Amazon interaktív polcára -, mármint hogy miként lehet többek között mozgóképeket, hangokat és nagyfelbontású képeket a weboldalakba illeszteni, egyéb külső modul (például Flash vagy Silverlight) meghívása nélkül.

 



Ráadásul a legújabb előzetessel már az is biztossá vált, hogy a böngésző nem csak a vektorgrafikus (SVG) elemeket lesz képes kezelni, hanem a canvas alapú bitmap objektumok vezérlésére is fel lesz készítve. Sőt utóbbiakat nemhogy csak támogatja az IE9, hanem ezen elemeket is képes lesz a böngésző hardveresen gyorsítani. Így összességében az Internet Explorer 9 alapján a webes fejlesztők eddig még nem látott távolságokba merészkedhetnek majd.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.