Hirdetés
. Hirdetés

Házon belül vagy szolgáltatásként?

|

A válság hatására sok cég kezdett el gondolkozni az információtechnológia helyéről, szerepéről. Zsembery György, az Invitel vezérigazgató-helyettese szerint a közepes méretű vállalkozások a legnyitottabbak a szolgáltatói modell iránt.

Hirdetés

Zsembery György, Invitel vezérigazgató-helyettes
Zsembery György, Invitel vezérigazgató-helyettes

Zsembery György: Sok-sok éven át az volt az általános szokás, hogy a cégek saját eszközökkel és belső emberekkel oldották meg az információtechnológiai feladatokat. Az utóbbi időben azonban változott a helyzet, és ma már a piacról is meg lehet vásárolni az ICT-szolgáltatásokat. A vállalatoknak nem kell a technológiai specifikációkkal foglalkozniuk, mindössze azt kell meghatározniuk, hogy mire van szükségük a működéshez. Ehhez természetesen el kell dönteniük, hogy alapvetően mivel akarnak foglalkozni, miből akarnak pénzt keresni. Ez az alapelv iparágtól és cégmérettől függetlenül a vállalkozások túlnyomó többségére igaz, legyen szó akár újonnan alakuló, akár már régóta működő cégekről.

Computerworld: Ha egy működő cég a szolgáltatói modell mellett dönt, mi a célravezetőbb: fokozatosan, vagy egy lépésben áttérni?
Zs.Gy.: Attól függ, hogy milyen az üzleti helyzet. A lényeg, hogy kezdjenek el foglalkozni a kérdéssel. Tapasztalatunk szerint a válság segíti a problémával való szembenézést. Ahol legalább nyitottak az új modell átgondolására, ott előbb-utóbb rájönnek, hogy célszerű a váltás.

CW: Hol tapasztalható a legnagyobb nyitottság?
Zs.Gy.: A válsággal erősebben érintett vagy kisebb növekedési potenciállal bíró szektorokban nagyobb a hajlandóság a váltásra. Vannak olyan iparágak – például a kormányzati intézmények –, ahol késlekednek, és csak az utóbbi időben indult el a folyamat. A közepes méretű cégek a leginkább fogékonyak a szolgáltatói modellre, de a felszálló ágban lévő kicsik között is vannak jó példák. A legnehezebben a nagyvállalatok mozdulnak, ott a belső IT-csapatok igyekeznek mindent házon belül tartani. Kivéve a nemzetközi nagyvállalatokat, amelyeknél az anyavállalat egyre gyakrabban dönt például a központi szerverparkok használata mellett.

CW: Hogyan alakult 2011-ben az Invitel menedzselt szolgáltatásokból származó bevétele?
Zs.Gy.: Az elmúlt 3 évben évente több mint a kétszeresére nőtt az üzleti ügyfélkörben értékesített menedzselt szolgáltatásokból származó bevételünk.

CW: Ügyfeleik között több egészségügyi intézmény van. Milyen szolgáltatásokat nyújtanak például a Telki Kórháznak?
Zs.Gy.: A Telki Kórházban felismerték, hogy a betegek kiszolgálásából élnek. Ehhez rengeteg releváns információra van szükségük, szerverszobára azonban nincs. Jobban járnak, ha azt a helyiséget is kórházi szobának rendezik be. Kihelyezték tehát hozzánk a szervereiket, valamint az azokon futó alkalmazásokat, belső ügyfél-adminisztrációs rendszereket. Így az üzemeltetés nyűgétől is megszabadultak.

CW: Tervezik, hogy belépnek az energiaszolgáltatói piacra?
Zs.Gy.: A fő szempont, hogy az ügyfélnek mire van szüksége. Egyelőre az ügyfelek többségének sem az áram-, sem a gázszolgáltatói piacon nem elég vonzó, hogy egy távközlési vállalattal szerződjön. Ugyanakkor adatközpontunk révén megfontolandó, hogy egy bizonyos üzleti körnek áramszolgáltatást is kínáljunk. A gázról ugyanez ma még nem mondható el.

CW: Milyen kormányzati lépéseket üdvözölnének?
Zs.Gy.: Dicséretesnek tartjuk a kormányzat költségcsökkentő megközelítését, a beruházások leállítása azonban rendkívül sajnálatos. Várjuk, hogy a közigazgatás korszerűsítését célzó projektek végre beinduljanak. Sajnos egyelőre ismeretlenek a prioritások, és olyan hírek járnak, hogy az akciótervben meghirdetett projektek jó részére nincs forrás. Nagy a bizonytalanság, és ez egyértelműen rossz.

CW: Az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordul a távközlési szektor magyarországi különadójának ügyében, így felsejlik a lehetősége, hogy visszakapják a befizetett adót. Mit kezdenének a „talált pénzzel”?
Zs.Gy.: Nem számolunk vele. Még messze van az Európai Bíróság döntése. Az is teljesen kiszámíthatatlan, hogy egy számunkra pozitív döntés nyomán mi történik majd, sőt azzal is számolunk, hogy a távközlési adó – valamilyen más címkével – tovább él.

CW: Bő 4 éve az Invitel volt a Malév telekommunikációs partnere. Mekkora érvágás a hazai légiforgalmi társaság elvesztése?
Zs.Gy.: A történet nem örömteli, de nem veszítettük el teljesen az ügyfelet, a Malév két leányvállalatának továbbra is szolgáltatunk. Egyébként azon szolgáltatások költségei, amelyeket 2007 végén átvettünk a Malévtól, 60 százalékkal csökkentek a korábbiakhoz képest.

CW: Van az Invitelnek multibrand stratégiája?
Zs.Gy.: A téma időről időre felvetődik, de pénzügyi okokból eddig mindig elvetettük a kérdést. A konkrét lépések előfeltétele, hogy a lakossági piacon a mainál jóval nagyobb ismertségre tegyünk szert.

CW: Nemrégiben hirdettek eredményt a 26 gigahertzes frekvenciák odaítéléséről. Az Invitel nem kapott frekvenciát. Miért?
Zs.Gy.: Azért, mert nem is pályáztunk a szóban forgó sávra. Pillanatnyilag van elég frekvenciánk, és most az a legfontosabb, hogy a korábban megvásárolt sávokat megfelelően hasznosítsuk. Az Invitelnél egyébként továbbra is az optikai beruházások vannak a fókuszban.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.