Hirdetés
. Hirdetés

Hozd a saját eszközöd!

|

A konzumerizáció következtében a vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy 2012-ben már legalább három mobilplatformot támogassanak IT-környezetükben. Ha a Microsoft és a Nokia együttműködése, illetve a táblagépeken is futó Windows 8 sikeres lesz, akkor a rá következő évtől már vállalati kezdeményezések is nagyobb számban mozdíthatják elő a munkahelyi mobilitást.

Hirdetés

telefonáló ázsiai nő
telefonáló ázsiai nő

A vállalati mobilitás legnagyobb hajtóerejét ma a konzumerizáció - az alkalmazottak magáncélra vásárolt mobileszközeinek munkahelyi használata - adja. A Gartner szerint az IT-igazgatóknak ezért az eddiginél rugalmasabb mobilstratégiát kell kialakítaniuk és gyakorlatba ültetniük, amely nyitott a különböző klienseszközök befogadására, ugyanakkor azok biztonságos használatát is szavatolja vállalati környezetben. A piacelemző rámutat, hogy az alkalmazottak különböző csoportjai eltérő bánásmódot igényelhetnek, ezért a következő időszakban a mobileszközök felügyelete terén legalább négy új menedzsmentstílus megjelenésének lehetünk majd tanúi.

Tömegmobilitás
A piacra kerülő mobileszközök kínálata és ezzel együtt a felhasználói igények is folyamatosan változnak. A konzumerizáció következtében az IT-igazgatók már jelenleg is az alkalmazottak tömeges mobilitásával szembesülnek, és ez még csak a kezdet.

A Gartner előrejelzése alapján az okostelefonok lakossági piaca - a szállítói bevételek alapján - idén el fogja érni a 461,5 millió dollárt, jövőre pedig 645 millió dollárra nőhet. Összehasonlításképp a PC-piac méretét a piacelemző ugyaneere az időszakra 364 millió dollárra becsüli. Az okostelefonok és a táblagépek forgalma együttesen 44 százalékkal lesz nagyobb 2011-ben, mint a PC-piac. Kézenfekvő, hogy ezek a mobileszközök vállalati környezetben is mind nagyobb számban fognak megjelenni, mivel az alkalmazottak elvárják, hogy azokat munkahelyükön is használhassák.

De nem pusztán eszközökről van szó, a konzumerizáció egyúttal azt is jelenti, hogy a vállalati környezetben ugrásszerűen megnő a mobilalkalmazások és a nyilvános felhőben működő szolgáltatások száma. Az okostelefonok és táblagépek tulajdonosai ugyanis folyamatosan új, innovatív képességeket és szolgáltatásokat kínáló alkalmazásokat töltenek le az alkalmazásboltokból. A Gartner becslése szerint a letöltött mobilalkalmazások száma idén eléri a 18 milliárdot, ami 2010-hez képest több mint 114 százalékos növekedést jelent. A tempó jövőre is hasonló lesz, a piacelemző arra számít, hogy a felhasználók 2012-ben már 31 milliárd alkalmazást fognak letölteni az app store-okból.

A mobileszközök és alkalmazások áradata változást hoz a társadalom egészében, így a vállalaton belül is. A munkahely IT-támogatottságát illetően az alkalmazottak egyre inkább fogyasztóként viselkednek, akik a legújabb eszközök gyorsabb elérhetőségét, szélesebb választékát igénylik. Ha ezt nem kapják meg, vagy elégedetlenek az eszközfrissítés hosszú átfutásával, akkor a magáncélra vásárolt digitális eszközeiket hozzák be munkahelyükre. A lakossági piacon a felhasználók általában sokkal gyorsabban cserélik le telefonjaikat és számítógépeiket, mint a vállalatok, ezért a bring your own device néven ismert trend alkalmazott és munkáltató számára egyaránt előnyöket hozhat. A vállalati IT-vezetőnek azonban új megoldásokat kell találnia az ilyen programok támogatására, illetve a mobileszközök beszerzésére és a dinamikusan fejlődő mobilkliens-környezet hatékony, megbízható felügyeletére.

Felügyelet és innováció
A Gartner szerint a vállalatok ennek érdekében többféle - felügyelet, választék és innováció központú, valamint szabadon engedő - megközelítést is alkalmazni fognak a mobilkliens-környezet menedzselésében annak függvényében, hogy a vállalati stratégia milyen célokat határoz meg.

A felügyelet központú menedzsmentstílus elsősorban a szolgáltatások minőségére, a biztonságra, a támogatásra és a költségek ellenőrzésére helyez hangsúlyt. Annak érdekében, hogy a kívánt funkcionalitást, szolgáltatási szinteket, teljesítményt és védelmet biztosítsa, a vállalat maga szerzi be a mobileszközöket, amelyeket a szolgáltatói szerződésekkel és a letölthető alkalmazásokkal együtt szigorú felügyelet alá von. Ebben a felállásban az eszközök és alkalmazások menedzselését és támogatását is a vállalat IT-osztálya végzi.

A választék központú megközelítés a felhasználók elégedettségét igyekszik növelni olyan munkakörnyezetekben, amelyekben az alkalmazottak nagyobb szabadságot igényelnek a mobileszközök kiválasztásában, munkájuk támogatása ugyanakkor viszonylag kevés alkalmazással is megoldható. Ez utóbbi a választékbővítés fontos előfeltétele, mivel az összetett alkalmazáskörnyezetek többféle platformon történő támogatása általában nagyon költséges. A nagyobb felhasználói elégedettség persze csak abban az esetben célozható meg, ha nem növeli túlzott mértékben a kockázatokat. Ezért a vállalat ebben a megközelítésben is meg fog tartani bizonyos felügyeleti jogokat a mobileszközökre és a hozzájuk tartozó szolgáltatásokra nézve - például az elérhető szolgáltatások számának korlátozásával, vagy eleve biztonságosabb, például vékonykliens-architektúrák bevezetésével. Ez a fajta felügyelet azonban sokkal inkább a felhőben, semmint magán az eszközön valósul meg, és hatásköre is lényegesen korlátozottabb, mint a felügyelet központú menedzsmentstílus esetében.

Az innováció központú megközelítés célja, hogy széles körű önállóságot adjon azon alkalmazottaknak, akik ezt igénylik, és általában olyan munkakörökben dolgoznak, amelyek felett a vállalati IT egyébként is alig vagy egyáltalán nem gyakorol ellenőrzést. Ezek a független, a technológia terén jellemzően otthonosan mozgó, fejlett felhasználók minden új eszközt, alkalmazást és szolgáltatást az elsők között akarnak kipróbálni, és gyakran új ötletekkel állnak elő a folyamatok optimalizálását, új termékek fejlesztését illetően, vagy kimondottan ezen a területen dolgoznak. Itt a felhasználó mondja meg, hogy milyen eszközökre, alkalmazásokra és szolgáltatásokra van szüksége, és a vállalati IT egyetlen ésszerű igényt sem utasíthat vissza. Ez persze nem jelenti azt, hogy az olyan kritikus területeken, mint az adatbiztonság és a kockázatkezelés, minden felelősséget áthárít a felhasználóra, de ez a felügyelet sokkal inkább a házirendek betartatására irányul majd, semmint a technológiára. Az ebbe a csoportba tartozó felhasználók gyakran akkor sem tartanak igényt támogatásra, ha ez egyébként megoldható lenne, de érdeklődésüknél fogva a szakmai tanácsokat meghallgatják, és képzéseken is szívesen részt vesznek.

Végül a szabadon engedő menedzsmentstílus igyekszik a lehető legkisebb felelősséget vállalni a mobileszközök és szolgáltatások munkahelyi használatáért azáltal, hogy ilyeneket nem biztosít. A vállalati IT-osztály persze itt sem bújhat ki teljesen a felelősség alól; a megközelítés lényege, hogy megtalálja azokat a helyzeteket, amelyekben nem kell feltétlenül felelősséget vállalnia. Ha az alkalmazottak a saját tulajdonukban levő okostelefont vagy táblagépet használják munkahelyükön, akkor az IT-osztály megteheti, hogy azokhoz csak nagyon korlátozott támogatást ad, vagy ezt a felelősséget teljesen elhárítja, illetve a felhasználóknak előírja, hogy maguk gondoskodjanak mobil e-mail címről is, vagy külső szolgáltató által biztosított, hosztolt szolgáltatást vezet be. Ebben a megközelítésben a minimálisan szükséges felügyelet a felhőben, illetve az alkalmazásokon és házirendeken keresztül jut kifejezésre.

Mozgó platformpozíciók
A Gartner szerint a vállalati IT-vezetőknek rövidebb idő alatt kell felkészülniük az alkalmazottak által vásárolt mobileszközök támogatására, mint hinnék. Ez a gyakorlat a legtöbb vállalat életében meg fog jelenni, ezért a szervezetek helyesen teszik, ha minél előbb készen állnak rá.

A vállalatok ezzel együtt arra is számíthatnak, hogy már 2012 folyamán legalább három különböző mobilplatformot kell támogatniuk IT-környezetükben, de ezek száma akár 4-5 is lehet. Ebben földrajzi régiónként eltérések lesznek, illetve a stratégiát az is befolyásolja majd, hogy a vállalat az eszközökön milyen szolgáltatásokat kíván támogatni, engedélyezni - csak olyanokat, amelyeket az alkalmazottak munkahelyi környezetben használnak (B2E), vagy megférnek mellettük az azon kívül elérhető, lakossági (B2C) szolgáltatások is.

A piacelemző becslése szerint a mobilplatformok versenyében a következő pár évben az Android operációs rendszer meg fogja őrizni vezető pozícióját, míg az Apple iOS 2012-től 2014-ig a dobogó második fokán áll majd. Ha a Microsoft és a Nokia együttműködése sikeres lesz, akkor a Windows Phone 2015-re a harmadik helyre szoríthatja az Apple iOS-t, míg a RIM már 2013-ban a negyedik helyre kerülhet ebben a versenyben.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.