Hirdetés
. Hirdetés

Mire számítsunk 10-15 év múlva?

|

Az Intel hivatalos jósa virtuálisan Magyarországra érkezik.

Hirdetés

Noha a Csillagok Háborújának sok futurisztikus motívuma mindmáig megmaradt a képzelet világában, bizonyos dolgok, mint például a holokivetítő, nincsenek is olyan messze a megvalósulástól, mint gondolnánk. Ezeket a trendeket nem árt előre látni, hiszen így az elektronikai ipar időben tud alkalmazkodni, sőt, maga tudja formálni a jövőt. Míg az ókori görögöknek ott volt Delphoi, napjainkban ilyen nyilvános jóshelyek nem léteznek. A nagyvállalatok tehát kénytelenek maguk futurológusokat alkalmazni, akik viszont már nem kecskebélből jósolnak, hanem iparági és kulturális trendek elemzéséből vonnak le következtetéseket.

Ezt a szerepet az Intelnél egyetlen ember, Brian David Johnson tölti be, akinek saját elmondása szerint az a feladata, hogy 10-15 évvel előre lásson a jövőbe, elsősorban az ember-számítógép kapcsolatokat illetően. Tekintve, hogy a chipgyártó legfrissebb, kutatás alatt álló lapkái általában 5-10 évvel később öltenek alakot, igen fontos feladata van Johnsonnak abban, hogy kitalálja, milyen is lesz 2020 processzora. Ezt a munkát persze nem egyedül végzi, hanem Dr. Genevieve Bellel, a szintén a vállalatnál dolgozó kulturális antropológussal. Kettejük csapata etnográfusokból, társadalomtudományokkal foglalkozó kutatókból és más szakemberekből áll; együttes erővel próbálnak meg választ kapni a kultúra jelenlegi állásából arra vonatkozóan, hogy hova is tartunk.

Brian David Johnson futurológus, Intel
Brian David Johnson futurológus, Intel

Ha nagy vonalakban sikerült felvázolni, milyen is lesz egy évtized múlva a számítógépes világ, akkor mindezt át kell ültetni gyakorlatba is. Johnson és csapata számítástechnikai kutatók segítségével deríti fel a jövő hardvereinek, szoftvereinek és algoritmusainak útját, lehetséges változatait. E két terület - a kulturális és a komputeres jövő - összegzésével kaphatunk választ arra az egyszerű kérdésre; hogyan állhat a technológia még jobban az emberiség szolgálatába, miként teheti jobbá életünket.

És hogy mindez miért érdemel figyelmet? Nos, Johnson elfogadta felkérésünket, így élő telepresence előadást tárt Los Angeles-ből az ICT Day 1. napján, február 8-án. Az IDG által tartandó rendezvényen így a magyar közönség előtt is kifejtheti a futurológus elképzeléseit a jövőről. Az ICT Day tematikájába tökéletesen illeszkedik az Intel jövőkutatójának előadása, hiszen a konferencia azt vizsgálja: miként segíthet az IT ma a vállalkozásoknak és szervezeteknek, hogy hatékonyabban-gazdaságosabban és rugalmasabban tudjanak működni egy gyorsan változó gazdasági környezetben.

További részletek az ICT Day-ről itt.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.